12. fejezet - Megvilágosodás

Hát itt van a következő fejezet. Elnézést minden kedves olvasómtól, amiért ennyit kellett rá várni. Remélem megérte! Puszilok mindenkit!

Üdv. P. Sawyer

Megvilágosodás

Ma éjjel is álmodtam, de ez aztán végképp összezavart. Nem tudom egyszerűen ép ésszel felfogni az egészet.

Mégis éreztem, hogy van valami, amit nem veszek észre, valami, ami az orrom előtt van és mégis eddig elkerülte a figyelmemet. Arra az elhatározásra jutottam, hogy Cullenék háza táján kell körül néznem. Nem lehet véletlen, hogy feltűntek az álmomban és az a sok szembetűnő hasonlóság köztük és a vörös hajú démonnő között. Biztos voltam abban, hogy Bella tud valamit, ami velük kapcsolatos és nekem valahogy ki kell szednem belőle, mert már nem bírom így tovább. Gyorsan el kellett készülnöm, ha nem akartam elkésni az iskolából, úgyhogy összeszedtem a cuccaimat és gyorsan magamra kapkodtam őket.

Most is, mint általában mindig Bella és Edward a bejáratnál vártak rám, ami igazán kedves szokás volt tőlük és nem mellesleg most jól is jött nekem.

– Szia Jamie! – köszöntek.

– Sziasztok!

– Hogyan telt a tegnap estéd? – kérdezte Edward.

– Igazán, jól, de honnan hallottál róla? – kérdeztem.

– Tudod van egy két lány, aki elég morcos, amiért lecsaptad a kezükről Matt-et. Így a hírek gyorsan szállnak. – Úgy tűnt Edward jól szórakozik, mosolya bármennyire is tagadni próbálta elárulta őt.

– Vagy úgy! Egyébként meg én nem csaptam le senkit senki kezéről. Matt jött oda hozzám. – Próbáltam kicsit kimagyarázni magam a helyzetből.

– Mi tisztában vagyunk vele, de ez nem számít.

– Nekem igen – feleltem. Úgy tűnt mintha ezzel kicsit sikerült volna meglepnem Edwardot.

Mivel közös óránk volt, mind együtt mentünk be a terembe és foglaltunk helyet. Az óra csigalassúsággal telt és nekem folyamatosan csak azon járt az agyam, hogy milyen úton, módon derítsek fényt ezekre a furcsaságokra. A negyedik óra után Bellával együtt indultunk el az ebédlőbe. Már oly megszokottan most is Cullenék asztalánál foglaltam helyet.

Most azonban arra törekedtem, hogy minél jobban megfigyelhessem őket. Felettébb különösnek találtam azt a tényt miszerint Edward és a többiek nem vérszerinti rokonok, mégis annyira sok volt a köztük lévő hasonlóság. Mindegyikük bőre hófehér és hibátlan, de ami még ennél is szembetűnőbb volt az a borostyánban pompázó, igéző szemek. Mivel ismételten észrevettem amint Edward engem vizslat, próbáltam inkább úgy tenni mintha ez fel sem tűnt volna számomra.

– Na és mi jót csináltok ma? – kérdeztem.

– Carlisle rokonai, ma meglátogatnak minket, úgyhogy kicsit előbb haza megyünk – mesélte Alice.

– De jó nektek. Na és sokan jönnek? – érdeklődtem tovább.

– Nem. Azt hiszem, csak hárman jönnek. Carmen és a férje Elazar meg persze Carlisle unokahúga Tanya. – ecsetelte mire Bella hirtelen félre nyelte az éppen szájában lévő falatot. Úgy tűnt nem igazán örült annak a bizonyos Tanya látogatásának.

– Jól vagy Bella? – kérdeztem, mert kicsit megijesztett.

– Ig… gen. Persze! – felelte akadozottan. – Mégis mikor döntöttek úgy, hogy jönnek? – kérdezte Edwardtól.

