Én is végigéltem egy adott sorsot. Nem az én sorsom volt, de én éltem végig.

Szünetel!

2010. november 14., vasárnap

5. fejezet - Hibák és vezeklések

Hibák és vezeklések

Ne haragudj! – mondta azonnal, ám amint meghallottam a hangját az a különös érzés is elmúlt és magam sem tudom miért, de ismét dühös lettem és a szavak csak úgy előtörtek belőlem.

– Már megint te? – Épp mondott volna valamit, de mivel egyetlen szóval sem akartam tőle többet hallani azt mondtam: – Ugyan ne erőltesd meg magad holmi bocsánatkérésekkel. Legközelebb nézz magad elé! – vágtam a képébe, amitől először furcsa mód szomorú lett, legalábbis a szemei erről árulkodtak, de aztán ezt hirtelen felváltotta a dühtől izzó tekintet, amitől, ha akartam, ha nem egy egész röpke pillanatra meghűlt bennem a vér.

– Mégis ki akart tőled bocsánatot kérni, máskor te is körülnézhetnél, mielőtt vakon sétálgatsz!

– Még te mondod nekem? – Kezdtem igazán begurulni és az a legfurcsább, hogy senkivel szemben nem viselkedem ily módon csak vele, csak ő tudja kihozni belőlem ezt.

– Csak, hogy Te is tisztábban lásd a dolgokat nem vagy különb itt egyikünknél sem, úgyhogy jobb lesz, ha a királykisasszony modorodat elfelejted és megpróbálsz aranyos kislányként viselkedni! – A mondata végén ismét arra a pimasz féloldalas mosolyra húzta az ajkait, amitől a minap is elakadt a lélegzetem és ezért rettentően utáltam Őt. Ami még borzasztóbb volt, hogy a szavait akármennyire is próbáltam elengedni a fülem mellett, mély gyökereket vertek a lelkemben. Mély lélegzetet véve visszagyűrtem a feltörésre váró könnyeket és rezzenéstelen arccal bámultam a még mindig rám meredő, izzó szemekbe.

– Haver minden rendben? – kérdezte az időközben megérkező Jake.

– Gyere, menjünk ki, nyugodj le érted?! Paul! – Először nem értettem miért mondja ezt Jake, de aztán észrevettem, hogy Paul testét kisebb rángások és remegések uralják. Az eddig leplezett félelmem kiszabadult a lakat alól és elég láthatóan kiült az arcomra s ezt minden bizonnyal az előttem álló, dühtől fortyogó férfi is észrevette. Abban a pillanatban megszűntek a furcsa remegések és a szemei is újra bánattal telítődtek meg. Egyetlen szó nélkül elviharzott egyenesen a fákkal tarkított, sötét erdőbe. Nem sokkal később Jake is követte és akkor megjelent Bella.

– Jamie jól vagy? – kérdezte rögtön amint meglátott. Én viszont még mindig az iménti affér hatása alatt voltam. Ami leginkább megmaradt bennem a már szinte lángoló tekintet, ami pillanatok alatt vált a világ legbánatosabb szempárjává.

– Jamie!? – Amikor Bella ismét megszólított, minden erőmmel próbáltam rá koncentrálni, de egyfolytában ugyan az a jelenet játszódott le a szemeim előtt.

– Igen – válaszoltam a lehető legmeggyőzőbben. De az igazság az volt, hogy rémesen éreztem magam a fejfájásom kezdett egyre erősebb lenni és valami megmagyarázhatatlan érzés kavargott bennem, amire egyelőre nem találtam szavakat, de minden erőmmel ki akartam irtani magamból.

– Gyere, bemutatlak a többieknek – mondta végül, ám amikor végig néztem a körülöttünk álló embereken hirtelen elszégyelltem magam, hisz ők mind szem és fültanúi voltak az imént történteknek.

