2. fejezet - Ismerkedés

Ismerkedés

A doktor kezet fogott Nathannel és Luke-kal, majd kedves arccal felém fordult és engem is üdvözölt.

– Jó reggelt kisasszony! – Felém nyújtotta a kezét. Amikor érintkezett a bőrünk egy pillanatra libabőrös lettem az érintésétől, nagyon hidegnek éreztem a tapintását, olyan volt, mintha mínuszokról jött volna be éppen. Aztán arra gondoltam talán megint felszökhetett a lázam, egyébként sem éreztem magam valami jól.

– Jó reggelt doktor úr. Jamie vagyok – köszöntem, majd intett az egyik szék felé, helyet foglaltunk, végül megszólalt.

– Szóval, miről lenne szó. Melyikünkkel beszéltem telefonon? – A fiúk felé fordult.

– Velem. Lucas Scott vagyok. Jamie bátya – felelte Luke.

– Nos, a kollégám Dr. Smith, akinél legutoljára jártak átküldte Jamie néhány vizsgálatának eredményét. A vérkép elég rosszul fest. Mondott valami konkrétat? – tette fel az újabb kérdését.

– Azt mondta, még nem tud biztosat, de a legvalószínűbb, hogy… – beszéltem, de amikor kimondtam volna Dr. Smith feltételezéseit Luke félbeszakított.

– Nem hiszem, hogy Dr. Smith feltételezéseire kéne hagyatkoznunk. Azért jöttünk ide, hogy maga vizsgálja ki a húgomat. Azt hallottam, maga nagyon jó orvos, ezért ideköltöztünk – mondta Lucas. Kezdtem azt hinni, ők nehezebben viselik ezt az egészet, mint én magam. Nem akarják elfogadni az orvos diagnózisát.

– Rendben, ahogy akarják. Akkor mindent elkezdünk elölről. Kezdjük a vérvizsgálattal és kiállítunk egy új vérképet. Arra lennék még kíváncsi, hogy milyen panaszokkal fordult orvoshoz? – Most már nem Luke–hoz beszélt, hanem egyenesen hozzám.

– Gyakorta vannak fejfájásaim, de nem enyhe nap, mint nap megtörténhető fejfájásról van szó, hanem annál jóval erősebb. Eléggé fáradékony vagyok mostanában, sokat alszom. Eddig más tünetek nem jelentkeztek bár az elején csak a fáradékonysággal kezdődött. Azóta meggyarapodott egyéb kellemetlen dologgal – mondtam, mire a doktor egy pillanatig gondolkodott valamin, majd így felelt.

– Ezt rengeteg dolog okozhatja, lehet, hogy csupán egy vashiányról van szó, de előfordulhat vérszegénység vagy egyéb súlyosabb probléma, na de ne szaladjunk ennyire előre. Most akkor menjen be a vizsgálóba arra – mutatott a jobb oldali ajtó felé, – és mindjárt megyek és levesszük azt a vért. – A gesztusai és a szeméből áradó kedvesség lehengerlő volt, annak ellenére mennyire feltűnő jelenségnek számított. Úgy tettem, ahogy kérte, felálltam és bementem az ajtón, amit az imént mutatott. Miután leültem a vizsgáló asztalra megérkezett egy nővérke. Nagyjából negyven év körül lehetett, arca kedves és szelíd. Nem sokkal később a doktor is megjelent, majd a fiókba nyúlva elővett egy fecskendőt. Míg ellenőrizte annak állapotát a nővér előhúzott egy vatta darabot, majd miután belemártotta azt a fertőtlenítőbe, végig szántotta a bőrömön. Azután a doktor felém fordult kezében a tűvel. Igazság szerint sosem féltem az ilyesmiktől így most sem izgattam különösebben magamat a dolgon.

– Akkor most leveszek egy kis vért rendben? – szólalt meg először a doktor mióta belépett a vizsgálóba.

– Rendben – feleltem kurtán, majd oda jött, megfogta a karom és csupán egyetlen apró, szúrást éreztem. A vér meglepő gyorsasággal telítette meg a kis ampullát, majd észre sem véve a doktor már rég eltávolította azt. A tű helyére egy kisebb vattapamacsot nyomott.