– Még este telefonáltak nekünk, hogy erre lesz dolguk, így benéznek hozzánk is – felelte nemes egyszerűséggel Edward.

– Aha. – Bellának csupán ennyi volt minderre a válasza. Tudtam, hogy valami nem stimmel és rossz volt őt idegesnek látnom.

– Na és te mit csinálsz ma? Egy újabb randi? – kérdezte az én poéngyáros Emmett barátom.

– Egyelőre nincs semmi betervezve. – feleltem sejtelmesen, ami miatt meg is kaptam kaján vigyorát válaszképpen.

– Naa nem is mesélted még, hogy milyen volt tegnap este. Hol voltatok? – Természetesen Alice-t most is lázba hozta egy kis fecsegés és hát mivel nem volt mit titkolnom szívesen elmondtam, hogyan éreztem magam tegnap este.

– Meglepően jól éreztem magam. Matt igazán kedves és figyelmes srác. Azt hittem az ilyenek a mi világunkból már kihaltak, de mint azt Matt is alátámasztja nem volt igazam. Elvitt moziba, megnéztünk egy igazán vicces filmet régen nevettem ennyit. Utána pedig elmentünk enni. Egész este láttam rajta, hogy tényleg érdeklem, kinyitotta az ajtót és egyéb apró figyelmességek. Aztán haza vitt ennyi – fejeztem be a mesélést. Alice vigyorogva figyelt mindvégig, Bella azonban furcsán frusztráltan, idegesen ült mellettem. Amikor aztán Emmettre néztem láttam az arcán, hogy alig bírja visszatartani a kikívánkozó megjegyzését. – Mond Emmett, ne kímélj! – Jót nevettem rajta, már előre tudtam milyen kérdéssel, esetleg megjegyzéssel fog előállni.

– Nekem csupán a vége az, ami nem stimmel… – kezdte. – Haza vitt és? – kérdezte. Közben olyan muris fejet vágott, hogy nem bírtam ki és elnevettem magam. – Most mi olyan vicces mond? Oké figyelmes volt, kinyitotta az ajtót, nagy cucc! Aztán az egészet befejezte annyival, hogy elkísért az ajtóig? – Úgy csinált mintha ez valami égben járó bűn lett volna. Mintha ezzel megszegett volna valami titkos férfiakra kiszabott szabályt.

– Bármennyire is elfogadhatatlan ez számodra Emmett, igen ennyit történt és én ennek nagyon örülök, ugyanis semmi szükségem egy újabb skalpvadászra.

– Jól van, ahogy gondolod Jam, de ha esetleg meggondolod magad, csak szólj nekem, én ismerek egy-két tökös csávót. – Mindezt azzal a szokásos kaján vigyorával az arcán kell elképzelni. Hihetetlen!

– Mindenképp így fogok tenni Em! – biztosítottam, majd mivel már lejárt a kaja szünet visszaindultam a tantermek felé. Miközben a szekrényemben kutakodtam a matek könyvem után, valaki hirtelen átkarolt hátulról és egy puszit nyomott az arcomra.

– Szia, Szépségem! – köszöntött, egy fülig érő mosoly kíséretében Matt.

– Szia, Matt. Mi újság? – kérdeztem, majd bezártam a szekrényt és lassan elindultam a huszonhármas terem felé.

– Semmi említésre méltó. A mai nap is épp oly unalmas, mint a többi, bár mondjuk találni benne egy két jó dolgot – elmélkedett játékosan.

– Na és mi lenne az a jó dolog?

– Legelső sorban az a csodás lány, akivel a tegnap estémet töltöttem. – Akaratlanul is mosolyognom kellett azon, hogy mint egy harmadik személyként beszél rólam.

– Szóval csodás! Hm… azért kíváncsi lennék mitől is olyan csodás az a lány. – Bele mentem a játékba, gondoltam abból semmi rossz nem származhat.