– Srácok Ő itt Jamie Scott. Jamie ők pedig Seth, Jared, Kim, Quil, Embry, Sam, Emily és Leah. – Mindenki őszinte kedvességgel mosolygott vissza rám kivéve az utolsóként bemutatott lány, Leah. Az ő ajkai a többiekével ellentétben gúnyos maszkká torzult. Nem sokkal később mind a lobogó tűz köré gyűltünk. A legvégén megérkezett egy nálunk idősebb férfi, leült középre, mindenki felé fordította a figyelmét.

– Jake és Paul merre van? – kérdezte.

– Itt vagyunk – hallhattuk a számomra még idegen férfi háta mögül érkező Jake hangját. Többes számban beszélt, ami azt jelentette, hogy Paul is visszajött vele. Nem akartam újra látni azt, ahogyan rám néz, így próbáltam minden felé figyelni csak arra nem amerről sejtésem szerint közeledett.

– Ki ez a férfi? – Közelebb hajoltam a mellettem ülő Bellához és olyan halkan ahogy csak tudtam, a fülébe suttogtam.

– Billy Black vagyok. Jake apja. – A váratlanul érő válaszoló hallatán kissé meglepődtem. Nem az volt meglepő, hogy hozzám szólt, szimplán az nem ért a fejembe hogyan hallhatta meg onnan, amit kérdeztem, főleg ekkora hangzavarban?

– Örvendek uram, én Jamie Scott vagyok Bella barátnője – mutatkoztam be kissé megszeppenve, nem tudom miért viselkedtem vele így, de ahogy ott ült és engem nézett annyira tiszteletre méltó és felsőbbrendű volt, hogy ösztönösen így jött ki a dolog.