– Ezt tartsa rajta pár percig. – Nem bírtam betelni a doktor szemeinek látványával. Még sosem láttam ilyen különleges színkavalkádot. Az arany és a barna különböző árnyalatai rajzolódtak ki a tekintetében. – Az eredmény holnap reggelre meg lesz. Úgyhogy, ha gondolja, eljöhet érte.

– Itt leszek. – mondtam, majd felálltam és visszamentem az előző helységbe. Nate és Luke fel-alá járkálva várakoztak. Amint meghallották az ajtó nyitódását felénk fordultak és az eddigi aggodalommal teli arckifejezésüket megpróbálva eltakarni, egy kedves mosolyt erőltettek magukra.

– Készen is vagyunk. Jamie-nek már mondtam reggel hét óra körül jöhetnek az eredményekért.

– Köszönjük doktor úr – mondta Luke, majd kinyitották az ajtót és egy-egy viszlát után kimentek rajta. Én még vetettem egy utolsó pillantást a férfi felé mire az csak ennyit mondott.

– Fel a fejjel kisasszony, bízzon a legjobbakban. – Rámosolyogtam és kimentem az ajtón. Olyasfajta különös érzésem volt a doktorral kapcsolatban amilyet még sosem tapasztaltam. Fura érzés kerített hatalmába a közelében. Mélyen legbelül úgy éreztem, mintha tartanom kéne tőle, de amikor rá néztem egy hihetetlenül kedves és intelligens férfit láttam benne. Be kell, hogy valljam kissé kezdett eluralkodni rajtam az idegesség. Holnap kiderül mi bajom van valójában, hogy tényleg csak egy egyszerű vashiányról vagy vérszegénységről van szó vagy egy sokkal komolyabb, az életemnek véget vető betegségről. Az autóban egy szót sem szóltam egész végig, ezen töprengtem és, hogy mi tévő leszek ha az utolsó egyben legtragikusabb eshetőség kerül szóba. Nathan és Luke is csendben voltak, tisztában voltam vele, hogy ők is éppen ezen gondolkodnak, minden az arcukra volt írva, hiába próbálták rejtegetni. Szerettem volna azzal biztatni őket, hogy minden a legnagyobb rendben van és így is marad, de ha saját magam sem tudtam ezzel meggyőzni, akkor hogyan is sikerülhetett volna velük szemben? Egyenesen haza mentünk és miután átöltöztem, úgy döntöttem ideje neki látnom az ebédnek. Mivel anyu imádott főzni rengetegféle kaját meg tanultam elkészíteni, még kiskoromban, meg aztán, amikor elmentek kötelességemnek éreztem megtenni ezt a bátyáimért. A kajával hamar készen lettem, így szóltam a fiúknak ők pedig hamar le is jöttek az ebédlőbe. Nem akartam, hogy ennyire fagyos és hallgatag legyen a hangulat, így megtörtem a hosszúra nyúlt csendet.

– Arra gondoltam elmehetnék valami suliba… kezdenem kell magammal valamit. – A két fiú felém kapta a fejét és meglepve bár, de örömmel fogadták a felvetésemet.

– Ennek örülök, és mire gondoltál? – kérdezte Lucas.

– Hát igazából nem tudom, talán egy képzőművészetire amúgy is imádok rajzolni és azért akad egy kis tehetségem is hozzá.

– Ez jó ötlet, biztos vagyok benne, hogy akármelyik helyre felvételt nyernél – mondta Nate. Ők sokkal jobban bíztak a tehetségemben, mint én, de igazán jól esett az elismerésük. Az ebéd után elmosogattam, majd kedvem támadt egy kis sétához. Felkaptam magamra egy tornacipőt és egy vékony dzsekit és már kint is voltam a szabadlevegőn. Fogalmam sem volt róla merre kéne mennem, hiszen nem tudtam, mi merre van, de mikor kint álltam a ház előtt megpillantottam a házunkkal szemben elterülő, fákkal teli erdőt. Hirtelen olyan hívogatóvá vált, hogy ha akartam volna sem lettem volna képes megálljt parancsolni a lábaimnak. Már csak pár lépés választott el a fák nőtte gyönyörűségtől, amikor valaki utánam kiáltott.

