14. fejezet - A szenvedély bűvkörében

Nos, tudom hogy rövid, de ezt a fejezetet mindenképpen itt kellett abba hagynom, kíváncsi vagyok, hogy rájöttök-e a végén olvasható személy kilétére…

Puszillak titeket hamarosan újra jelentkezem!

A szenvedély büvkörében

Isten látja lelkem minden erőmmel harcolni akartam ellene, az ellen az érzés ellen, ami már az óta fogva tart mióta először megpillantottam őt. Hetek teltek el az ideköltözésünk óta és én minden egyes nap elteltével minél jobban küzdöttem ellene, annál inkább vonzott magához és csábított. Most, hogy már tudom ki ő s mi ő, félnem kéne, rettegnem mégis itt ülök vele a házunkban, kettesben miközben az ajkai csak egyre közelebb és közelebb kerülnek az enyémekhez. Ismét elutasíthattam volna, tovább játszhattam volna, hogy nem érdekel és hogy hidegen hagy a jelenléte, de mindketten tudjuk ez már rég eldöntött vereség volt, elejétől fogva esélytelen voltam a menekülésre. Azt mondta képtelen lenne arra, hogy bántson és én minden szavát elhittem, mert valahol a lelkem és szívem legmélyén tudom, hogy így van. Rengeteg ellenérv volt a fejemben, mégis akkor abban a pillanatban biztos voltam abban, hogy akármennyit felhozhatok, minden eltörpül amellett az érzés mellett, amit az okoz, ha rá gondolok, ha látom és főleg annak gondolata, hogy érezhetem is, érinthetem őt. Így mint egy legyőzött és levadászott vad engedtem át magam a végzetes érzéseimnek. Már csak egy leheletnyi választott el minket egymástól, de a tekintetem egy pillanatra sem eresztette. Figyelte minden rezdülésemet, mindent, ami akár egy kicsit is arra utalhat, hogy nem akarom, hogy megint elutasítom, de én mindvégig mozdulatlanul tűrtem közeledését. Egyetlen egy hangot lehetett hallani a házban, mégpedig az én egyre szaporább légzésemet, ami a mellkasom ütemes emelkedésével párosult.

A vágy mely olyan erővel villant fel a szemében amilyet talán még sosem láttam, megadta az utolsó döfést is számomra, szemeim lehunytam és vártam az édes ajkak érintését.

Nem is kellett várakoznom, azonnal lecsaptak. Először gyengéden és lehelet finoman simogatta a számat, majd egyre követelőzőbb és hevesebb lett. Amint ajkaink egymáshoz értek, szinte szikrázott körülöttünk a levegő. Hirtelen és váratlanul ért a belőle áradó energia, a sugárzó szexualitás. Életemben nem éreztem ekkora vonzalmat senki iránt sem, egyszerűen lehetetlennek tűnt mindenféle további ellenkezés. Innen nem volt vissza út. Miközben ajkaink egyetlen röpke pillanatra sem váltak el egymástól egyik keze is felfedező útra indult. Először csak a hátamat simogatva ölelt magához, aztán a perzselő ujjak utat törtek maguknak a vékony anyag alá és immáron bőrömet érintve becézgette a gerincem mentén egészen a hasamig, mígnem el nem kezdett egyre feljebb haladni. Azonban amint elért a melltartóm alsó szegélyéig, hirtelen megtorpant. Mivel már teljesen a hatása alá kerültem, egyszerűen telhetetlen és türelmetlen lettem. Kezemet bátorítóan az arcára simítottam, majd mutatóujjammal bejártam annak minden milliméterét, elidőzve ajkainak tökéletességén. Végig húztam a nyakán, le egészen a mellkasáig. Tenyeremet az immáron az izgatottságtól hevesen mozgó mellkasára tettem, ahol éreztem a szívének eszeveszett tempóban diktált ütemét. Ettől huncut mosolyra húzódtak ajkaim, tetszett, hogy ilyen reakciókat váltottam ki belőle. Ám amint tekintetünk ismét találkozott kezem ismét útnak eredt és meg sem állt a pólója aljáig. Gondolkodás nélkül csúsztattam az alá a kezem, majd végig simítottam a tökéletesen kidolgozott hasán. Teste beleremegett az érintésembe. Ezen felbátorodva az ő ujjai is ismét felfedező útra indultak. Hosszú percek teltek el egyetlen szó nélkül, de nem is volt szükség szavakra, a tetteink az érintéseink a csókok, amiket váltottunk mindent elmondott hangtalanul, de elsöprő bizonysággal.

