Szép jó estét mindenkinek!
Elnézést, amiért ennyit csúsztam, de elég zűrös volt az elmúlt hetem. Nem igazán fűznék hozzá semmit sem ehhez a fejezethez, talán annyit, hogy nem éppen a legjobb munkám, de sajnos most csak ezt bírtam kiszenvedni magamból. Amennyiben helyesírási vagy bármilyen hibát észleltek, ne haragudjatok drága bétám Krisz most nincs gép közelben, így nem tudta kijavítani nekem. Igaz, hogy átolvastam többször is, de még így is előfordulhatnak hibák.
Komikat alulra, pipákat alulra, előre is köszöntem!
Novella:
Úgy látom nem igazán fogott meg benneteket, de sebaj!
Kinézet:
Mint látjátok hosszú idő után új kinézetet kapott a blog, mit gondoltok róla?
Jó olvasást mindenkinek!
Üdv: P. Sawyer
Düh Scott módra
Megkerülve engem kimasírozott a szobából és hangos trappoló léptekkel leszaladt a bejárati ajtóhoz. Nagyon reméltem, hogy nem David jött el mégis, mert nem szerettem volna egy újabb olyan kellemetlen szituációt, mint a múltkori. Nem hallottam semmit és félő volt azért nem, mert tényleg David az és már rég megfojtották egymást, így inkább úgy ahogy voltam, festékesen Paul után mentem. Mikor már a lépcső tetején álltam sikerült elcsípnem egy-két hangfoszlányt, amiből megbizonyosodtam, hogy nem David lepett meg minket. Két férfihang, de nem volt ismerős egyik sem.
– Gyertek be! – invitálta be őket Paul s ennek eleget téve át is lépték a küszöböt.
– Sziasztok! – köszöntem, minek következményeképpen rögvest felém fordultak. Úgy tűnt nagyon meglepődtek, hogy itt látnak ezzel azonban nem voltak egyedül. Felismertem egyikkőjüket.
– Szia! – köszöntek ők is. Úgy tűnt mintha Paul zavarba jött volna, de nem igazán értettem miért.
– Ő Amira, Dr. Cullen egyik betege. Ideiglenesen most itt lakik nálam. – Mintha magyarázkodni próbált volna, mintha tartott volna attól, milyen következtetést vonnak le a vendégei. – Amira, ők pedig Lucas és Nathan Scott. – Lucas azonnal kezet nyújtott felém, Nathan azonban vonakodott kicsit.
– Látom épp nagy munkában vagytok – jegyezte meg Luke enyhén festékes szerelésemre és Paul még mindig maszatos állára utalva.
– Kifestjük a házat – jelentettem ki lelkesen. – Hozhatok nektek valamit? Egy kávét, üdítőt vagy esetleg néhány szendvicset? – Nathan meg sem szólalt, furcsa tekintettel meredt rám.
– Egy pohár víz jó lesz, köszönöm – szólt Lucas kedvesen. Nathan felé fordultam ő azonban letudta az egészet egy nem éppen barátságos biccentéssel. Emlékeztem még arra mit mondott Jacob, hogy a húga halála roppant módon megviselte őt és teljesen megváltozott, most mégis úgy éreztem nem csak erről van szó. Sütött az ellenszenv a tekintetéből, amit mellesleg nem tudtam mire vélni, hisz nem ismertük egymást. Kimentem hát a konyhába és öntöttem egy pohárral a behűtött vizünkből. Mikor visszatértem a nappaliba már csak Pault és Luke-ot találtam ott. Odaadtam a ház egyetlen szőke hímnemű tagjának a kért frissítőjét, majd mivel nem akartam útban lenni kettesben hagytam őket. Visszalépcsőztem az emeletre, gondoltam addig is folytatom a munkát. A folyosóra érve azonban megpillantottam Nathant. A doboz halom előtt állt, kezében az egyik fényképpel. Valahogy nem szerettem volna tovább feszíteni nála a húrt – bármivel is érdemeltem ki ezt a viselkedést –, így már el is terveztem amint szép csendben elhaladok mellette és csinálom a dolgom, de mint mostanában oly sokszor ez sem úgy alakult, ahogy én reméltem.
