9. fejezet - Forrósodik a helyzet

Forrósodik a helyzet

– Paul! – Egy számomra ismeretlen férfi hangja szakította meg a köztünk kialakult eufórikus hangulatot. Mondanom sem kell, hogy azonnal észhez tértem és még mielőtt Paul bármit mondhatott volna, fejvesztve rohantam el a partról. Azonnal beugrottam az autómba és amilyen gyorsan csak tudtam, elhajtottam onnan.

Nekem elment az eszem! – háborogtam immáron magamban. Ismételten sikerült teljesen elvesztenem az eszem a közelében, de mentségemre szóljon, hogy egyetlen épeszű nő sem lett volna képes ellenállni ekkora kísértésnek. Bár L. A-ben rengeteg izmos pasi rohangált a tengerparton, ő mégis más volt. Nem tudom megmagyarázni azt, hogy miben tér el tőlük, de minden porcikám igazolja, hogy így van. A biztonság kedvéért mindig van az autómban egy váltó ruha, így gyorsan átöltöztem, hogy nehogy megfázzam. Egy röpke pillanatra elkalandoztak a gondolataim és újra lejátszódott lelki szemeim előtt az iménti Paullal töltött percek és akaratlanul is mosolyra húzódtak az ajkaim.

– Jamie! Hagyd abba! – tromfoltam le magam azonnal. Perceken belül hazaértem. A bátyáimat a nappaliban leltem meg. Nagyon reméltem, hogy nem látszódik rajtam a pillanatnyi izgatottságom, mert semmi kedvem sem volt a magyarázkodáshoz. Ám egy igen feltűnő bizonyítékról megfeledkeztem.

– Merre jártál? És mitől ilyen vizes a hajad? – Először ledermedtem, fogalmam sem volt mit mondhatnék, így inkább elmondtam az igazságot, vagy legalábbis egy részét.

– La Pushban voltam és lementem a partra – feleltem, mire Nate és Luke gyanakvóan összenéztek. – Most mi van? – kérdeztem.

– És közben megmártóztál a vízben? – kérdezősködött Lucas.

– Igen – mondtam, mintha mi sem lenne természetesebb.

– Teljesen egyedül… – Nem kérdés volt inkább afféle feltevés. Tudtam, hogy végül úgyis kiszedik belőlem. Mindig ez van, de én akkor is minden alkalommal megpróbálom átverni őket.

– Paullal! Most már örültök? – kérdeztem kissé ingerülten, mire ők természetesen jókat mosolyogtak rajtam.

– Az a Paul, akit az egyik Cullen csaj ki akart tessékelni a házból, mikor beteg voltál? – Az utolsó szavakat kicsit nehézkesen mondta ki, bár még így is éreztem a mondatában megbúvó gúnyolódást, amiről persze tudtam, hogy minden rosszindulattól mentes, mégis feldühített, amiért megpróbálta kifigurázni Pault. S bár nem gondoltam bele abba miféle következményekkel fog majd járni, már nem tudtam megálljt parancsolni a megeredt nyelvemnek.

– Azt a bizonyos Cullen csajt Rosalie-nak hívják és csak, hogy tudjátok, az a lány önmagán kívül nem sok mindenkit szerethet, ami pedig Pault illeti, nem hiszem, hogy szüksége lenne bármelyikük vendégszeretetére is. – Még én is meglepődtem azon mennyire kiakadtam egy ilyen apró, kis csipkelődésen, hiszen ez nálunk a mindennapok része volt mióta csak az eszemet tudom, de az, hogy a vicc tárgya, most Paul volt meglepő reakciót váltott ki belőlem.

– Jól van naa! Hugi nem kell azért ennyire felhúznod magad. – Nathan feltartott kezekkel állt immáron előttem és teljes mértékben eltűnt az előbbi vigyor az arcáról. Tudtam, hogy bár magamnak is nehezemre esett bevallanom, hogy mennyire vonzódom hozzá, most mégis tagadhatatlanul a bátyáim tudtára hoztam mindezt, és ez teljes mértékben butaság volt, hisz megfogadtam, nem kerülök olyan kapcsolatba Paul-lal, sőt senkivel sem. Inkább nem szóltam többet, csak hátat fordítottam nekik és felmentem a szobámba. Az ajtót átlépve azonnal bedőltem az ágyba és csak bámultam ki a fejemből. Ez így ment hosszú perceken át, mígnem meguntam és úgy döntöttem nem bujkálok a bátyáim elől, de épp amikor megindultam volna kopogtattak az ajtómon. Volt egy sanda érzésem, hogy az én drága bátyusaim lesznek az ajtó mögött.