– Talán egyszer bemutatom. Bár ahhoz rá kellene ma vennem őt, hogy töltse velem a szombatot. Mit gondolsz bele fog menni? – kérdezte. Itt azért kicsit megakadtam, hiszen a tegnap estébe is csak Paul miatt mentem bele, hogy így talán megértethetem vele azt, amit minden alkalommal próbálok mégpedig, hogy nekünk nincs jövőnk, legalábbis együtt semmiképp. Most viszont azok után, hogy milyen jól alakult a tagnap. Végül magam sem tudom miért, de igent mondtam neki.

– Szerintem, ha megkérdezed tőle, biztosan bele fog menni. – Időközben megérkeztem a teremhez így egy kedves mosoly kíséretében elköszöntem és bementem. Nagy nehezen végig ültem a maradék két órámat, majd elindultam haza.

Amikor otthon kissé fáradtan kiszálltam az autómból, arra gondoltam átmegyek Bellához. De amint megláttam kivel beszélget azon nyomban meggondoltam magam és inkább bementem a házba.

Mivel eléggé kimerültnek éreztem magam annak ellenére, hogy semmi megterhelőt nem csináltam ma, úgy gondoltam jobb lesz, ha lepihenek kicsit. Így miután felmentem a szobámba, bedőltem az ágyamba és nem sokkal később már álomba is merültem. Úgy két-három óra múlva felkeltem és szerencsére magam mögött tudhattam egy álommentes alvást. Mikor lementem a nappaliba nagy meglepetésemre még mindig nem voltak itthon a bátyáim. Azt tudtam, hogy Nathan ma sokáig van bent az egyetemen, de Lucasnak már itthon kellett volna lennie.

Úgy éreztem ez az alvás egy cseppet sem segített rajtam, ugyanolyan gyengének és bágyadtnak éreztem magam, mint előtte. Mégsem akartam elhagyni magam, így arra gondoltam, míg megérkeznek Lucasék elkészítem a vacsorát.

Pontban hét órakor lépett be a házba Nathan, és amint megérezte a finom illatokat a konyha felé vette az irányt.

– Szia, Hugi! Mi jót csinálsz? – kérdezte.

– A kedvencedet – feleltem, amitől Nate szeme azonnal felcsillant.

– Lasagne? – faggatózott, majd miután megkapta a beleegyező válaszomat, vigyorogva meg puszilt, hogy aztán gyorsan a szobájába siethessen.

Úgy nagyjából fél óra múlva végre Lucas is hazaért, és furcsa mód felhőtlenül boldognak láttam őt. A vacsora alatt is egyfolytában jó kedve volt és vigyorgott, mint a tejbe tök, de ami leginkább felkorbácsolta a kíváncsiságomat azok a csillogó szemek, amikkel rám és Nathan-re nézett. Így hát nem bírtam tovább és rákérdeztem.

– Na, jó Luke, már nem bírom tovább. Elmondanád, hogy mégis mi ez a folytonos vigyor az arcodon és mitől csillognak így a szemeid? – A kérdésem hallatán sem fagyott le a mosolya, sőt ha lehet még nagyobb lett.

– Ma találkoztam valakivel – mondta.

– Na és milyen? – kérdezte Nate, hát persze csaj van a dologban akkor már Nate szeme is felcsillan.

– Azt hiszem még sosem láttam szebb nőt életemben, persze rajtad kívül Jam. – Igazán kíváncsi lettem arra a nőre. Eddig még sosem láttam ilyennek a bátyám. Igazán különlegesnek kell lennie annak a lánynak, ha így elcsavarta a fejét.

– Na de hogy néz ki? – kérdeztem.

– Hosszú szőkés haja van, de van valami furcsa árnyalat benne, amit nem igazán tudok leírni nektek. A szeme gyönyörű, a mosolya, mindene egyszerűen tökéletes. És a legszebb az egészben, hogy nem csak szép, de okos is, intelligens. Remekül el tudtam ma vele beszélgetni.

