Prológus

Szép jó estét mindenkinek!

Tudom, hogy késő van, de csak most sikerült befejeznem az oldalon elvégzett változtatásokat. Nézzetek be a SZEREPLŐK menüpontba, mert nem csak új szereplő, de új dizájn is kikerült a nap folyamán. Valamint az Epilógushoz érkezett komikra is válaszoltam, köszönöm szépen azoknak, akik írtak és persze a pipákat is!

Nem csalás nem ámítás bizony ez a Harc a végzet ellen második kötete mely a Harc egy új végzetért címet kapta! Remélem, örültök, hogy bár az első kötet szomorúan ért véget a többiektől még nem kell búcsút vennetek.

Lehet, hogy egyelőre még nem lesz érthető minden, de ígérem, idővel mindenre fény derül!

Hát akkor kezdjük!

Harc egy új végzetért

Prológus

Port Angeles utcáin sétálgatva mindig megpróbálom elfeledni honnan is jöttem. Milyen életem volt és csak a jelenre koncentrálni. Minden kirakatot megnézek, a legtöbb üzletbe be is megyek és minden ruhadarab, kiegészítő megvásárlásával elérem, hogy boldognak érezzem magam.

Nem a múlttal foglalkozni, mi több elfeledni azt! Ezzel a gondolattal ébredek néhanapján, ám amikor a tükörbe nézek, ugyanazt a lányt látom, azt, aki szerető család és otthon nélkül lett felnőtté. Ugyanaz az arc csak szebb, jobb frizurával, gyönyörű és divatos ruhákban egy olyan férfi oldalán, aki mindent megvenne neki, aki szinte minden kívánságát teljesíti, akiről jól tudja, szereti, még ha néhanapján el is feledkezik róla.

A karomon lévő lila foltra pillantok, eszembe jut az érzés, amikor az erős férfikar megragad, és kihasználva erőelőnyét magához ránt és szenvedélyesen megcsókol.

Ez a férfi szeret engem és én viszont szeretem őt. Tudom, ha ő nem lenne nekem, ismét egyedül maradnék a nagyvilágban. Ismét magara maradnék és csak egy nincstelen senkivé lennék, pont olyanná, mint amilyen egy évvel ezelőtt voltam.

Mrs. Stephenson szavai bizonyossá válnának, kiderülne, hogy mindig is igaza volt, amikor azt sulykolta belém: Senki vagy és az is maradsz nyomorult életed hátralevő részében!

Jesse mellett boldog vagyok, ő a legfontosabb ember az életemben és az is marad, tartson az bármeddig.

Nem gondoltam volna, hogy az a bármeddig ilyen hamar eljön!

Az egész bal oldalamat sújtó zsibbadás pillanatok alatt végigkúszott rajtam, majd a mellkasom közepét csűrő-csavaró fájdalomtól végül teljesen elvesztettem a külvilággal való kapcsolatomat.

A történetem azonban még csak ekkor kezdődött…

Kérlek, mondj néhány szót!

Köszönöm!