– Azt hiszed, átveheted a helyét? – kérdezte keserű hangján. Fogalmam sem volt arról miért kérdez ilyesmit, egészen addig, míg meg nem láttam a fotón lévő lányt. Biztosra vettem, hogy a húga az Jamie, akinek elvesztése ilyen mély nyomot hagyott a fiúban. Nem kellett agysebésznek lennem ahhoz, hogy kikövetkeztessem mi miatt mondta vagy inkább ki miatt. Teljesen félre értette ezt az egész dolgot Paul és köztem mivel nincs is olyan, hogy Paul meg én!
– Félreértetted az egészet… – kezdtem volna bele, de az a haragos pillantás, amivel ismét felém fordult belém forrasztotta a szavakat.
– Hidd el sosem fog úgy szeretni, mint Jamie-t! – folytatta kemény pillantásokkal társítva.
– Mondom, hogy félreérteted, mi nem…
– Mert hiába tipegsz itt a cuki rucijaidban – Megvetően végig nézett rajtam miközben beszélt –, és dobálod a szőke fürtjeidet, a húgom lába nyomáig sem érsz fel! – Már szinte kiabálva köpte szavait egyenesen bele az arcomba. Nem ismertem sem őt sem a húgát, akit ennyire védelmez ennek ellenére mégis a szívembe martak szavai.
– Itt meg mi folyik? – Paul metsző hangja csak még inkább megrémített, úgy tűnt sem ő sem a mellette álló Scott nem tudta hova tenni Nathan viselkedését.
– Nem ismertem a testvéredet és eszemben sincs a helyére férkőzni bármit is jelentsen ez. Semmi közöm Paulhoz, de még ha lenne sem beszélhetnél velem így, ezt jól jegyezd meg! – Felemeltem a hangom vele szemben pedig nem akartam. Nem tehettem róla, de mélységesen megsebzett azzal amiket a fejemhez vágott és úgy éreztem meg kell védjem magam. Erősnek mutattam magam, de csak nagyon kevés választott el attól, hogy ott a szemük láttára sírni kezdjek. Eszem ágában sem volt még ennél is jobban megalázkodni, hátraarcot vettem majd amilyen gyorsan csak tudtam lerobogtam az emeletről és szinte feltépve az ajtót elhagytam a házat.
Egy ideig a parton bolyongtam, de hamar beesteledett és az idő is jócskán lehűlt. Sortban és toppban bóklásztam kint miközben a szél csipkedte a bőröm. Végül akaratlanul is David háza előtt kötöttem ki. Odabent sötét volt, úgyhogy gondoltam még nincs itthon. Nem tudtam, hogy tovább menjek-e vagy inkább maradjak? Végül leültem a verandára és vártam.
– Amira hát te meg? – Úgy fél órája ülhettem ott, amikor meghallottam a hangját. Automatikusan felé fordultam, mikor meglátott egészen megváltozott az arckifejezése. – Amira mi történt? – Pikk-pakk átszelte a kettőnk közti távot majd könnyáztatta arcom felé nyúlt.
– Ne haragudj, hogy csak így ide jöttem én csak…
– Ssst, gyere, menjünk be. – Megfogta a kezem aztán az ajtó felé terelt. – Jézusom, te reszketsz! – szörnyülködött majd gyorsan beterelt a házba. Bent már kellemes hőmérséklet fogadott. Mivel már nem első alkalommal jártam itt tudtam mit merre találok, így egyenest a nappaliban lévő kanapét céloztam meg.
David nem tudom hova lett hirtelen, de mikor legközelebb felbukkant már egy bögre gőzölgő itallal és meleg takaróval tért vissza. Leült mellém, fagyos lábaimat az ölébe vette s jól bebugyolált a pléddel. – Idd meg ezt. – A bögre után nyúltam, a kakaó finom illata rögvest megcsapta az orrom.
– Köszönöm – mosolyogtam. Bal keze, ami még mindig a takaró alatt hevert lágyan simogatta a lábamat, a bokámtól egészen fel a térdemig. Kellemes volt ahogyan szinte izzó tenyere érintett.
– Mi történt? – kérdezte aggódón. Nem voltam biztos abban, hogy elkellene mondanom… Így utólag olyan butaságnak tűnt az egész, hisz miért érdekeljen mit gondol Nathan vagy bárki más?
