3. fejezet - A diagnózis

A diagnózis

Az az ismerős szempár, ami teljesen fogva tartotta a tekintetem egy egész rövidke pillanatig, mintha az ő szemeiben is meglepettséget véltem volna látni és talán felismerést, de abban teljesen biztos voltam még sosem láttam ezt a fiút arra biztosan emlékeznék.

– Szia, Edward Cullen vagyok. Bella barátja. És te? – Meghallottam a hangját és hirtelen furcsa érzés fogott el. Talán a doktorúr rokona? A fia nem lehet hisz, a doktor is alig nézett ki harmincnak, de talán valami másmilyen rokoni szál fűzi őket egymáshoz. Aztán ott van az a jellegzetes és nem mindennapi szem, a hangjában is van valami különösfajta csengés, egészen fülbemászó.

– Szia, én Jamie Scott vagyok. A minap költöztem ide a két bátyámmal. Ma találkoztam Bellával, és kicsit beszélgettünk, meg kölcsön adja a jegyzeteit – mondtam, miközben végig engem nézett és úgy éreztem, mintha épp kielemezne, mintha hallgatná, amit mondok, de leginkább arra koncentrál, mire gondolhatok, ami valójában hülyeség, hiszen hogyan hallaná a gondolataimat?

– Akkor ezek szerint egy suliba fogunk járni? – kérdezte.

– Hát, ha minden igaz, akkor igen. Ez az utolsó évem a suliban – mondtam, majd Bella lejött a lépcsőn és amint meglátta Edwardot a szemében ugyan az a fény ragyogott, amikor ezelőtt fél órával épp róla mesélt nekem. Amikor Edwardra néztem nála is pont ezt láttam és azonnal az jutott eszembe, hogy nekem talán sosem adatik meg ez a fajta összetartozás. Voltak már kapcsolataim, de egyik sem tartott sokáig. Bevallom volt pár, aki a bátyáim miatt menekült el, de a legtöbbjükkel nem volt meg az az igazi bensőséges kapcsolat, amire mindenki vágyik, jól elvoltunk, de semmi több. Most, hogy lehet az időm gyorsabban tart a végéhez, mint azt bármelyikünk is gondolta volna sok minden fontosabbá vált az életemben.

– Tessék, itt vannak a jegyzeteim, remélem sikerül mindent kibogoznod belőlük – mondta Bella miközben átnyújtott pár jegyzetfüzetet. Mivel kezdtem kicsit feleslegesnek érezni magam, és amúgy sem szerettem volna őket zavarni jobbnak láttam, ha inkább elindulok. Egyébként is fel kellett készülnöm a holnap reggelre, a doktorral van találkozóm.

– Köszi, akkor én most mennék is. Örülök, hogy megismerkedtem veletek. Majd még beszélünk. Sziasztok. – Elköszöntem és miután ők is elbúcsúztak kisétáltam az ajtón. Egyenesen hozzánk mentem és amint beléptem a házba meghallottam amint a bátyáim a nappaliban ülve a tv előtt ismételten kosárlabda meccset bámultak. Oda voltak ezért a sportért. Annak idején apa és ők rengeteget játszottak, de miután meghaltak egyikőjük sem vett többet labdát a kezébe. Borzalmas, hogy milyen szinten le tudta őket kötni ez a sport, észre sem vették, hogy megjöttem így nem is akartam őket megzavarni. Bementem a konyhába és összedobtam a vacsit. Amikor kész voltam a srácok még mindig a tv előtt ültek, így amikor elkiáltottam magam meglepetten érkeztek meg az asztalhoz.

– Már éreztem ezeket a finom illatokat, tudtam, hogy megérkeztél – mondta Nathan.

– Na és merre jártál húgi? – kérdezte Luke.

–Hát, elakartam menni sétálni, aztán találkoztam az egyik szomszéd lánnyal. Bella Swannal és behívott magukhoz, beszélgettünk kicsit. Kiderült, hogy ugyanabba a suliba fogunk járni. Oda adta a jegyzeteit, de aztán megérkezett a barátja így jobbnak láttam, ha haza jövök és elkészítem a bátyóimnak a vacsit.

– Akkor ő a rendőrfőnök lánya? – kérdezte ismételten Lucas.

– Fogalmam sincs, azt mondta az apját Charlie Swannak hívják.