– Gyertek! – mondtam mire az ajtó kinyílt és két lökött fej bukkant fel mögötte. Visszaültem az ágyra ők pedig megálltak előttem, olyan képet vágtak, mintha valami büntetés végrehajtó lennék. Ezen akaratlanul is elnevettem magam.

– Most meg mi a fenén nevetsz? – Azt se tudták, hogy ők is velem nevessenek-e, vagy azonnal orvoshoz vigyenek, amiért az előbb még kikeltem magamból most meg hatalmasakat kacarászom.

– Látnotok kellett volna az arcotokat! – mondtam még mindig nevetve.

– Na, szép mi feljövünk, hogy bocsánatot kérjünk tőled… őőő nem is tudom miért… te meg kinevetsz minket – háborgott Nathan, de a végén már ő is csak mosolygott a helyzeten.

– Ugyan inkább nekem kéne elnézést kérnem tőletek. Nem tudom miért akadtam ki annyira. Sajnálom… – kezdtem volna, de ők belém fojtották a szót.

– Jamie, hagyjuk jó? Inkább mesélj – kérte Lucas miközben mindketten elhelyezkedtek velem szemben és várták, hogy belekezdjek a mesemondásba.

– Miről meséljek? – Próbáltam úgy tenni, mint aki tényleg nem tudja, miről van szó, de igazából nagyon is tudtam miről akarnak hallani.

– Hát miről is, miről is… tudod Paul és te, te és Paul… – Mosolyogtam, bár legszívesebben elbújtam volna az ágy alá. Nem akarom, hogy legyen olyan, hogy Paul és én! Vagyis akarom, de nem lehet, nem szabad.

– Először is nincs olyan, hogy Paul és én! – Láttam, hogy Nate már szólásra nyitná a száját ezért gyorsan folytattam. – Másodszor olyan sincs, hogy én és Paul. – Gúnyos mosolyra húzta a száját, amin én jókat szórakoztam.

– Akkor mégis mit keresett múltkor Cullenéknél és mit csináltatok ma a parton? – kérdezte Luke.

– Hogy mit keresett Cullenéknél nem tudom, mondjuk engem. A partra egyedül mentem le. Egyszerűen csak összefutottunk ennyi. Beszélgettünk, aztán beleestem a vízbe. Utána haza jöttem. Elég kielégítő volt a válaszom? – kérdeztem, mire ők egyetértően nemet bólintottak.

– Szerintem Paul azért ment oda Cullenékhez mert tetszel neki. Valamint van egy olyan érzésem, hogy a parton kicsit több minden történt, mint amennyit te elmeséltél nekünk. – Azon gondolkodtam időközben, hogy vajon ennyire jól ismernek vagy csak megpróbálnak behúzni a csőbe? A tagadás mellett döntöttem.

– Nos, lehet, hogy tetszem neki és? Az nem azt jelenti, hogy nekem is tetszik ő. A parton meg tényleg nem történt semmi köztünk, és ha rajtam múlik, akkor nem is fog a jövőben sem. – mondtam most már kicsit ingerültebben. Lucas és Nate inkább nem firtatta tovább a kérdést csak homlokon pusziltak és kimentek a szobából, így ismét egyedül maradtam. Mikor az órára pillantva észleltem, hogy már elmúlt hat óra összeszedtem a cuccom és elmentem fürdeni, ugyanis holnap iskolába kell mennem, úgyhogy ideje volt rendbe tennem magam. Eltartott egy ideig, míg kikecmeregtem a kádból, utána pedig megszárítottam a hajam és úgy döntöttem korán ágyba bújok. Ám annak ellenére, hogy korán lefeküdtem, az álom nem jött valami gyorsan. Azon gondolkodtam mit kéne tennem a Paul ügyben. A mai nap után nem szeretnék megint bunkósodni vele viszont nagyon közel kerülni sem akarok hozzá, mert az sem neki sem nekem nem lenne valami jó. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha tisztázom vele a dolgokat és megmondom, hogy barátságon kívül ne számítson tőlem többre.

Ezzel az elhatározással merültem, nyugodt álomba.