– Aki Bella barátja az a miénk is – mondta végül. – Nos ha már mind itt vagyunk, akkor kezdjünk bele. Mit szólnátok egy történethez. Egy történethez, ami a Quileute-okról és a hozzájuk fűződő sok száz éve terjedő varázsról szól. – Jelentőségteljesen végignézett a csapaton, majd belekezdett. – Az őseink úgy tartják a Quileute indiánok egy különleges és mindemellett a lehető legtermészetfelettibb lényektől származnak – Az elején nem gondoltam volna mennyire figyelemfelkeltő lesz számomra, amit Billy mond, de percről percre azt vettem észre, hogy egyre feszültebb figyelemmel követem a mondanivalóját. –, mégpedig a farkasoktól. De nem ám a mindennapi, erdőben kószáló farkasok, hanem alakváltók. – Amint kimondta azt a szót "alakváltók" tekintete felém irányult és az ajka mindentudó, kedves mosolyra húzódott. A történet tovább folytatódott. Időközben kiderült, hogy a Quileute–ok alakváltói a jó érdekében teremtettek, mégpedig arra, hogy megvédjék a törzset és a többi veszélyben lévő embert. Kiderült, hogy az alakváltóknak csupán egyetlen ősi ellenségük létezik, mégpedig a "hidegek". A "hidegek" említésére, legtöbbjük arcára undor ült ki ebből is jól látható volt, hogy a Quileute-ok még mindig komolyan veszik ezeket a dolgokat. Miután Billy befejezte, ott maradtunk a tűz körül és az én fejemben egyetlen kérdés kavargott csupán. Kik azok a hidegek? És vajon milyen veszélyt jelentettek az emberek számára? Aztán hirtelen a semmiből a hátam mögött megjelent egy hatalmas alak. A nélkül is tudtam ki az, hogy hátra fordultam volna. Valamiért mindig ugyanaz a furcsa érzés kerít hatalmába, ha a közelemben van. Ugyanaz az érzés, de minden alkalommal erősebb és erősebb. Nem tudtam, mit tegyek. Megforduljak vagy tegyek úgy, mint aki nem vette észre? Végül úgy döntöttem megfordulok csak egyetlen pillantás és máris hátat fordítok neki. Úgy is tettem, ahogy elterveztem, megfordultam és rögtön a szemeibe néztem. A szemeibe, amik még mindig ónixként fénylettek a lobogó tűz lángcsóváinak fényében. Még mindig szomorú volt és abban a pillanatban hirtelen úgy éreztem tennem kell valamit, hogy ne legyen így. Nem bírtam elviselni azokban a gyönyörű szemekben megbújó fájdalmat. Még mielőtt bármit is átgondolhattam volna a lábaim önálló életet kezdtek élni, felálltam és egyetlen kicsi lépéssel átszeltem a kettőnk közt lévő távolságot, karjaimat nyaka köré fonva öleltem át Őt. Először meglepetten és merev testtartással állt előttem aztán az izmai hirtelen ellazultak és karjait derekam köré fonva ölelt még közelebb magához. Fejemet nyakába fúrva beszívtam finom illatát, aminek hatására valami különleges és teljesen más világba csöppentem. Engedve egymás ölelésén, tekintetünk újra összefonódott és rám tört egy újabb érzés. Pillantásom immáron nem a gyönyörű szemeit leste, hanem egy még annál is csábítóbbat. Erős késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam. Ajkaink egyre nagyobb távolságot zártak ki maguk közül, míg már majdnem megízlelték egymást és akkor, mint valami Isteni figyelmeztetésképp egyik pillanatról a másikra szakadni kezdett az eső. Olyan gyorsan ugrottam ki a karjai közül amilyen gyorsan csak tudtam, de a szemei nem eresztettek. Szó szerint fogva tartottak. A ruhám már teljesen elázott, amikor Bella a megragadva a karomat az autójához vonszolt, beültünk és már el is hajtott. Az esőfüggönyön keresztül is láttam, amint Paul még mindig ott áll, mozdulatlanul és letaglózva. A gyomrom olyan kicsire rándult össze amilyenre szinte lehetetlen, a szívem pedig, majd megszakadt a látványtól. Utáltam magam, amiért ennyire ostoba és idióta vagyok. Hiszen Paul most biztosan mindent félreértett. Nem akarok tőle semmi olyasmit, mint amire az elmúlt percekben gondolhatott. A hazafelé tartó úton egyetlen szót sem szóltam, de szerencsére Bella sem erőltette a dolgot, mégis mindvégig magamon éreztem a fürkésző pillantását, hiszen mint mindenki valószínűleg ő is szemtanúja volt az iménti hülyeségemnek. Amint megérkeztünk, kerülve barátnőm tekintetét elköszöntem tőle, majd gyorsan kiugrottam az autóból s egyenest bementem a házba. Gyorsan becsuktam magam mögött az ajtót. Mivel nem volt még valami késő a bátyáim fent voltak és mindketten a nappaliban ültek. Amint megláttak az ajtónak támaszkodva, átázott ruhában, üres tekintettel meredve magam elé azonnal oda jöttek. Nathan kezében egy takaróval, amit azon nyomban rám terített, Luke pedig a karjaiba kapott és így szólt:

– Nate menj fel és csinálj neki egy meleg fürdővizet. Addig én felviszem. – Nate egyetlen szó nélkül elindult az emeletre, Luke pedig utána velem a karjaiban.

– Jamie mi történt? – kérdezte Lucas amint felértünk a szobámba. Leült az ágyamra, de mindvégig szorosan ölelt és próbált felmelegíteni. Észre sem vettem eddig, hogy mennyire reszkettem. – Jamie mondj már valamit! Teljesen át vagy fagyva. Tudod nagyon jól, hogy nem szabad megbetegedned, mert az nem tenne valami jót. – Tudtam, hogy így van, de valahogy abban a pillanatban nem tudtam arra gondolni mi lesz, ha megfázom. Csak arra, hogy soha többet nem találkozhatom Paullal. Nem áltathatom, hiszen ha ő valóban akar tőlem valamit én… én nem. Neki is sokkal jobb lesz és nekem is, hiszen nem komplikálódik tovább az életem. Ha mégis találkoznánk, akkor még az eddigieknél is gorombábbnak kell vele lennem, így legalább megutál, majd ami sokkal jobb, azt hiszem…

– Jól vagyok! Tényleg, Luke ne aggódj! – mondtam. Aztán Nate is megérkezett. – Én most akkor elmegyek fürdeni. – Felálltam és a fürdő felé sétáltam. Nate még mindig az ajtóban állt és amikor elmentem mellette adtam egy puszit az arcára. – Köszönöm. – suttogtam és bezártam az ajtót. Lehámoztam magamról a vizes ruhákat, majd elmerültem a forró habokban.