– Csak egy butaság semmi jelentősége! – próbálkoztam azonban abból, ahogyan engem nézett sejtettem, hogy nem úszom meg ennyivel.
– Ugyan engem nem versz át. Meséld el mi történt. Paul tett veled valamit? – Az arca váratlan módon váltott roppant mérgesre. A gyönyörű kék szemei most villámként fénylettek a kislámpa fényében, amitől még én is megriadtam picit. Keze mely egy pillanatra sem állt le a kényeztető cirógatással most egyszeriben görcsösen megragadt a bokámnál. A mellkasa szaporábban mozgott, a bőre alatt nyugvó izomkötegek pedig megrándultak, mintha ezernyi apró idegszál táncoltatta volna őket.
– Nem dehogy! – sipítottam azonnal. – Miket nem gondolsz! – Arca lassan ismét kedvessé lágyult, erősödő szorítása pedig elernyedt s folytatta simogató mozdulatait.
– Na, de akkor mi a baj? Amira mindent harapófogóval kell kihúznom belőled?! – A szemében még mindig valami furcsa fény villódzott, olyan amitől feláll a szőr az ember hátán. Légzése ugyan csillapodott, a bőre alatt még mindig meg-megfeszültek azok az izmok.
– Éppen festettük Paul szobáját – A férfi említésére megfeszült az állkapcsa, ajkait pedig olyan erősen szorította össze, hogy rossz volt nézni. –, amikor felbukkant Lucas és Nathan Scott, Jamie testvérei. Kedvesen viselkedtem velük, megkínáltam őket, de Nathan úgy nézett rám, mint valami véres rongyra. Mivel nem akartam zavarni őket visszamentem az emeletre, hogy tovább festhessek, de összefutottam Nathannel. Lehetetlen dolgokat vágott a fejemhez. Nem is értem az egészet. – Újra felidőződtek bennem a szavai melyek újult erejű pofonként csattantak az arcomon. Nem akartam még egy lapáttal rápakolni az amúgy is meglévő ellenszenvére Paullal szemben azzal, hogy még Nathan idióta feltevéseit is elmondom, úgyhogy ezt inkább nem fejtettem ki különösebben. – De nem szeretnék róla többet beszélni, jó? – Kérésemnek eleget téve nem kérdezősködött tovább és ez igazán kedvemre volt.
– Mit szeretnél, miről beszéljek? – érdeklődött újfent teljesen más hangulatot öltve magára. Még mindig meglep mennyire változékony tud lenni. Pillanatokkal ezelőtt még hitetlenül dühös volt most pedig incselkedő és vonzó.
– Bármiről a lényeg, hogy ezt ne hagyd abba – utaltam cirógató mozdulataira mire felöltötte a már oly hiányolt mosolyát. Kivette a kezemben szorongatott bögrét s anélkül, hogy oda figyelt volna a mozdulataira letette az asztalra. Eközben egyre közelebb és közelebb araszolt hozzám. Ajkai vészesen csábítóak és annyira, de annyira közel voltak. Nem tudom minek hatására vajon a Scottal történtek miatt vagy David gondoskodása végett történt-e, de ismét megcsókoltam. Akartam, hogy egész testével fölém kerekedjen, hogy simogatása ne csak a lábamra terjedjen ki, hanem más érzékeny bőrfelületekre is. Éreztem, hogy akar engem, le sem tagadhatta volna hisz ölemnek feszülő férfiassága éppen elegendő bizonyíték volt számomra.
Mintha csak meghallotta volna a gondolataimat, hátamra fektetett, hogy aztán fedetlen felsőtestével egészen rám hajolhasson. Érintései egészen vadak és lényegre törőek voltak. Pillanatokon belül azon kaptam magam, hogy már nincs rajtam a felsőm, kutakodó kezei pedig az aprócska nadrágom gombjánál ügyeskednek. Ez volt az a pillanat, amikor kitisztult eddig ködfelhőbe burkolózott elmém és tudtam, le kell állnunk. Sem az idő sem a hely nem volt megfelelő. Akármennyire is furcsának tűnik nem emlékszem milyen, amikor olyan közel engedek magamhoz egy férfit amennyire egy nő csak képes lehet erre. Mintha még mindig érintetlen lennék, holott bizonyítottan nem így van. Csókunkat megszakítva adtam tudomására mit is akarok. Vágytól fátyolos tekintetével meredt rám, de végül megértette és kicsit távolabb húzódott. Nem túl messzire hisz továbbra is mellettem feküdt, de éppen eléggé ahhoz, hogy levegőhöz juthassak. Egy ideig még hallottam ziháló lélegzetvételeit, de szépen lassan az is lecsillapodott.