– Szóval ezért késtél ma ennyit – állapítottam meg.

– Igen, ne haragudj hugi, de egyszerűen hipp-hopp elment az idő, úgy, hogy észre sem vettem. – Annyira jó volt őt ilyennek látni, rég nem láttam őt ilyen boldognak. Úgy vettem észre ezzel nem csak én, de Nathan is így van, mert mikor egy pillanatra találkozott a tekintetünk ugyan ezt láttam az ő szemében is.

– Ugyan, rá se ránts, örülök, hogy ilyen jó napod volt – biztattam.

– Na és mikor találkoztok legközelebb? – kérdezte Nathan.

– Mivel holnap szabadnapos vagyok, találkozunk és együtt töltjük a napot – felelte. Erről jutott eszembe, hogy holnapra már nekem is van programom, mégpedig Mattel.

– Jaj, tényleg most jutott eszembe, hogy holnap én sem leszek itthon.

– És mi jót terveztél? – kérdezte Luke.

– Matt eljön holnap értem, és együtt töltjük a napot. Nem igazán tudom, hogy ez alatt pontosan milyen programra gondolt, de majd kiderül… – Kicsit éreztem a ki nem mondott kérdések erejét, ami ott lebegett a levegőben, de mégsem tették fel, aminek örültem, hiszen nem valószínű, hogy sikerült volna válaszolnom rájuk.

– Hát remélem semmi olyanra, ami miatt aggódnom kéne! – Mikor megláttam Nathan arcát amint kimondja ezt a mondatot először fapofával meredtem rá, majd egy jókora kacagás tőrt fel belőlem. Mindezt olyan komolysággal az arcán mondta mintha nem is tudom, mintha az apám lenne, vagy valami ilyesmi.

– Jézusom Nathan, ez igazán jó vicc volt. De ugye ezt te sem gondoltad komolyan?

– Vicc? Én nem vicceltem. – felelte továbbra is komolyan.

– Tudom, hogy nehéz elfogadni, de már nem vagyok gyerek, szóval ha tetszik, ha nem tehetnék ezt azt! Persze ez nem jelenti azt, hogy fogom is, hiszen nem is ismerem még őt. – Na, jó azért egy egészen röpke pillanatra megállt a kanál a kezében, de aztán inkább nem mondott semmit, én pedig jót szórakoztam az egészen.

Vacsora után Nathan bevállalta a mosogatást, úgyhogy elköszöntem tőlük és a szobámba menekültem.

Rám fért már egy pihentető fürdő úgyhogy teli engedtem a kádam, majd elmerültem a habokban. Bármennyire is próbáltam nem gondolni erre, akaratlanul is összehasonlítottam Matt-tet és Pault. Annak ellenére, hogy kedveltem Matt-tet – Mert egy igazán kedves, humoros és jóképű srác. –, mind ez semmit sem jelentett, ha arra gondoltam mit éreztem Paul csókja előtt, közben és utána. Tudtam, hogy az, amit érzek iránta nem csupán testi vonzalom, mert bár akárhányszor meglátom, nehezen tartom vissza magam attól, hogy rá ne vessem magam, valami más érzés is folyamatosan húz felé és arra csábít, hogy engedjek ennek a kísértésnek. Én holnap mégis Matt-tel találkozom, és vele töltöm a napomat. Nem csodálom, hogy sokszor nem értenek minket nőket a férfiak. Annak ellenére, hogy semmi komoly érzelem nincs bennem Matt-tel szemben, mégis úgy érzem, hogy jó napom lesz vele holnap.