Másnap reggel

Másnap reggel, amikor felkeltem az előző este emlékei kezdtek visszaszivárogni a tudatomba és ettől mondanom sem kell, hogy a hangulatom nem volt éppen a toppon. Ami még rátett egy lapáttal, hogy biztos voltam benne, Luke és Nate várja a magyarázatomat a tegnap történtekkel kapcsolatban. Viszont volt valami jó is a reggelben mégpedig az, hogy a jelek szerint megúsztam megfázás nélkül, ami valljuk be az én esetemben nagy dolog, hisz az immunrendszerem kb. annyira erős, mint egy kisbabának. Mikor leértem a konyhába Luke és Nathan már javában reggeliztek.

– Jó reggelt! – köszöntem. Mindketten aggódva figyeltek. Tudtam, hogy mondanom kell valamit, de mit?

– Jó reggelt – köszöntek egyszerre. Én közben a hűtő felé vettem az irányt. Kivettem a narancslevet. Amikor leültem a fiúkkal szemben éreztem a várakozó pillantásukat. Nem bírtam tovább.

– Na, jó mit akartok tudni? – kérdeztem egy enyhe mosollyal az ajkamon, ám ez inkább volt kínomban, mint valódi jókedvből.

– Mi történt tegnap Jamie? És ne mond, hogy semmi, mert láttunk téged. annyira nem is tudom, mintha nem is ezen a világon lettél volna. Teljesen üres tekintettel néztél ránk. – Gondoltam, hogy észrevették, mindig mindent észre vesznek.

– Ne aggódjatok, jól vagyok. Tegnap, szóval tegnap majdnem csináltam egy hatalmas butaságot, de nagy szerencsémre még időben észhez kaptam és nem történt semmi említésre méltó, úgyhogy ne aggódjatok minden rendben és ne haragudjatok, amiért megijesztettelek titeket. Többet nem fordul elő, ígérem. – Én voltam, aki a legjobban reménykedett ebben.

– Rendben. De ha bármi van, amiben segíthetünk, akkor tudod nagyon jól, hogy hozzánk mindig fordulhatsz – mondta Nate. Ez az egyetlen dolog, amiben mindig is biztos voltam és ez így is lesz ameddig csak világ a világ.

– Köszönöm – mondtam végül, majd elvettem egy croissant és lassan elcsipegettem. Amint végeztem, a szobámba mentem, felöltöztem. Szükségét éreztem egy beszélgetésnek Bellával. Így hát perceken belül elkészültem és már a két házat elválasztó utat tettem meg éppen, amikor megpillantottam az éppen Belláék háza előtt leparkoló ismerős autót és a benne ülő még ismerősebb személyt. Abban pillanatban tettem egy hátraarcot és reménykedtem, hogy még idejében észrevettem őket, még mielőtt ők látnának meg engem. Ez a remény hamar elillant, mert alig tettem meg két lépést máris hallottam, amint Paul a nevemet kiáltja.

– Jamie! – Úgy akartam tenni, mint aki nem hallja és csak menni tovább, de aztán éreztem amint az ujjai a csuklóm köré fonódnak és ezzel megállásra kényszerített. – Jamie! – Az ő ajkaiból hallani a nevem egészen másként csengett, mint valami varázsige, ami azon nyomban megigéz. Tudtam, hogy legjobb módja lesz annak, hogy eltávolítsam magam mellől, ha kerülöm a tekintetét és a lehető legnagyobb hazugságokat találom ki.

– Mit akarsz Paul? – kérdeztem és mindvégig a mellettünk elterülő erdőt figyeltem.

– Már megint ez a királykisasszony modor. Azt hittem tegnap végre lebontottad magad körül a falakat... – mondta, de én még mindig nem néztem rá, nem ment.

– Milyen falakat? Hm? Azt hitted behálóztál? – vontam kérdőre felháborodást mímelve.