– Ne haragudj – szólaltam meg kis idő elteltével.
– Amira, én nem haragszom. – Hogy szavainak megerősítést adjon ujját végighúzta leplezettetlen hasamon, amitől az teljes egészében libabőrbe burkolózott. Szinte éreztem amint mosolyra húzódnak ajkai. Lágy csókot lehelt a nyakamra, sóhajtott egy jó mélyet. – Maradj velem ma éjjel – kérte halkan. – Ígérem, semmi olyat nem teszek, amit te ne kérnél tőlem önszántadból. – Valamiért bíztam a szavaiban és nagyon is hajlottam az ötletére miszerint itt töltsem az éjszakát… vele. De az agyam egy aprócska része különböző kérdéseket vetett fel: Akkor ez most azt jelenti, hogy együtt vagyunk? – mert ez a szituáció már jócskán átlépi a barátság kategóriát – Egyáltalán akarom én, hogy együtt legyünk? Végül pedig fel kéne hívnom Pault, hogy elmondjam merre vagyok? – De persze, ha nem akarsz azt is megértem – szontyolodott el hosszú halhatásom miatt.
– De akarok! – döntöttem el hirtelen. David nem mondott erre semmit sem, egyszerűen felém hajolt és egy hosszú ajakharapdálós csókban részesített.
Úgy döntöttem igenis akarom, hogy vele legyek már csak azt kéne megtudnom ő mit tervez velem. Pault pedig eszem ágában sincs felhívni, végülis nem tartozom neki beszámolóval!
– Elmennék fürödni egyet, ha nem gond… – Kicsit furcsa volt még a szitu, de idővel megszokható.
– Veled mehetek én is? – kérdezte hamiskásan.
– Öhm lássuk csak… Nem! – Nem úgy tűnt, mint akit nagyon meglepett volna a válaszom, vigyora pedig lankadatlanul ott virított az arcán.
– Tudod hol a fürdőszoba érezd otthon magad – ajánlotta fel végül. – Törölközőt találsz a fürdőben. –Búcsúzóul ismét a nyakamba csókolt én pedig feltápászkodtam mellőle és egyenest a mosdóba igyekeztem. Megszabadultam festékfoltos gönceimtől, kinyitottam a csapot és beálltam a lazító vízsugár alá. Megmostam a hajam, mert amilyen ügyes voltam oda is sikerült némi festéket csepegtetnem. Hagytam, hogy a meleg víz szép lassan minden izmomat ellazítsa és próbáltam egyszerűen nem gondolni semmire sem.
Sikerült is legalábbis néhány percre, de végül mindig visszatértem az eredeti problémához. Gyorsan magamra tekertem a törölközőt egy másikba pedig vizes hajamat tekertem bele. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy semmi váltás ruha nincs nálam ergo egy szál törülközőben kéne kimasíroznom a már így is begerjedt Davidhez.
Halkan kilestem az ajtón miközben egyik kezemmel a magam köré tekert anyagot markolásztam, hogy még véletlenül se eshessen le rólam. Már épp beletörődtem volna, hogy valóban így kell mutatkoznom, amikor az ajtó melletti szekrényen megláttam a gondosan odakészített fehér trikót és egy sötétkék rövidnadrágot. Megmosolyogtatott a gondolat, hogy gondolt rám. Hamar felkaptam onnan majd még annál is gyorsabban magamra kapkodtam őket. A nadrág teljesen jó volt, de a trikó már hagyott némi kivetnivalót maga után tekintve, hogy melltájékán kicsit szűköcskének bizonyult.
Miután jól felitattam a nedvességet a hajamból, megfésülködtem, elpakoltam magam után kiléptem a gőz lepte szobából és visszamentem a nappaliba. David hátravetett fejjel pihent, szemei csukva voltak. Szabályos kockái, kidolgozott mellizmai ott virítottak a világos huzatú kanapén. Most, hogy jobban megfigyeltem fáradságot láttam az arcán. Nyúzottak voltak a vonásai.