– Hahóó, Hé te! – Megfordultam és a mellettem lévő házból kilépett egy nagyjából velem egykorú, hosszú, barna hajú lány. Eddig nem igazán láttam a szomszédainkat, de ez a lány szimpatikusnak tűnt. Egyre közelebb ért hozzám bár még mindig nem tudtam miért állított meg. Megállt előttem, majd felém nyújtotta a kezét. – Szia, a nevem Bella Swan. Te laksz a szemben lévő házban ugye? – kérdezte, igazság szerint kicsit zavarban volt, mintha kényelmetlenül érezte volna magát attól, hogy csak úgy leszólított, de mindamellett kedves és barátságos volt a tekintete. A bőre egész fehér, bár nem annyira, mint Dr. Cullené, emellett makulátlan és igazán különleges a maga egyszerű módján. A szemei csokoládé barnaként fénylettek az arcán, egészen hasonló volt az enyémhez.

– Szia, én Jamie Scott vagyok és igen most költöztem ide a két bátyámmal – feleltem, mire a benne lévő feszültség feloldódni látszott.

– Merre indultál az imént? Már ha nem gond hogy ilyesmit kérdezek – visszakozott azonnal amint rájött talán olyat kérdezett, ami nem igazán tartozik rá.

– Igazából fogalmam sincs csak egy kis sétára vágytam, aztán megláttam ezt az erdőt és annyira csalogatóan hatott rám, hogy gondoltam körül nézek. – Magam is meglepődtem, milyen könnyen beavattam a gondolataimba.

– Tudod, nem akarok beleszólni vagy ilyesmi, de szerintem nem valami jó ötlet az erdőben lófrálnod. – Máskor talán azt mondtam volna, hogy ne üsse bele az orrát, de úgy éreztem igaza van, és hogy kedves tőle amiért, így ismeretlenül is figyelmeztet.

– Ugyan nem haragszom, inkább megköszönöm, amiért figyelmeztettél. Igazán kedves tőled. Na és te mióta laksz itt? – kérdeztem, majd intett, hogy menjünk be a házunkba és közben beszélni kezdett.

– Én lassan két éve lakom Forksban. Az apámmal Charlie-val. – A ház igazán barátságos volt, sokféle színben pompázott az épület beltere. Leültünk a nappaliban lévő kanapéra és közben hozott két poharat és egy kis frissítőt.

– Na és gondolom suliba jársz még. Én a forksi gimibe járok, most vagyok végzős.

– Én is végzős vagyok. Ha minden igaz holnap után kezdek a suliban és akkor ezek szerint egy helyre fogunk járni – mondtam. – Egyébként milyenek az itteni emberek? – kérdeztem.

– A legtöbbjük kedves, de persze mint mindenhol itt is vannak pletykafészkek, olyanok akik roppantul menőnek és okosnak érzik magukat és vannak olyanok is akik valóban rendelkeznek némi ésszel – mondta, majd a végén együtt nevettünk. – Majd bemutatlak egy-két embernek – folytatta.

– Benne vagyok. – Még beszélgettünk jó pár dologról, eddigi sulik, szülők, pasik és egyéb ismerkedő témák. Aztán mivel úgyis egy évfolyamra fogunk járni felajánlotta, hogy kölcsön adja a jegyzeteit. Miközben ő felment az emeletre én a nappaliban vártam rá, amikor az ajtó felől csengés hallatszott.

– Kinyitnád? – hallottam Bella hangját.

– Persze! – feleltem, majd elindultam a bejárati ajtó felé. Kezem a kilincsre tettem, lenyomtam és kinyílt. Egy magas, sportos testalkatú, hófehér bőrű fiú állt előttem. Haja bronzos színű, bőre hibátlan. Amikor az arcára néztem nem csupán egy Adonisz külsejű srácot láttam, hanem találkozott a tekintettem egy ismerős szempárral.