– Igen, akkor ő az. A minap találkoztam vele és igazán kedves fickónak tűnt.

– A lánya is az – mondtam.

– Szóval akkor találtál magadnak egy barátnőt, ez jó – állapította meg Nate, bár én azért túlzásnak véltem a barátnő szót, hiszen eddig még csak egyszer beszéltünk. Miután megettük a vacsit elköszöntem a fiúktól és a szobámba mentem. Egy hosszú relaxáló fürdő után egyenesen az ágyamba vetettem magam, de sehogy sem jött álom a szememre. Így inkább kikászálódtam az ágyból és kimentem a teraszra. A levegő párás volt, ami elég nagy súlyt nyomott a tüdőmre, de élvezni akartam, ahogy a lágy szellő a hajamat lobogtatja és kellemesen csipkedi a bőröm. Leültem az egyik székbe és a kezemben lévő üres vászonra rajzolni kezdtem. Amikor az égre pillantottam furcsa színkavalkádban pompázott, a lassan feltörekvő napkelte színei csodás módon festették meg az égboltot. Észre sem vettem mit rajzolok, amíg kész nem lettem, a papírról egy szem nézett vissza rám, egy aranybarna igéző szempár. Nem tudtam hova tenni ezt az egészet, hogy miért jár ennyit az agyam ezen a pillantáson, de annyira egyedi annyira különleges, hogy egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből. Gyorsan az órára pillantottam, ami hajnali öt órát mutatott, úgy éreztem ideje lesz lassan készülődnöm, az éjszaka keringő levegő eléggé megterhelte a tüdőmet éreztem, hogy kicsit nehézkesebben megy a levegő vétel, de nem bírtam betelni az égbolt látványával. A fürdőszobai teendők után, előkerestem egy farmert és egy hosszú ujjú fekete felsőt és belebújtam egy vékony dzsekibe. Mivel ma már muszáj volt Lucasnak bemennie a céghez így ma csak ketten mentünk, én és Nate. Szótlanul ültünk az autóban, bár Nate néha-néha féltő pillantásokkal nézett rám úgy téve mintha semmi jelentősége sem lenne, de én tudtam, hogy igazából aggódik bármennyire is próbálta titkolni. Nem tagadom az én torkom is össze volt szorulva és rettegtem attól, amit a dokitól hallok, de úgy gondoltam jobb, ha tudom mintha kétségek közt kéne hánykolódnom éjjelente ahogyan az elmúlt este is történt. Megérkeztünk a kórházhoz, egyenesen Dr. Cullen rendelőjébe. A váróban voltak egy páran, nem csodálom, hiszen Dr. Cullenen látszik, hogy lelkiismeretesen végzi a munkáját és ért is hozzá. Ahogy fogytak az előttem lévő betegek annál nagyobb volt bennem a feszültség. Egyébként sem éreztem magam valami jól, a tegnap esti levegő annyira megterhelte a tüdőm, nem értem, hogy miért. Eddig még sosem történt ilyesmi, de úgy éreztem, mintha egy ólomsúlyú valami nehezedett volna rá, és nehezebben kaptam a levegőt is. Még egy ember volt előttem… aztán meghallottam a nevem.

– Jamie Scott. – Nate és én felpattantunk a székről és egy egymás felé vetett pillantás után beléptünk az ajtón.

– Jó napot doktor úr – köszöntünk.

– Jó napot – köszöntött ő is, majd két székre mutatott. Nate és én helyet foglaltunk.

– Hogy érzed magad? – kérdezte.

– Öhm… jól – feleltem, ami nem volt igaz. Nem a doktor előtt akartam titkolózni, de nem akartam ilyesmiről beszélni vele Nate előtt. Azt hiszem a doktor megértette a válaszomban bujkáló valóságot.

– Megvannak az eredmények? – kérdezte hirtelen Nathan.

– Meg. – Egy pillantás felém, amiből már tudtam semmi jóval nem számolhat számomra. – Nos a vérvizsgálat szerint az ön szervezetében lévő fehérvérsejtek száma igencsak kevesebb a megszokottnál – kezdte.

– Ez pontosan mit jelent? – kérdezte Nate, én azonban képtelen voltam megszólalni. Éreztem, hogy ennek ennyivel még nincs vége, hogy ez sokkal súlyosabb, mint amilyennek hangzik.