– Finom az illatod – szólalt meg váratlanul. Szeme még mindig lehunyva, de ajkai felfelé kunkorodtak.
– A te tusfürdőd – közöltem somolyogva, aztán leültem mellé.
– Tudom, de rajtad sokkal finomabb – Mélyet szippantott a levegőbe, megnyalta az ajkát, de a szemét még mindig csukva tartotta.
– Fáradtnak tűnsz – kezdeményeztem egy újabb beszélgetést.
– Jól vagyok – védekezett azonnal.
– Azt nem kétlem, de látom rajtad, hogy kimerült vagy. Nem pihensz eleget! – róttam meg. Emlékeim szerint építészként végzett és amióta itt lakik innen irányítja a dolgokat. Túl sokat vállal magára, hisz innen nem lehet könnyű működtetni egy vállalkozást, még ha elmondása szerint csak egy kis cégről is van szó.
– Pont annyit pihenek amennyi szükséges – makacskodott tovább. Több hónapnyi ismeretség után jól tudom, hogy ez az egyik legerősebb tulajdonsága. Hihetetlenül makacs és önfejű persze helyzet válogatja mennyire jó vagy éppen rossz tulajdonság ez.
– Akkor is többet kéne aludnod! – nyaggattam tovább.
– Ígérem, ma nagyon kipihenem magam… – Szemhéja lágyan nyílt fel, rikítóan kék szemei pedig még akkor is újult erővel babonáztak meg. –, veled a karjaimban. – Valahogy gyanítottam, hogy a reakciómra való kíváncsisága miatt pillantott rám hosszú percek múltán. Ha arra számított, hogy majd meglep ezzel az ötletével akkor hatalmasat tévedt hisz mégiscsak róla volt szó, arról a Davidről, aki mindig többet akar annál, mint ami adatik.
– Gondolod, hogy velem aludhatsz? – kérdeztem pimasz mosollyal ajkamon. Az arckifejezéséből rögtön tudtam, hogy ráharapott a csalira.
– Egy ágyam van. Egy jóóó nagy! – Jól megnyomta azt az ó betűt, de az ahogyan csillogtak a szemei sokkal többet mondtak nekem.
– Ja vagy úgy? Azt hittem azért kényelmesedtél így el a kanapén, mert amúgyis ott szándékozod tölteni az éjszakát. – Jó volt kicsit szívni a vérét, mert tudtam, hogy ő vevő az ilyesmire, folyton ezt csináljuk a másikkal.
– Csak nem fél tőlem Miss. Matthews? – Egyre közelebb araszolt hozzám, a bőrünk már szinte összeért. Néhány centi volt csupán, ami elválasztott bennünket, de azok az apró elektromos szikrák csak úgy cikáztak közöttünk.
Tekintetem a nyakára siklott, pont oda ahol a nyaki ütőér helyezkedik el. Eszeveszett tempóban pumpált, ami furcsa izgatottságot okozott a bensőmben.
– Gondolod, hogy kéne? – incselkedtem én is.
– Mondtam semmi olyat nem teszek veled, amit ellenzel. – Még mindig pimaszkodó volt a hanglejtése, de a játékosság mögött tudtam, hogy ott bujkál az igazság is.
– Na, mi lesz nem mész fürdeni? Szeretnék már bebújni abba a híres ágyikóba!
– Ezt már szeretem! Tetszik, amikor ennyire lelkesedsz, főleg ha hozzám van köze – vallotta be jókedvűen, ragyogó pillantásai közepette. – Öt perc és jövök, addig melegítsd az én helyemet is! – Futó puszit nyomott a szám szélére aztán el is tűnt a mosdó ajtaja mögött.
Én sem tétlenkedtem tovább, betotyogtam a hálóba. Méregzöld falak és egészen sötét tölgy laminált padló fogadott az ajtón túl. A hatalmas ablakon át friss és hűs levegő árasztotta el a helységet. Egy kétszemélyes franciaágy terült el a közepén mely a falhoz hasonló árnyalatú ágyneműhuzatba burkoltan csalogatott magához. Egész letisztult berendezésű bár férfiéhoz híven kissé kupis hatást keltett.