Reggel hétkor az ébresztőmre riadtam fel. Azonnal kinyomtam a hangosan rikácsoló vekkert és kelletlenül kimásztam a pihe puha ágyamból. Felöltöztem, majd miután fél nyolckor teljesen kész voltam az indulásra, felkaptam a táskám és elindultam a garázsba. Mióta Lucas elhozta az új autómat mindenhova ezzel járok, kicsit feltűnőbb, mint az itteni autók átlaga, de én nagyon imádtam. Los Angelesben is ilyenem volt egy gyönyörű fehér BMW. Ezzel a csodával pillanatok alatt beértem a suliba. Mire a parkolóba értem már elég sok autó bent állt, de szerencsére Edwardék mellett volt egy szabad hely.

Bella, Edward és a testvérei még kint álltak az autóknál, mikor megláttak azonnal mosolyra húzódott a szájuk, jó persze nem mindenkinek, de szerintem nem kell külön ecsetelnem, hogy kié nem.

– Szia Jamie!

– Sziasztok! – köszöntem mindenkinek, majd együtt elindultunk a bejárat felé.

– Jobban vagy már? – kérdezte Bella.

– Igen teljesen jól érzem magam – feleltem. Bementünk a matek terembe. A nap gyors tempóban telt, épp az ebédlőbe tartottunk, amikor Alice és Bella megkértek, hogy üljek én is melléjük az asztalnál. Természetesen beleegyeztem és miután Bellával vettünk egy-egy üveg ásványvizet és szendvicset leültünk a többiekhez. A társaság nagy része nem nagyon evett, csak ide-oda tologatták a tálcájukon lévő ételt. Elég furcsa volt, de nem foglalkoztam vele túlzottan.

– Na és mit csináltál a hétvégén? Pihentél? – kérdezte Alice.

– Igen pihengettem, de tegnap annyira szép idő volt, úgyhogy úgy döntöttem lemegyek, La Pushra. – Mikor kimondtam a hely nevét a legtöbbjüknek furcsa kifejezés ült ki az arcára, amit nem tudtam hova tenni. – Sétálgattam a parton, majd… – Egy pillanatra elbizonytalanodtam nem tudtam, hogy tovább mondjam-e vagy inkább hallgassak. Mivel már belekezdtem a mondatba nem tehettem mást. –, találkoztam Paullal. – Mikor kiejtettem a nevét Bella arcán is furcsa kifejezés lett úrrá, de hamar átváltott a mosolygásra, amiről már tudtam, hogy valami olyan jár a fejében, amiről szó sincs. – Kicsit beszélgettünk, aztán haza mentem – fejeztem be a mondanivalómat, de Bella arcáról továbbra sem került le az a mosoly. Így inkább próbáltam elterelni magamról a figyelmet.

– És ti mit csináltatok a hétvégén? – kérdeztem, miközben Bellára és Edwardra néztem.

– Jajjj kislány, szerintem jobb, ha nem tudod. Edi fiú és a kicsi Bellácska nagyon meg tudnak ám vadulni! – mondta Emmett kaján vigyorral a képén. Bellára nézve láttam mennyire zavarba jött, így a kezdeti mosolyt inkább visszafojtottam és arra gondoltam, felveszem a kesztyűt a mi vicces fiúnkkal.

– Jajjj Emmett, csak nem gondok vannak a hálószobádban? – a kérdésemre mindenkiből előtört egy kisebb nevetőgörcs, természetesen Emmett ebből most nem vette ki a maga részét.

– Az enyémben? Rose cica a tanúm, hogy ott aztán nincsenek gondok. Nem is tudom, hogyan jutott ilyesmi eszedbe! – replikált mintha tényleg valami hatalmas butaságot mondtam volna.

– Tudod, azok akik mások hálószobatitkaival foglalkoznak gyakorta a saját teljesítményük miatt érzett kudarc miatt teszik azt. És ezt nem én találtam ki, ezek puszta tények! – Emmett álla teljes mértékben a padlót súrolta. Köpni, nyelni nem tudott én pedig a többiekkel egyetemben jókat nevettem rajta. Mikor Bellára néztem eltátogott egy köszit, én pedig úgy, hogy a többiek ne vegyék észre rá kacsintottam.

Vége volt az ebédszünetnek ezért mindenki visszaindult a következő órájára. Még mielőtt eltűntem volna a folyosó végén Emmett és én egymásra néztünk és a hatalmas macira emlékeztető, egyébként igazán szimpatikus srác rám mosolygott, én pedig természetesen viszonoztam a gesztusát.