– Azt, hogy Dr. Smith feltételezései nem voltak alaptalanak. Nagyon sajnálom, de a húgának leukémiája van. – Amint meghallottam azt a szót rögtön éreztem, hogy kicsúszik alólam a talaj, elvesztem, ennyi volt. – Elhiszem, hogy ez így most eléggé lesújtó számukra, de higgyék el rengeteg gyógymód van a te stádiumodban.

– Az ő stádiumában? Ezt hogy érti? – hallottam Nathan hangjában, hogy akármennyire is próbált uralkodni az érzésein, nem megy neki olyan könnyen.

– Azt, hogy Jamie a leukémia első szakaszában van, aminél még nem kell rögtön a halálról beszélnünk. – Halál… rengetegszer gondolkodtam már ezen a szón, de sosem gondoltam, hogy ez a szó, hogy halál ilyen hamar elér az én életembe is. – A leukémiák tünetei hátterében egyrészt az áll, hogy a leukémiás sejtek nem tudják a fehérvérsejtek normális működését ellátni, másrészt, hogy a csontvelőben burjánzó leukémiás sejtek egyéb vérsejtek képződését gátolják. A leukémiás fehérvérsejtek nem képesek leküzdeni a szervezetbe jutó kórokozókat, baktériumokat, vírusokat, ezért a leukémiásoknál fertőzések és láz lép fel. Ezek közül már tapasztaltál néhány tünetet. A te stádiumodban alkalmazható különböző kezelési mód. Az eshetőségek közé tartozik a kemoterápia, sugárterápia, csontvelő transzplantáció valamint immunterápia és támogató kezelések. Úgy gondolom, ahhoz, hogy még időben megállítsuk az állapotod romlását rohamos időn belül el kell kezdenünk a kemoterápiás kezelésedet.

– De ez sem jelent 100%-os gyógyulást ugye? – kérdeztem

– Úgy vélem, ha a lehető leghamarabb nekilátunk elég nagy esélyünk van a betegséged legyőzésére. – Nem tudtam, mit akarok.

– Milyen mellékhatásokkal járna ez a kezelés? – Ismét Nate kérdezett.

– Amennyiben, hozzákezdünk a kemonak, tudnod kell, hogy a mellékhatások sokszor fájdalommal járnak. Levertnek, fáradékonynak érezheted magad, valamint előfordulhat haj hullás, de ez nem mindenkinél jelentkezik. – A doktor hangja nem az a szakszerű monoton hang volt, amit már mindannyiszor elismételt hasonló helyzetben lévő embereknek, hanem úgy éreztem őt is mélyen érinti ez a dolog.

– Fájdalom alatt mit ért? – A hangom alig volt hangosabb a suttogásnál, de mindketten hallották. Nem néztem Nathanre, de oldalról láttam amint a hangom hallatán fejét felém fordította.

– A fájdalmak gyakran a csontokra terjednek ki. Igen erős és intenzív fájdalmakról van szó. – Egy pillanatig elhallgatott, mintha számára is nehéz lenne kiejteni a szavakat. – De mint mondtam, ezzel a kezeléssel nagy esélye van a gyógyulásra.

– És ha nem használ? Akkor mennyi időm lehet még hátra? – A hangom most erőteljesebben hangzott, de legbelül úgy éreztem sikoltani tudnék a lelkemet emésztő fájdalomtól és az irdatlan erősségű félelemtől.

– Én a helyében nem gondolnék erre az eshetőségre, hiszen mint mondtam nagyon jó esélyekkel indulunk. Véleményem szerint 90% esélye van arra, hogy a kezelés beválik és ön újra egészséges legyen. Megértem, hogy most kicsit össze van zavarodva, de jó lenne ha minél előbb megmondaná nekem szeretné e a kezeléseket.

– Már hogyne szeretné!? – kérdezte a kelleténél hangosabban Nathan, ám én nem voltam ebben annyira biztos. Nem voltam felkészülve ezekre a fájdalmakra, de abban is biztos voltam, hogy a halálra sem készültem még fel.

– Azt hiszem ezt Jamie-nek kell eldöntenie. – mondta dr. Cullen. Összeszedve minden erőmet a doktor szemébe néztem majd, még mielőtt a bátyám bármit mondhatott volna, eldöntöttem.