Befészkeltem magam a lágy takaró alá és vártam, hogy végre David is felbukkanjon. Izgatottság már majdhogy idegesség tört rám hirtelen. Az ő házában vagyok, az ő ágyában és vele fogok aludni… Elég merész húzás ez tőlem. Ismerem Davidet, jól tudom mennyire nem bír magával, ha a közelemben van mégis maradtam. Talán kicsit attól is tartottam mit szól Paul mindahhoz amit Nathan összebeszélt. És ha elhiszi, hogy Jamie helyére pályázom? Végülis ő és Nate barátok, ráadásul, Jamie tesója, előbb hisz neki, mint nekem egy idegennek akit alig ismer.
– Miért is érdekel ez most ennyire? – kérdeztem fennhangon magamtól. – Mert nem akarom, hogy tévesen következtessen, hogy azt higgye akarok tőle valamit, mert erről szó sincs! Nem érdekel úgy, ahogy most hiszi. Na és persze az ő házában lakom, ergo nem kéne még több konfliktushelyzetbe keverednem vele – válaszoltam meg a saját kérdésemet.
– Mennyit álmodtam erről a látványról – Azonnal a hang irányába kaptam a fejem. David az ajtófélfának támaszkodva, karba tett kezekkel figyelt. A csípője köré tekert törülköző és vízcseppes felsőtestének kettőse miatt már arra sem emlékeztem min is aggódtam néhány perccel előtte. Kiszáradt a torkom, a pulzusom pedig az egekbe szökött. Tagadhatatlanul működött közöttünk a kémia. Az ahogyan engem nézett csak még inkább izgatottá tett.
Akaratlanul is belegondoltam mit rejthet az a fehér pamutanyag David derekán. Fülig pirultam a lelki szemeim előtt be-bevillanó képektől, sőt hirtelen erős hőhullámok kezdték ostromolni az egész testemet. Elmosolyodott, amiből tudtam, hogy lebuktam. Észrevette a reakciómat, tudta milyen hatást gyakorol rám és ez nem tetszett nekem. Lassú mozdulatokkal a gardrób elé lépett majd előhúzott egy sötét testhezálló bokszert az egyik fiókból. Belépett a méretes gardrób ajtaján majd még mielőtt felkészülhettem volna arra mi következik, lekapta magáról az említett anyagot. Hirtelen azt sem tudtam elforduljak-e, becsukjam-e a szemem vagy csak egyszerűen a fejemre rántsam a takarót!
Egyiket sem tettem meg…
Csak bámultam mezítelen hátát amint minden mozdulattal egy újabb és újabb izomköteg feszült meg. A gerince vonalát, de leginkább formás fenekét. Az egész teste, minden porcikája – legalábbis amennyit eddig módomban állt látni –, bronzosan hatott a gyenge lámpa fényénél. Tisztában voltam vele, hogy tudja épp őt nézem, de egyszerűen képtelen voltam levenni róla a szemem. Mikor végre abbahagyta az öltözködést ismét felém fordult. Dühítő volt az a nyugodtság és ártatlanság, amit felém sugárzott. Lehet sokkal nagyobb hatással bír rám, mint én őrá és ez sértette az női hiúságomat. Minden szó nélkül lépdelt el egészen az ágyig majd feküdt be mellém. Finom David illat kúszott az orromba.
– Nem fekszel le? – kérdezett teljesen hétköznapi hangon.
– De… igen – reagáltam némi fáziskéséssel majd befészkeltem magam a puha párnák közé. A takaró alatt összeért a lábunk, a karunk és már csak ez a kis és teljesen ártatlan dolog is az őrületbe kergetett. A torkomban dobogott a szívem, a pulzusom pedig a plafont veregette. Olyan melegem volt, hogy kénytelen voltam kibújni a takaró alól és áldottam magam, amiért nem csuktam be az ablakot, amikor bejöttem a szobába. David eközben az oldalára fordult s épphogy érintve a bőröm cirógatni kezdte a karomat. Fel egészen a vállcsontomig, érintve az újbegyeimet egymás után megismételve a mozdulatot.