Reggel, amikor felkeltem, még mindig gyengélkedtem egy kicsit, de már közel sem annyira, mint tegnap, így feltápászkodtam az ágyból majd a gardróbomhoz lépve próbáltam rá jönni mit is vehetnék fel. Mivel fogalmam sem volt arról mit csinálunk ma egy egyszerű kék farmer és egy trikó mellett döntöttem amihez kedvenc tornacipőmet húztam fel és egy lenge dzsekit. Épphogy elkészültem csengettek az ajtón. Mire leértem Nathan már beengedte őt a házba. Furcsa szemekkel méregette a srácot, mindig ezt csinálták L. A.- ben is mikor randizni mentem valakivel. Úgyhogy már teljesen megszoktam. Még mielőtt kiléptem volna az ajtón, Nathan utánunk szólt.

– Mikor érsz haza? – kérdezte.

– Nem tudom Nathan, de ne várj ébren. – Biztosan tudtam, hogy nem leszek el estig, de élveztem, hogy húzhattam az idegeit. Persze rögtön kidülledtek a szemei, én pedig jót nevetve szálltam be Matt mellé az autóba.

– Látom jót mulatsz azon, hogy a tesódat cukkolod! – észrevételezte mosollyal az arcán, miközben beindította az autót és gázt adott.

– Folyton ezt csinálja, szereti kimutatni, hogy ő a bátyus én pedig a pici hugica, csak az a bökkenő, hogy már nem vagyok olyan pici, mint azt ő és Lucas gondolják.

– De legalább látod, hogy tőrödnek veled és ez jó nem? – kérdezte.

– De igen és imádom is őket ez miatt. Na de inkább arról mesélj nekem, hogy hova megyünk most!

– Arra gondoltam elviszlek a kedvenc helyemre. Szerintem neked is tetszeni fog – mondta.

Nem sokkal később megérkeztünk egy gyönyörű parkhoz. Miután kiszálltunk az autóból, Matt megfogta a kezem majd elindult egyenesen a parkon át. Fogalmam sem volt hova visz, aztán mikor néhány méterrel elhagytuk az emberektől nyüzsgő parkot megláttam Matt kedvenc helyét. Furcsa mód ez a hely teljesen kihalt volt, már ami az embereket illeti, mert csak ő és én voltunk ott. Egy gyönyörű patak csordogált előttünk, körülötte pedig rengeteg vadvirág burjánzott. A patak tiszta illata és a virágok kavalkádja lengte be az egész helyet. Bár semmi különösebb dolog nem volt azon a helyen valami mégis varázslatossá tette az egészet. Még egy jó pont Mattnek, egyre inkább kezdtem megkedvelni őt. Ismételten megfogta a kezem majd magával vonva elindult előre. Egy kisebb kőhalmon helyet foglaltunk. Egy ideig egyikünk sem szólt egy szót sem végül ő törte meg a csendet.

– Mindig ide jövök, ha valami bajom van vagy csak egyszerűen nyugalomra vágyom. Ennek a helynek sikerül megnyugtatnia és segít a gondolkodásban. – mesélte, miközben a folyóban csordogáló vizet figyelte.

– Hogyan találtál rá erre a helyre? – kérdeztem.

– Épp parkban voltunk a haverokkal, amikor az egyikkőjüknek sikerült bedobnia ide a labdát. Én jöttem érte és akkor láttam meg. Másnap ismét eljöttem és az óta is rendszeresen jövök.

Rengeteget beszélgettünk, mesélt a családjáról és én is az enyémről. Kitudja hány órán keresztül ülhettünk ott, időközben hozott egy kis frissítőt is és beszélgetés közben azt kortyolgattuk. Épp valami régi sztorit mesélt amin jót nevettem, amikor hirtelen elhallgatott. Rá néztem egyenesen a szemébe. Az a tipikus csók pillanat volt, amikor tudod, hogy meg fogja tenni. A kérdés, hogy engedem-e vagy épeszű ember módjára elhúzódom. Magam sem értettem miért, de nem mozdultam. Vártam, miközben ő egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám, mígnem ajkai érintették az enyémet. Nem tudom miért tettem, de visszacsókoltam. Be akartam bizonyítani, hogy nincs Paulnak igaza és igen is létezik az a férfi, aki képes úgy hatni rám, mint ő akkor éjjel. Hiába vártam a mindent elsöprő, varázslatos és lesújtó érzést, de csak nem jött. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem csókolt jól, mert finom volt, de nem Paul csókja…