Két órám volt még hátra, így kínkeservesen, de végig ültem őket. Mikor már az utolsó óráról is kicsengettek, boldogan indultam meg az én szépségemhez. Edward és Bella még a parkolóban voltak, így gondoltam megkérdezem Bellától nincs-e kedve átjönni hozzánk később. Mivel teljesen el voltak merülve egymás csodálásában csak akkor vettek észre mikor megszólaltam.

– Ne haragudjatok a zavarásért csak meg szerettelek volna kérdezni Bella, hogy esetleg lenne-e kedved később átjönni hozzánk?

– Mondjuk egy óra múlva jó? – kérdezte mosollyal az arcán.

– Nekem megfelel! Akkor egy óra múlva nálam. Sziasztok! – És már be is szálltam az autómba.

A hazafelé tartó út sem volt több idő, mint a suliba vezető. Amint beértem a házba ledobtam a cuccaimat és még mielőtt felmentem volna a szobámba oda mentem Nathanhez.

– Szia, Bátyus! – Puszit nyomtam az arcára mire ő kedvesen megölelt.

– Szia Jam. Hogy telt a napod? – kérdezte.

– Azt kell, mondjam, hogy egész jól. A tied?

– Hát azt leszámítva, hogy ma összefutottam azzal az eszelős csajjal… nos, nincs semmi gond a mai nappal.

– Akkor jó. Na, én most felmegyek a szobámba és átöltözöm. Ja és ha Bella megérkezik, megtennéd, hogy beengeded? – kérdeztem.

– Bellát? Szíves örömest! – felelte az én drága nőcsábász bátyám.

– Bátyó a felesleges körök előtt szeretném, ha tudnád, hogy felejtős számodra az a lány. – Persze rögtön megsértettem szegényt, és belekezdett a neki már miért lenne felejtős monológjába.

– Megtudhatnám, hogy mégis miért vagy ebben ennyire biztos?

– Nos, annak a lánynak ellepte a rózsaszín köd az agyát. És őszintén nem csodálkozom ezen. Edward tökéletes pasi, olyan akár egy Adonisz egy félisten… – Ecseteltem volna még tovább is, de Nate már így is öklendezni kezdett a monológomtól úgyhogy inkább abbahagytam.

– Elég, elég… inkább felejtsük el! De azt hiszem a kedves barátnődnek fel kéne, kötnie a bugyogóját ugyanis úgy látszik az én kis hugicám is kiszemelte magának azt a híres Adoniszt. – Ez a megjegyzése határozottan elképesztő volt.

– Először is az én kedves barátnőmnek nem kell felkötnie semmit, mert még ha olyan aljas is lennék, ami nem vagyok, hogy el akarom szedni tőle Edwardot, be kell vallanom, hogy nagyot koppannék s bár ettől most a békasegge alá süllyedt az önbecsülésem attól még igaz. Az a srác nem lát és nem hall senki mást csak Bellát. Különben is igaz, hogy szívdöglesztő, de nem fogott meg benne úgy semmi.

– Persze, hogy is felejthettem el, az, aki a kicsi Scottot megfogta a Paul gyerek La Pushból – kezdte megint.

– Engem nem érdekel úgy Paul, ahogy ti akarjátok bemesélni magatoknak Lucasszal. Különben is mi értelme lenne, mond? – kérdeztem és ő rögtön tudta mire gondolok. Azonnal elkomorult az előbb még oly vidám arca.

– Jamie, ne butáskodj már! Ne akarj elfutni a boldogság elől. Ha te is érzel valamit az iránt a fiú iránt, akkor mondd el neki. Mert így könnyen előfordulhat, hogy megbánod – Próbált meggyőzni, de még ő sem tudott hatni rám. Eldöntöttem, hogy nem bonyolódom szerelmi kapcsolatba senkivel és tartom is magam ehhez.

– Nate… mi értelme lenne bárkit is hiú ábrándokba kergetnem? Senki sem tudhatja mi lesz velem. Sokkal nagyobb fájdalmat okoznék azzal, ha el kéne veszítenie, mert meghalok. Így nincs veszteség. Ami nem volt az övé az nem is hiányozhat neki. – Láttam az arcán, hogy részben ő is úgy gondolja, hogy igazam van, de még sem mondott semmit. – Na, akkor én most felmegyek. – Hátra arc és fel az emeletre.

– Oké, akkor majd felküldöm Bellát. – A hangja érezhetően csalódott volt, de nem tudtam mit tehetnék amivel mindenkinek a legjobbat adhatnám.