– Jamie miért viselkedsz így? Tudom, hogy te is azt érzed, amit én.

– Mégis mit? Mi is az, amit mindketten érzünk? Ne keverd össze a szánalmat a szerelemmel! Chh, azt hiszed a tegnap este levettél a lábamról? – Minden egyes szót megbántam miután kimondtam, de tudtam, így a helyes.

– Azt akarod mondani, hogy nem akartad tegnap azt a csókot? Éreztem, hogy Te is épp annyira kívántad akárcsak én – mondta miközben egyik kezét az állam alá téve végig simított a nyakamon. Amit persze egyetlen határozott mozdulattal ellöktem magamtól.

– Én nem éreztem semmit, és még kevésbé akartalak megcsókolni – mondtam még mindig az erdőt kémlelve.

– Nem hiszek neked. Hazudsz! Tudom, mit láttam – erősködött tovább.

– Akkor ne higgy az már a te magán problémád. Azt hiszel, amit akarsz.

– Rendben, azt mondod csak beképzeltem az egészet és valójában csak szánalom volt az egész, akkor mégis miért nem a szemembe mondod? Hm? Nézz a szemembe, és mond úgy, hogy mindaz, ami már az első pillanattól kezdve forr köztünk, csak a saját agyszüleményem és nincs semmi valóságalapja. – Tudtam, hogy nem fogja elhinni mindaddig, amíg nem mondom bele a szemébe, de mindemellett azt is tudtam, hogy közel sem biztos, hogy van bennem elég akaraterő ehhez. Nagy levegőt vettem, majd minden erőmet összeszedve keményen és rezzenéstelen arccal felé fordultam. A szemei, mint mindig ónixként ragyogtak és határozottságot sugároztak, lehengerlő magabiztosságot.

– Ezt akarod? Rendben. Ami tegnap történt, vagyis hülyeség, mert nem történt semmi, szóval a tegnap este nem jelentett nekem az égadta világon semmit sem. És valójában már az első pillanattól kezdve csak bemeséled magadnak azt, hogy lehet köztünk valaha is valami! Úgyhogy jobb, ha befejezed az ábrándozást és felébredsz végre! – Minden egyes szót, ha tehettem volna visszaszívtam volna, mert nem vagyok én ilyen kegyetlen, de mint gondoltam ez megtette a hatását. Az eddig határozott szemek pillanatról pillanatra teltek meg szomorúsággal. Nem sokkal később azonban az arca érzelmek nélküli és szoborszerű lett, akárcsak az enyém.

– Rendben. Akkor. Szia. – Hátat fordított és elment. Vettem egy újabb mély levegőt, majd ahelyett, hogy visszamentem volna a házba inkább az erdő felé vettem az irányt. Mindig is vonzott az erdő és most, amikor végre elértem egyre mélyebbre és mélyebbre akartam menni. Nem tudom mennyi ideje mehettem már, amikor egy kidőlt fa tövéhez érve a földre rogytam s az eddig magamba fojtott érzelmek kitörtek belőlem. Hatalmas könnycseppekként folytak végig az arcomon. Minden mostanában ért rossz egyszerre lett úrrá rajtam. A betegségem és a folytonos bizonytalan, amivel nap, mint nap szembe kell néznem. A bátyáimnak okozott fájdalom. Az, hogy úgy érzem minden, amit eddig értem tettek felesleges lesz, mert ha meghalok, cserbenhagyom őket. Úgy érzem tettem anno valamit, talán előző életemben, amiért Isten most megbüntet. Tragédiák sorozata követi az életem, kezdődve a szüleim halálával egészen addig, amíg meg nem tudtam, hogy haldoklom és nagy valószínűséggel nem lehet rajtam segíteni. Lehet ez a pillanatnyi javulás az állapotommal kapcsolatban is csak Isteni furcsa játékának része. Annak a játéknak melyben mindig kapok valami jót, de annak következtében elözönlenek a gondok és a problémák. Ad egy keveset és a sokszorosát veszi el. Biztosan érzem, hogy most is ez lesz. Akárcsak Paul esetében, pont akkor küldte az utamba, amikor biztosra tudta, semmi értelme az egésznek, hogy ezáltal is szenvedjek, vezekeljek egy számomra érthetetlen és ismeretlen bűn miatt. Észre sem vettem mennyire elment az idő, már csak arra kaptam fel a fejem, hogy a fák között be-beszökő napfény már teljesen eltűnt és helyette a hold gyönyörű kékes fénye világította be az erdőt éppen csak annyira, hogy ne essek orra. Feltápászkodtam és erősen koncentrálva próbáltam kideríteni vajon merre kéne elindulnom, merre van a kiút. Egy idő után azon kaptam magam, hogy körbe-körbe megyek, és nem jutok egy méterrel sem közelebb a kiúthoz. Így hát feladva a küzdelmet inkább összekuporodtam a földön és reménykedtem a legjobbakban. Fogalmam sem volt arról milyen állatok mászkálhatnak errefelé, de nem is akartam belegondolni. Hallgattam a különböző madarak és rovarok zenéjének játékát mindaddig, míg el nem nyomott az álom.