Miután elváltak ajkaink az ő szemében csillogást láttam és rögtön rám tört a bűntudat. Kegyetlen vagyok, hiszen Paulnak is csak szenvedést okoztam, most pedig Matt-tet kergetem hiú ábrándokba a viselkedésemmel. De nem tehetek róla, annyira nyugodtnak érzem magam a közelében. A csók után kínos csend telepedett ránk, amit se ő sem én nem tudtuk mivel lehetne megszüntetni, majd végül felálltunk és Matt haza vitt.

Az autóban sem váltottunk egyetlen szót sem, majd miután megállt a ház előtt és elkísért az ajtóig beszélni kezdett.

– Nézd Jamie a csók óta nem szóltál egyetlen szót sem, ha esetleg ez túl gyors volt neked sajnálom, csak azt hittem te is akarod, mert vissza csókoltál és… – Kicsit kezdett eluralkodni rajtam a hisztéria, persze csak belül a lelkemben, így inkább lehunytam szemem egy röpke pillanatra, míg sikerült legyűrnöm a bennem fortyogó érzéseket aztán beszélni kezdtem.

– Dehogy, nem kell bocsánatot kérned, hiszen én voltam az, aki engedte. Inkább én vagyok az, akinek elnézést kellene kérnie, azért amiért így viselkedtem. Nem igazán tudom neked ezt most elmagyarázni úgy, hogy meg is értsd, és hogy magamban tarthassam az életem azon részét, amit egyelőre nem igazán osztok meg másokkal, úgyhogy csak annyit mondanék, hogy adj egy kis időt nekem. Rendben?

– Rendben. – Láttam rajta tényleg megért és ez jól esett.

– Azért az arcodra adhatok egy puszit? – kérdezte, miközben visszatért az a huncut mosoly az arcára.

– Még szép! – mondtam és sikerült ismét megnevettetnie. Ismét közel hajolt hozzám, majd egy lágy puszit nyomott az arcomra.

– Hát akkor majd találkozunk! – mondta még mielőtt hátat fordított és elment. A szememmel végig követtem amint beül az autójába és elhajt.

Épp elindultam, hogy bemegyek a házba, amikor megpillantottam Pault, amint a felhajtónkon áll. Biztos voltam benne, hogy látta az iménti jelenetet, hiszen minden az arcára volt írva.

– Paul mit keresel itt?

– Beszélnünk kell – mondta.

– Nincs miről beszélnünk azt hittem ezt a múltkor megtárgyaltuk! – Annyira jól nézett ki most is, hogy jobban tettem volna, ha fel sem pillantok és az aszfaltot bámulom mindvégig.

– Szerintem meg van! – Elindult a ház felé. Először azt hittem be akar menni, de aztán úti célt váltott és elsétált a ház mellett egyenesen az erdő irányába. Hirtelen tört rám a pánik, hiszen Paul nem mehet be az erdőbe azok után, amit ott láttam semmiképpen!

– Paul hova mész, gyere vissza! – Mintha meg sem hallotta volna, hogy hozzá beszélek, tovább ment. Így hát nem tehettem mást utána mentem. Bár rettegtem attól, hogy újra szembe kerülök azzal a nővel, mégsem tudtam tétlenül végig nézni, ahogy eltűnik az erdőben.

Már sötétedett, de még mindig tisztán lehetett látni. Mikor már jócskán az erdőben voltunk nem vártam tovább és utolérve Pault megragadtam a karjánál fogva és próbáltam vissza tartani.

– Paul kérlek, menjünk vissza! – Szemtől-szemben álltunk egymással, amitől annyira erőssé vált ismét a késztetés, hogy megérintsem. De akkor az volt a legfontosabb, hogy minél előbb kimenjünk onnan.