Amint felértem, ledobtam a ruháimat és átöltöztem valami kényelmesebbe. Halkan bekapcsoltam a zenét és gondoltam, míg várom Bellát kimegyek a teraszra egy tiszta vászon és egy grafit társaságában. Nem volt semmi elképzelésem arról, hogy mit rajzoljak, csak hagytam, hogy suhanjon a ceruzám. Nem tudom mennyi idő telt el, de hirtelen meghallottam amint Bella megszólal a hátam mögül.

– Hú, ez nagyon szép lett! – dicsérte a kezemben tartott képet. Az ezelőtt még üres lapon immáron egy lány és egy fiú volt a végtelen, hullámzó tenger ölelésében. A testtartásukból látszott mennyire vonzzák egymást. Ajkaikat csak egy leheletnyi távolság választotta el egymástól. Tudtam kiket ábrázol ez a kép, de nehéz volt elfogadnom.

– Köszönöm szépen! – A rajzot letettem az asztalra és onnantól Bellának szenteltem a figyelmem.

Rengeteget beszélgettünk és jókat nevettünk. Felidéztük az ebédlőben történteket is és most is szakadtunk a nevetéstől.

– Emmett mindig ilyenekkel viccel. Legtöbbször meg tudnám fojtani miatta – mondta Bella.

– Ugyan, nem kell vele foglalkozni. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy mi történik közted és Edward között a zárt ajtók mögött. – Segíteni szerettem volna, de ettől csak megint zavarba jött. – Ne haragudj nem akartalak zavarba hozni.

– Semmi baj, általában ettől a témától mindig ez történik velem – felelte.

– Értem…

– Egyébként én és Edward még nem… szóval még nem volt köztünk semmi olyan amikre Emmett szokott célozni. – A hirtelen vallomástól nem csak én lepődtem meg, hanem ő maga is.

– Az nem baj, mindennek eljön az ideje. Semmit sem kell elsietni – nyugtatgattam.

– Mintha csak Edwardot hallanám – jegyezte meg nevetve. Ez után egy kis csend állt be köztünk, de végül félénken bár, de megkérdezte.

– Te voltál már együtt úgy valakivel?

– Voltam – válaszoltam.

– Értem.

– De azt hiszem várhattam volna. Valaki olyanra, aki tényleg szeret, és akibe én is valóban szerelmes vagyok. Szóval te szerencsés vagy, hogy ilyenben lesz részed.

– Igen, igazad van. – Még mielőtt reagálhattam volna valamit, a bejárati ajtó csengje heves rikácsolásba kezdett.

– Gyere, menjünk, nézzük meg ki az. – ajánlottam fel, majd mindketten elindultunk a földszintre. Amikor az ajtót kinyitottam és megláttam kik állnak mögötte, hát nem kicsit lepődtem meg.

– Szia Jamie, Bella! – köszönt Jake. A másik fiú pedig csendben állt mögötte és folyamatosan engem nézett.

– Gyertek be – mondtam, mikor már kellőképpen magamhoz tértem a meglepettségből.

– Téged kerestünk igazából Bella. Apád mondta, hogy itt vagy Jamie-nél. – Jacob jelenléte mindig furcsa hatással volt Bellára, de ha jobban belegondolok én is így éreznék az ő helyében. Nem lehet könnyű tudni, hogy a legjobb barátunk szerelmes belénk, de mi képtelenek vagyunk viszonozni azt.

– Kértek valamit? – kérdeztem mikor mind beléptünk a konyhába.

– Nem köszönjük. – Mióta bejöttek most szólalt meg először. Még mielőtt nagyon elkalandozhattam volna megérkezett Nathan is, aki meglepetten nyugtázta a vendégek számát.

– Hello mindenki! – köszönt jókedvűen, mint mindig.

– Hello! – köszöntek vissza mindketten.

– Ő Nathan a bátyám. Nathan ők pedig Jacob és Paul. – Amint kimondtam a nevét rögtön láttam a tekintetében megvillanó fényt és már előre féltem nehogy valami őrültséget mondjon vagy tegyen.

– Tudod arra gondoltunk, hogy ha esetleg a mi drága Edwardunk nem bánja eljöhetnél velünk ma este szórakozni egyet. Persze szívesen látnánk Jamie-t is – vetette fel az ötletét Jake. Nem egészen értettem miért kéne Bellának bármi miatt is engedélyt kérnie Edwardtól, de nem is firtattam inkább. Láttam, hogy Bella nem igazán tudja eldönteni mit is válaszoljon így inkább megtettem én helyette.