Álmomban is az erdőben voltam, a ruhám koszos és szakadt volt. Még mindig nem találtam a kiutat. Összevissza bolyongtam a fák között aztán a hátam mögül fura morgásszerű hangot hallottam. Megfordultam és egy hatalmas ezüstös farkassal találtam szembe magam. A szám sikításra nyitottam, de egyetlen árva hang sem jött ki rajta. Aztán… felébredtem. Kezek érintését éreztem magamon és kábán, fáradtan pislogva észrevételeztem amint két erős kar a magasba emel és elindul velem a vak sötétben. Még mielőtt a kimerültség újra magával húzott volna farkasszemet nézve a titokzatos idegennel felismertem azokat a szemeket.

Majd újra álomba zuhantam.

13 megjegyzés:

  1. Szia Bee!

    Eddig még nem írtam neked,de olvastam a történetedet. Tetszik nekem,és kíváncsi vagyok,hogy alakítod Jamie és Paul sorsát.Tetszik ahogy fogalmazol,ügyes vagy.

    Szia : Judit

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Ez..ez .. nem találok szavakat!
    Nagyon de nagyon tetszett!!!!!!!!!!!!!!:D:D:D Erre érdemes volt várni!
    Annyira elszorul a szívem mikor eszembe jut, hogy Paul és Jamie soha nem lehetnek együtt! Teljesen megértem Jamie álláspontját mármint, hogy nem akar kapcsolatot, mert nem akar még több embernek fájdalmat okozni majd azáltal ha ő már nem lesz, vagy, hogy ne kelljen még Paulnak is végignézni a szenvedését....
    Annyira előttem pergett a történet, szinte éreztem Paul szenvedését is....
    Nagyon jó leírtad az érzéseket!:D
    Már nagyon várom a folytatást! Remélem azért Jamienek lesz egy kis öröme is az életben....
    Várom a folytatást NAGYON!!!!!!!! :D:D:D:D
    puszi Gabica

    VálaszTörlés
  3. Szia Bee!

    Abszolút egyetértek Gabica minden egyes mondatával! Feszülten olvastam végig a fejezetet... Nagyon szép lett!
    Alig várom, hogy olvashassam a folytatást!

    Szamóca

    VálaszTörlés
  4. Szia Judit!

    Örülök annak, hogy mindeddig olvastad a történetemet és annak is örülök, hogy megosztottad velem a véleményed. Próbálom minnél átütőbben és átláthatóbban fogalmazni...
    remélem az elkövetkezendő fejezetek is tetszeni fognak
    puszillak
    Bee

    VálaszTörlés
  5. Szia Gabica!

    Annyira jó látni amikor ilyen érzéseket sikerül kicsikarnom belőletek...Jamie élete eddig is komplikált volt...és valószínűleg a rossz dolgok sorozata még nem ért véget...és talán nem is jön el majd az az idő...kitudja

    Ami Paul-t illeti sok szenvedésen fog keresztül menni, hiszen Jamie sokkal többet jelent neki mint azt bármelyikünk és át tudná érezni.
    Rengeteg dolog van még a tarsolyomban úgyhogy lesznek még meglepetések!