– Jamie úgy ismerem az erdőt, mint a tenyeremet, hidd el nem fogunk eltévedni csak beszélni szeretnék veled és itt kellőképpen egyedül lehetünk. Nem zavarhat meg senki. – Én nem is ettől féltem, de nem tudtam, hogyan mondhatnám el neki, hiszen tuti hibbantnak tartana és nem hibáztatnám érte.

– Nem erről van szó, beszélgetek veled csak kérlek, menjünk innen! – kérleltem tovább, miközben ő egyre közelebb és közebb jött hozzám én pedig amennyire csak tudtam hátráltam előle. Egyszer csak neki ütköztem egy hatalmas fa törzsének és ismét csapdába estem. Egy édes csapdába.

– Hogy érezted ma magad azzal a sráccal? – kérdezte.

– Kellemes volt – feleltem.

– Kellemes… Hm, nem gondoltam volna, hogy beéred ennyivel, mikor én annyi mindent adhatnék neked. – A hangja enyhén fátyolos volt, mintha minden erejével arra koncentrálna, hogy higgadt maradjon.

– Paul, kérlek… – Nem akartam, hogy ismét megtörténjen, hogy megint elgyengüljek. Ő mégsem engedett. Csak egyre kínzóbb volt számomra a közelsége. Ahogy éreztem a testéből áradó hőt, ami szinte simogatta a bőröm. A lehelete, ami a nyakamat becézgette minden egyes kimondott szavával. Az érintései, amikor kezével végig cirógatta a karomat, majd végig húzta a derekamon. Minden egyes érintés egy újabb rést ütött a magam köré húzott falamon.

Végül pedig jött az utolsó döfés, amikor a fülemhez hajolva suttogni kezdett.

– Ő is ilyen hatással volt rád? – kérdezte, miközben egyik kezét felemelve az arcomat simogatta végig épphogy érintve azt az ujja hegyével. – Teljesen hipnózisba estem a közelségétől, mintha ilyenkor nem én irányítanám a testem, az eszem.

– Nem – suttogtam elhaló hanggal és szinte éreztem amint mosolygásra húzódnak ajkai a hallottaktól.

– Most is épp oly akarod, mint akkor este. Mondd, hogy így van! – Az ő hangja is épphogy hallható volt mégis olyan hatással volt rám mintha teljes hangerejével szólt volna hozzám.

– Igen… – Ez volt az utolsó szó, ami elhagyta a számat. Paul először pillekönnyedséggel érintette ajkait az enyémekhez, aztán hirtelen egyre hevesebben és hevesebben falta őket. Szenvedélyes csókunknak a Paulból feltörő furcsa morgó hang vetett véget, amikor is hirtelen hátat fordított nekem, majd amolyan védelmező, támadó állásban megállt előttem. Fogalmam sem volt mi történhetett, és hatalmas termete miatt nem is láttam tőle semmit mindaddig, amíg kicsit arrébb nem ment.

Egy gyönyörű szőke nő állt vele szemben, szintén ugyan abban a pózban. Rögtön eszembe jutott a tisztáson látott nő. De ez, aki most itt volt más volt, valami nem stimmelt.

– Paul kérlek, menjünk innen gyorsan! – Nem tehettem róla annyira megrémültem, a látottaktól, hogy még a könnyeim is útnak eredtek.

– Jamie maradj ott a fánál! – utasított Paul, miközben egyre feszültebb és feszültebb lett. A testét furcsa remegés hullámok uralták, amit nem tudtam hova tenni. A nő hirtelen a magasba szökkent én pedig a rémülettől szinte hisztérikusan kiáltottam Paul nevét.

– Paul! – Nem jött válasz. Még mielőtt az idegen nő elérhetett volna hozzám, Paul a magasba ugrott és egy hatalmas robbanást követve eltűnt.

Az aki a talajt érintve próbált a védelmemre kelni nem más volt, mint a tisztáson látott szürke farkas!