– Ott leszünk! – Bella kissé elképedt, de gyorsan rendezte az arcvonásait, Jake és Paul pedig fülig érő mosollyal nyugtázták a válaszom.

– Akkor ezt megbeszéltük. Hányra jöjjünk értetek? – kérdezte Paul. Úgy tűnt mintha kicsit belelkesült volna, és féltem, hogy túlságosan is félreértette a dolgokat.

– Majd az én autómmal megyünk. Csak mondjátok, meg hogy hol és mikor találkozunk – feleltem.

– Rendben. Akkor találkozzunk 10kor Port Angelesben a Reds előtt oké? – most Jake beszélt, de közben végig éreztem Paul perzselő tekintetét magamon.

– Oké, akkor majd találkozunk, sziasztok! – elköszöntek és már mentek is.

– Jamie, most komolyan el akarsz menni velük? – kérdezte Bella tanácstalanul.

– Igen, és te is velem jössz. Edwardot majd én elintézem, ne aggódj! – Ahogy azt ígértem Edwardot, még ha nem is volt olyan könnyen, mint azt szerettem volna, de meggyőztem, hogy Bella jó kezekben van mellettem, és ha valami gond lenne majd Jacob és Paul megvédenek minket. Már jócskán elmúlt fél nyolc, így össze kellett kapnunk magunkat, ha el akartunk készülni. Mivel holnap nincs iskola, ami valami tanári továbbképzésnek köszönhető, semmi kifogása sem lehetett a bátyáimnak és Charlie-nak, Bella apjának. Sőt még úgy tűnt mintha örült volna annak, hogy Bella Jacobbal tölti az idejét.

– Jamie, én azt sem tudom, mit vehetnék fel. Nincs semmi bulizós göncöm, én nem szoktam ilyen helyekre járni… – akadékoskodott Bella, de rajtam nem tudott kifogni.

– Nekem van egy csomó ruhám. Nagyjából egyforma a méretünk szóval probléma megoldva! – mondtam, így mivel már nem volt más érve, amit felhozhatott volna egy nagyot fújtatva megadta magát és belevettettük magunkat a gardróbomba.

– Mintha Alice gardróbjában lennék, komolyan mondom. – szőrnyülködött, mikor már a századik ruhát néztük meg. Mivel nem akart semmi túlzásba esni és hallani sem akart semmi féle kivágásról és hasonlók találtunk neki egy szürke színű ruhát, ami nem volt túl rövid nem volt kivágott, szóval tetszett neki. Velem már nem volt ennyi gond, gyorsan kiválasztottam az egyik kedvencemet majd magamra kaptam és jöhetett a smink, haj és a többi. Bella már teljesen kivolt ettől az egésztől, úgy tűnt nincs nagyon oda a sok készülődésért. Az óra negyed tízet mutatott mikor végleg elkészültünk. A végeredmény azért Bellának is tetszett, szóval végül mindketten elégedettek voltunk. Tehát nem maradt más hátra, minthogy elinduljunk.

Időközben Lucas is haza ért és örömmel, bár de egy kis aggodalommal vegyítve fogadta a ma esti programomat. Amikor leértünk a nappaliba, hogy elköszönjünk tőlük, Nathannek tagadhatatlanul leesett az álla, amikor meglátta Bellát. Én és Luke ezen csak jókat mosolyogtunk, majd Bellával karöltve leléptünk.

A helyet nem volt nehéz megtalálni a bejárathoz közel parkoltam le, mert nem akartam, hogy ilyen későn sokat kelljen sétálgatnunk és persze féltettem a gyönyörűségem épségét. Még mielőtt kiszálltunk volna az autóból láttam Pault és a többieket. Nem csak ketten voltak, velük volt egy magas amazon testű lány, a haja koromfekete volt és egészen a derekáig leért. Volt rajta kívül még egy lány és három fiú. Azonnal megakadt a szemem Paulon. Annyira jól nézett ki ma este, nem mintha máskor nem így lett volna, de ahogyan felöltözött… elképesztővé tette.

Nem volt más hátra, mint kiszállni az autóból, elindultunk a többiek felé, akik mind felénk fordultak amint meghallották közeledésünket. Paul arcára volt írva minden, amit abban a pillanatban gondolt és érzett, de nem csak az övére. A mellette álló fekete amazon szemei, ha képesek lettek volna az ölésre, már akkor meghaltam volna.