–Amennyiben ön úgy gondolja, hogy sikerülni fog belevágok. – A válaszom hallatán a doktor ajkai egy gyenge mosolyra húzódtak, majd azonnal megbeszéltük az első kezelésem időpontját. Nathan és én miután elköszöntünk az orvostól az autóba beszállva hazafelé vettük az irányt. Ha lehetséges a hazafelé vezető út még csendesebbnek tűnt. Nathan egész végig előre meredve bámult ki a szélvédőn és egy pillanatra sem nézett rám talán úgy érezte erősebb maradhat, ha nem kell a szemembe néznie, ha nem lát engem. Elképzelni sem tudtam, hogyan fogjuk mind ezt elmondani Lucasnak és, hogy hogyan fogják majd végig nézni, amikor már annyira legyengült leszek a kemoterápiától, hogy felállni sem tudok, de ő értük úgy érzem meg kell próbálnom. Annyi mindent tettek már értem, nem hagyhatom őket cserben. Amikor haza értünk Luke már otthon várt minket és amint beléptünk a házba feszült izgalommal előttünk teremt és minden izomzatával megfeszülve várta, hogy kimondjuk az orvos diagnózisát. Nem éreztem magam képesnek erre nem tudtam belemondani a szemébe azt, hogy beteg vagyok, hogy haldoklom. Egy pillantás nélkül felrohantam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Tisztában voltam vele, hogy épp ebben a pillanatban mond el mindent Nathan Lucasnak és nem akartam átérezni az ő lelküket átjáró fájdalmat. Hiszen már csak mi maradtunk egymásnak és most úgy érzem cserben hagyom őket azzal, ha elhagyom őket, ha távozom az élők sorából. Egy idő után az ágyamban feküdve néztem a plafont és próbáltam minden olyan dologra gondolni, ami örömet hozott az életembe nem sokkal később kopogtattak az ajtómon.

– Nyitva! – mondtam, mire az ajtó kinyílt és két fej kukucskált be a résen.

– Bejöhetünk? – kérdezte Luke.

– Persze, – feleltem, majd lassú léptekkel eljöttek az ágyamig. Nathan az egyik, Luke pedig az ágy másik oldaláról közelített. Mindketten befeküdtek mellém és átöltétek. Szavak nélkül feküdtünk egymás mellett és csak egymás lélegzetét hallottuk...az enyém jóval szaggatottabb és nehezebb volt, mint az övék.

Pár nappal később

Mivel a vizsgálatok és a kemoterápia miatt nem tudtam elkezdeni a sulit halasztanom kellett. Az első kezelés után, úgy éreztem, mint akivel nem történt semmi. Aztán jött a következő...mint azt előre jelezte a doktor, meglehetősen ramatyul éreztem magam és egész nap az ágyat nyomtam. Bellával egyre közelebb kerültünk egymáshoz és már megismertem a barátját Edwardot is. Igazán kedves, okos és jó fej srác. Összeillenek Bellával. Most reggel kilenc óra van. Nathan sulival kapcsolatosan intéz valamit, Lucas pedig a cégnél van bent. Nagy nehezen, de sikerült őket rá vennem, hogy ne akarjanak egész nap mellettem ücsörögni és éljék a saját életüket. Ma sokkal jobban éreztem magam, szükségem volt egy kis levegőre és nem utolsó sorban szerettem volna egy kis társaságot. Mivel ma szombat van, így gondoltam meglátogathatnám Bellát. Felöltöztem, megfésülködtem és egy kis smink feldobása után kimentem a házból. Bella apja Charlie a rendőrfőnök nem volt itthon, de a konyhában égett a villany. Elindultam a házuk felé, amikor azonban elértem hozzájuk megláttam egy eddig ismeretlennek tűnő autót. Arra gondoltam talán még sem kéne zavarnom, de nem bírtam volna ki még egy órát egyedül kuksolva a házban. Így végül mégis bekopogtattam az ajtón. Hallani lehetett a léptek zaját, amíg az ajtó előtt meg nem állt.
Az ajtó kinyílt, én pedig kedves mosollyal az arcomon üdvözöltem volna Bellát, ám a kitárult ajtó mögött egy ismeretlen, ízig-vérig tökéletes férfi állt.