Már éppen kezdtünk volna tényleg belemelegedni a dolgokba, persze határokon belül, amikor hirtelen megszólalt a csengő. Fogalmam sem volt róla ki lehet az, de amint megláttam Paul fejét, nem számítottam semmi jóra. Azonnal felpattantam a kanapéról és elindultam a bejárati ajtóhoz. Még mielőtt kinyitottam volna belenéztem a tükörbe és meglepetésként ért a látványt. A hajam elég kócos és úgy az egész jelenlétem egyetlen szóval leírható volt, mégpedig a ziláltal. A kezem a kilincsre tettem, majd egy határozott mozdulattal lenyomtam, így a látogatóm kilétére fény derült.

– Matt? – Egyáltalán nem számítottam rá, és nem is emlékeztem bármiféle előre lebeszélt közös programra.

– Szia Jamie! – Most is kedvesen mosolygott, mint mindig. Kedveltem, tényleg így volt, de a tudat, hogy a férfi, aki még az imént csókokkal halmozott el odabent van és rám vár, elködösítette minden épeszű gondolatomat.

– Elfelejtettem volna valamit? – érdeklődtem.

– Nem csak gondoltam megnézem hogy vagy és esetleg elmehetnénk sétálni valamerre. – Nem egészen tudtam mit tegyek ebben a helyzetben, nagyon mertem remélni, hogy Paul bent marad és így megkímél egy igen kínos szitutól, de mint általában most sem volt szerencsém. Amint végig futott a gondolat a fejemben Paul már meg is jelent mögöttem, és ebben az időben megjelent az a bizonyos reakció Matt arcán.

– Sajnos Jamie most nem ér rá, talán gyere vissza máskor vagy esetleg soha. – Egyáltalán nem szerettem volna, ha komolyabb összetűzésbe keverednek így úgy láttam a legjobbnak, ha én veszem kezembe az irányítást.

– Ne haragudj Matt, de most tényleg nem tudok veled tartani. A mai napom elég húzós volt, szóval inkább itthon lebzselnék meg amint látod vendégem van szóval, mit szólnál, ha holnap felhívnálak és megbeszélnénk egy másik időpontot? – Igazán reménykedtem abban, hogy nem bántom meg ezzel a lépésemmel mert bár eddig csupán kétszer találkoztunk, legalábbis sulin kívül, mégis nagyon megkedveltem őt. Közben persze Pault határozottan egy-két pillantás segítségével sikerült rávennem, hogy bemenjen a házba, így a hangulat kevésbé volt feszített.

– Nem haragszom, hisz én állítottam be hívatlanul és ami pedig azt a hívást illeti várni, fogom – mondta és nagy örömömre ismét mosolyogni láthattam, így kicsit megkönnyebbült a lelkem. Egy kedves arcra puszi után hátat fordított nekem majd elment. Még mielőtt visszatértem volna a házba vettem egy mély levegőt és bár nem vall rám az effajta viselkedés most mégis minden idegszálam pattanásig feszült, ha arra gondoltam, ami az imént történt kettőnk között. Mikor beértem a nappaliba Pault ott találtam ahol hagytam. A kanapé szélén ült és eléggé elgondolkodhatott valamin ugyanis nem vette észre az érkezésem. Nem tudtam mit mondjak és ez nálam nagydolog. Tudtam, hogy nem szabadna mégis belementem és most már nem táncolhatok vissza, ezek után nem. Egyetlen hang nélkül visszaültem mellé és csak ültünk csendben, mígnem felém fordult és bár a vágy csillogása továbbra sem szűnt meg a szemeiben egy igen erős érzés mégis elhomályosította azt, a bizonytalanság. Tisztában voltam azzal, hogy miért érez így és azzal is, hogy bár kellene, mégsem tudok parancsolni az érzéseimnek, amik bár érthetetlen módon, de egyre inkább taszítanak a felé a dolog felé, amit mindenképpen el akartam kerülni.

– Jamie… – Láttam rajta, hogy keresi a szavakat, de mivel úgyis tudtam mit akar mondani és jómagam sem lettem volna képes szavakba önteni a dolgokat így megkönnyítve mindkettőnk dolgát a szavak helyett ismét a tettek mezejére léptem. Még mielőtt újra szólásra nyithatta volna a száját egyetlen határozott mozdulattal birtokba véve ajkait megakadályoztam ebben. Bár először kicsit meglepődött, amit mellesleg nem is csodálok, de amint sikerült felocsúdnia a döbbenetből újult erővel kényeztetett tovább, mintha Matt meg sem jelent volna. Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, de mintha valami külön dimenzióba léptünk volna, csak mi ketten ahol rajtunk kívül egyetlen lélek sem létezik. Teljesen egymásba feledkezve feküdtünk a kanapén, amikor az ajtó kinyitódott és megjelent Nathan, majd őt követte Lucas, de amire végképp nem számítottam az, az utolsóként belépő személy…