– Mire gondolsz most? – Bár közvetlenül nem néztem rá elcsíptem azt a pimasz mosolyt, ami megbújt a szája sarkában. Szórakozott velem. Pontosan azt akarta, hogy lélegzetvisszafojtva várjam, mit tesz velem és amilyen piszkosul érti a dolgát el is érte a célját.
– Semmi különösre – füllentettem. – És te? – próbáltam elterelni magamról a témát.
– Arra, hogy mennyire tetszik rajtad ez a felső. – Pillantását követve láthattam amint a fehér anyag teljesen rám feszül, szinte második bőrként tapadt a melleimre ezzel megmutatva kerekded formáját. Sóvárgó tekintettel bámulta a pólón át is jól észlelhetően meredező bimbókat. Egészen eddig fel sem tűnt testemnek effajta reakciója. Mondanom sem kell, hogy azonnal elfogott a kislányos szégyenlősség, arcomat pedig újfent pír öntötte el. Automatikusan magam elé kaptam a kezem megpróbálva eltakarni, amit lehetséges, de ő egy határozott, de gyengéd mozdulatával félre söpörte azt ezzel ismét szem elé tárva a melleimet. – Ne takard el magad, kérlek – suttogott bele a nyakamba. – Fázol? Becsukhatom az ablakot, ha szeretnéd… – ajánlotta fel nagylelkűen. Látszott rajta, hogy nehezére esik egyfolytában a szemembe nézni, mellőzni halmaim látványát, de azért próbálkozott.
– Nem fázom – biztosítottam. Hangom még saját magamnak is ismeretlenül csengett. Újult erejű csillogás jelent meg a tekintetében ennek hallatán, hisz ezzel is csak azt bizonyítottam, hogy ő az, aki ilyen hatással van rám és nem más. Szinte felfalt a tekintetével, amitől csak még inkább izgatottá lettem. Minden sóvárgó érzés egyetlen pontba összpontosult, testem legérzékenyebb részére. Nem gondolva a következményekre, elfeledve minden fenntartásomat elrugaszkodtam eddigi pozíciómból és mohón ajkai után kaptam. Nem kellett különösebben magyarázkodnom a hirtelen tettem miatt, mert a teste rögvest reagált és alkalmazkodott az én mozdulataimhoz. Csípőjén ülve, ajkait falva élveztem azt az eufórikus gyönyört, ami átjárta minden porcikám. Szép lassan lehámozta rólam a trikót így már teljes valójában felfedtem magam neki. Hátra vetett fejjel élveztem simogatását, a lágy, de mégis szenvedélyes érintését a mellemen. Kéjes hang tört fel a torkom mélyéről mikor megéreztem nyelvének lágyságát a mellbimbóm körött. Csodás érzés volt érinteni őt.
Tökéletes összhangban voltunk a másikkal. Megváltásként ért minket a beteljesülés mely csak hosszú kényeztetés után ért el minket. Temérdeknyi csók és érintés a testem minden egyes pontjára. A tényleges aktuson kívül minden megtörtént közöttünk és cseppet sem bántam meg.
Nem bántam meg, de mégis volt bennem valami egészen megmagyarázhatatlan, amit egyelőre nem sikerült sem megértenem sem megneveznem. Egyenletes szuszogását hallván végül nekem is sikerült elaludnom.
Álmomban megint visszatértem arra az ismerős, de mégis ismeretlen helyre ahol már annyi éjjelen át jártam. Emberek hangját hallom, a nevetésüket, de egyetlen arcot sem látok. Csak homályos foltok, sötét árnyékok. Mintha apró emlékfoszlányok lennének mégsem mondanak számomra semmit sem. Nem ismerem fel egyikük hangját sem, idegenek számomra.
Reggel vagy inkább mondhatni kora délelőtt kipihenten ébredtem. David ölelő karjai fonódtak körém ő maga pedig még mindig az ártatlanok álmát aludta. Olyan nyugodtnak és kisimultnak tűntek a vonásai, mint amilyennek már jó ideje nem volt alkalmam látni. Persze azonnyomban eszembe jutottak az éjjel történtek és amellett, hogy megmosolyogtattak az emlékek izgalommal töltöttek meg.
– Min mosolyogsz? – hangzott fel váratlanul a hangja.
– Csak eszembe jutott az elmúlt éjszaka – vallottam be. Kómás tekintete azonnal felélénkült amint felidéződtek benne is az emlékek.