    Az azért furcsa számomra, hogy senki sem találgat az ismeretlen ismerős kiléte felől.... :D

    köszönöm, hogy írtál, legközelebb is örömmel várom a meglátásaidat!
    Puszi
    Bee

    VálaszTörlés
  6. Szia Szamóca!

    Én csak örülni tudok annak, ha valójában egyetértesz Gabica véleményével! :) Igazán jól esik a visszajelzésetek...
    Remélem valóban tovább olvasod majd és hogy az elkövetkezendő fejezetek is elnyerik a tetszésed.
    Köszönöm, hogy írtál
    Puszillak
    Bee

    VálaszTörlés
  7. szia
    nagyon tetszett
    nagyon érdekes történet
    legszívesebben minden nap olvasnám, a másik történeted is tetszik, de ez sokkal jobban
    nagyon várom a frisst
    pault nagyon szeretem a twilghtban is
    szerintem így jó a történet, hogy paul is vissza szól jamienek, nem pedig lesi minden kívánságát, mert ugye a farkasoknak a legfontosabb a bevésődés
    siess a következővel
    szia

    VálaszTörlés
  8. Szía! Nagyon tetszik :) Várom a mielőbbi folytatást :)

    VálaszTörlés
  9. Szia! Nagyon jó lett a fejezet! Sajnálom, h Jamie nem enged az érzéseinek, de persze az is igaz,h ez még elég korai lenne! Paul meg szerintem elég kitartó :D! Nagyon várom a folytatást puszi Rose
    U.I.: most, h remélhetőleg Paul viszi haza, legalább megismerkedik Nath-el és Lucas-al :D

    VálaszTörlés
  10. Szia
    nagyon jó lett fejezet ugyanúgy hogy az egész történet nekem nagyon tetszik.Nagyon szépen és összetetten fogalmazol csak így tovább. Várom a következőt.
    Puszi

    VálaszTörlés
  11. Szia Bee!

    Lehet, hogy azért nem találgat senki, ki lehet a titokzatos ismeretlen ismerős kiléte felől, mert mindenki meg van győződve arról, hogy csakis Paul lehet a "megmentő". ;-)
    Aztán az is lehet, hogy itt csavarsz egyet a történeten, és nem is ő, hanem valamelyik vámpír, mondjuk Edward talált rá Jamie-re az erdőben. :-)

    Szamóca

    VálaszTörlés
  12. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰű basszus!!! Ez nagyon jó!! Kíváncsi vagyok, hogy Jamie meddig tud ilyen lenni Paullal!! És Paul bevésődése Jamie? Valószínű! Nagyon várom a következő fejezetet !!! Kíváncsi vagyok, hogy most mi lesz Velük! De egyszer még nagyon kikapsz az ilyen függővégek miatt!!! :D
    Puszi
    Detty

    VálaszTörlés
  13. Szia Bee!Plusspocok vagyok!Végre tudok írni neked:)
    A múltkori vírus után még mindig rossz volt a gép,kommenteket sem engedett írni,aztán az erős vírusírtó miatt még a blogokba sem engedett belépni:( Éjjelente mikor fent tudok maradni(tanulás és a kislány mellett nehéz),akkor kikapcsolom a tűzfalat,vírusírtót,mindent(akkor nem látja a párom:D )és akkor tudlak olvasni.
    Végeredménybne rávettem magam,hogy olvassam ezt a blogot is,tudod,mivel Jamie beteg gondolkoztam azon,hogy nem kéne olvasnom,mert kissé hipohonder vagyok:) de a kíváncsiság erősebb volt,és nem bántam meg:) majd iygyekszem nem beképzelni magamnak mindenféle halálos betegséget az olvasás után,de mivel remek író vagy csak a jó élmények maradnak meg bennem:)
    Nagyon jó ez a történet is,Paul nekem is egy kedvenc szereplőm,így még jobb a történet:) Nagyon várom a foyltatásokat:)

    VálaszTörlés