– Hmm, na igen jó kis este volt – somolygott az orra alatt. – Szívesen megismételném még párszor… – mély sóhaj következett. Meglepetésszerűen kapott el a derekamnál fogva és kihasználva erőfölényét könnyedén maga alá fordított. A kiszabadulásra cseppnyi esélyt sem láttam, így feleslegesen nem is erőlködtem.
– Efelől nincs kétségem, de…
– Mi de? – szakított félbe rögvest.
– David én csak… csak megakarok bizonyosodni arról, hogy tényleg akarod-e, hogy akarsz-e engem – fejtettem ki bővebben a már jó ideje aggasztó gondolataimat.
– Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? Mármint szerinted miért töröm magam már vagy féléve? – Valahogy úgy éreztem ez nem épp olyan kérdés volt, amire választ várna tőlem, így inkább meg sem szólaltam.
– Most tényleg részletezzem mi mindent akarhattál volna azonkívül vagy inkább ahelyett, hogy együtt legyünk? – Természetesen nem volt szüksége különösebb magyarázkodásra, értette anélkül is mitől tartottam mindig is. Most már egymással szemben ültünk. Komolyságot erőltetett magára, ami igazán imponáló volt számomra, hisz ezzel is kimutatta mennyire komolyan gondolja velem a dolgot. – Meg aztán a mostani kapcsolatunkat sem szeretném tönkretenni. Te vagy az egyik legjobb barátom! Mikor teljesen egyedül voltam te voltál az első, aki barátkozni próbált velem, aki nem kívülállóként tekintett rám és én ezt nem akarom elveszíteni.
– Bébi nem is fogsz! Mindig a barátod maradok – ígérte mélyen a szemembe nézve. – Az elmúlt este után azonban már nem elégszem meg ennyivel, nekem több kell. Még több belőled, a csókjaidból abból amit tegnap csináltunk – vallott színt végre. Megint csillogott a szeme akár csak tegnap és ez tetszett nekem. Fülig érő mosollyal az arcomon vetettem a karjaiba magam ő pedig amint alkalma nyílt rá megcsókolt.
Miután tényleg megbeszéltünk mindent és sikerült rávennem némi csókmentes pillanatra felöltöztem, hogy aztán elindulhassak haza, bár fogalmam sem volt mi vár ott rám. Nehezen, de sikerült meggyőznöm Davidet, hogy semmi szükség arra, hogy velem jöjjön. Biztosítottam arról, hogy semmi probléma sem lesz és, hogy minden a legnagyobb rendben megy majd Paullal hisz miért ne menne? Persze ezt mind csak az ő lelki békéje miatt mondtam. Igenis tartottam attól mi vár rám a Lahote házban, hogy mit mondott még Nathan miután eljöttem.
A ház körül csend honolt, de a konyhában égő villanyból tudtam, Paul itthon van. Felszaladtam a lépcsőn aztán benyitottam az ajtón. A nyitott ajtó mögött rögtön belebotlottam Paulba, akinek meghatározhatatlan érzelmek futottak végig az arcán. Megkönnyebbültség, harag, aggodalom megmagyarázhatatlan érzelmek sorozata.
– Szia – köszöntem halkan. Elindult felém, a szemei szinte szikrákat szórtak. Mielőtt odaérhetett volna hozzám meggondolta magát, hátat fordított és beviharzott a nappaliba. Nem igazán sikerült megértenem mi ütött belé főleg, hogy ezt a mutatványt még eljátszotta vagy kétszer, háromszor. Nem akartam firtatni a dolgot és különben is rám fért egy kiadós fürdés és ruhaváltás. Egyenest a lépcsősorhoz indultam, kikerülve a földre terített fóliát, a festékes vödröket – amiket minden bizonnyal Paul pakolhatott oda –, de még mielőtt felszáguldhattam volna a szobámba egy forró kéz a csuklóm köré fonódott. Meglepett a dolog és azonnal oda is kaptam a fejem. Paul állt mögöttem, feszült testtartásban, megfeszült állkapoccsal.
– Segíthetek valamiben? – kérdeztem nyugodt hangon.
– Elárulnád, hogy mégis hol a fenében voltál egész éjjel?
