16. fejezet - Új kezdet

Új kezdet

Ott állt előttem s várta a válaszom. A tekintete fürkésző volt és nagyon, de nagyon vágyakozó.

A szavak sehogy sem akartak utat törni maguknak, így úgy döntöttem jobb lesz, ha helyettük inkább a tettek beszélnek.

S bár rettentően féltem felfedni a valódi érzéseimet, összeszedtem magam és a legkisebb gondolkodás nélkül hajoltam közelebb Paul ajkaihoz, hogy aztán néhány századmásodperc elteltével megízlelhessem azokat.

Nem ez volt az első csókunk, mégis elsöprőbb volt, mint azt hittem volna. Szinte láttam a tűzijáték fényeit felrobbanni a fejünk felett, annyira magával sodró volt az érzés. Persze ettől a tűzijátékos gondolatra enyhén mosolyra húzódott az ajkam, ám ezt szerintem Paul észre sem vette, mintha ő is valami különleges varázs burokba került volna, ahol nem létezik semmi más csak ő és én s a csókunk.

Ám mivel már hosszú percek óta csak csókoltuk és csókoltuk egymást szükségünk volt némi levegővételre így ajkaink, ha nagy nehezen is, de elszakadtak végül egymástól, a tekintetünk viszont továbbra is fogva tartotta egymást.

– Mond, hogy nem megint a képzeletem játszik velem és ez most valóban megtörtént… – Már épp szólásra nyitottam volna a számat, hogy megnyugtassam ez most valójában megtörtént, még ha belül mélyen elég viccesnek tartottam a tényt hogy már jó párszor saját maga fantáziájának csapdájába esett, ám azonban hirtelen mutató ujját ajkaimra téve csendre intett, ami először teljesen értelmetlen és meglepő tett volt tőle… – Tudod mit? Inkább ne mondj semmit, mert a legutóbbi csókot sem éppen kedves szavak követték úgyhogy… – Most én voltam az, aki nem engedte, hogy tovább fecsegjen s inkább egy újabb csókkal, elhallgattattam. A csók végeztével nem igazán jutott szóhoz így ezt a helyzetet kihasználva elmondtam neki, amit az imént nem tudtam.

– Először is tudom, hogy miként végződött a legutóbbi csókunk és szeretnék bocsánatot kérni, amiért annyiszor megbántottalak. – Miközben mindvégig a szemembe nézett ebben a pillanatban olyasfajta szégyenérzet kerített hatalmába, ami miatt nem bírtam állni a pillantását. Fejem lehajtva s igazán bánva a dolgokat, a kimondott szavaimat, próbáltam elnyerni bocsánatát. Aztán mikor megéreztem kezének gyengéd érintését az arcomon, tekintetem újra felé fordítottam s ő így szólt:

– És mi a helyzet a másodikkal? – Miközben ajkaival a különböző szavakat formálta, kedves és csábos mosoly tűnt fel annak szegletében, mellyel mintha simogatta volna fájó lelkemet.

– Másodszor pedig, megnyugtatlak, hogy ez nem egy újabb képzelgés ez a valóság. Tényleg csókolóztunk és nagyon finom volt. – Az utolsó szavaim végeztével alsó ajkamat kissé megharapva érzékeltettem tetszésemnek mértékét s mivel nagyon úgy tűnt Paul és én jobban megértjük egymást, mint azt eddig hittük nem kellett egyetlen szóval sem többet mondanom, ahhoz hogy tudja, mit szeretnék s mi más lehetett volna az, mint egy újabb mézédes csók.

– Haragszol rám? – kérdeztem félve, mert most hogy megvallottuk egymás iránt érzett vonzalmunkat s már lepergett a magam köré emelt fal nehezen viseltem volna, ha fájdalmat okozok neki, vagy ha ő nekem.

– Haragudni? Rád? Jamie nem is tudom, hogy egyáltalán képes lennék-e ilyesmire veled szemben. Annyira újszerű és váratlan számomra ez az érzés, ami körüljár mióta először megláttalak, néha annyira nehezemre esik elbírni ezt a fajta szenvedést, amit a hiányod okoz számomra. Nézd, nem akarlak megijeszteni a túlzott kötödésemmel, és ha úgy érzed, hogy túl magas hőfokon égek akkor nyugodtan szólj és én megpróbálok visszavenni magamból és…

– Shhhhh. Nem akarom, hogy visszavegyél magadból, sőt szeretném, ha a lehető legmagasabb hőfokon égnél, égnénk, együtt. Tudom, hogy furcsa neked ez a 180°-os váltás, ami a viselkedésemet illeti, de hidd el megvolt rá az okom, amit veled is meg fogok osztani, ha itt van az ideje, ígérem, de azt szeretném, ha tudnád, hogy akarom ezt az egészet. Akarom, hogy együtt legyünk, hogy a csókjaiddal bombázz, és hogy az előzőekhez hasonló cikis és csöpögős dolgokat mondj nekem. – Paul ezúttal nem mondott semmit csak ismét tette, amit kértem. Izzó hőfokra kapcsolt, újfent ajkaim birtoklójává vált, azonban most a kezei sem maradtak tétlenek. Míg egyik keze érzékien a hajamba túrt másik a derekam mezítelen bőrét kényeztette. Érintése helyén a bőröm libabőrös lett annak ellenére milyen perzselő Paul keze. S ez volt az, ami emlékeztetett arra, hogy este van, ami hűvös idővel jár, s ami miatt megfázhatok tekintve, hogy nincs rajtam sok ruha s most még egy igazán fontos okom volt arra, hogy ne betegedjem le és ne rontsam a már javuló állapotomat. – Azt hiszem jobb lesz, ha bemegyek, mert még a végén megfázom – mondtam, majd ennek hallatán Paul végig futatta rajtam tekintetét, mintha mióta itt van most tette, volna meg először. Miközben szemei testem minden látható porcikáját végig pásztázta, úgy éreztem, mintha minden egyes másodperccel egyre forróbbá válna a testem, mintha a pillantásának hatására tűzbe borulna a bőröm s csak egyetlen dolog, tudná csillapítani ennek a fájdalmát, ha megérintene, ha végig járná az érintésével…

– Öhm… igen jobb lesz, ha bemész. Holnap délután találkozunk? – kérdezte reménnyel teli szemekkel, s mivel minden vágyam volt vele lenni még több időt, amennyit csak lehet, s mivel tudom, hogy ő is így akarja, nem mondhattam mást, minthogy igen. A búcsúcsók ismét kicsit hosszúra sikeredett és hát több is volt belőle egynél, de végül tényleg visszamentem a szobámba és befeküdtem az ágyamba.

Az alvást most sem vittem túlzásba, az ok most is ugyan az volt Paul, ám most teljesen más szemszögből. Hihetetlen, hogy mennyi minden meg tud változni egy óra alatt. Nemrégiben még kétségekkel és félelmekkel teli gondolatokkal feküdtem ugyanitt s most, pedig szinte szárnyalok… még sosem éreztem ilyesmit s mégis olyan, mintha haza érkeztem volna. Ezzel a gondolattal sikerült végre elaludnom és rám is fért ugyanis reggel ismét iskolába kellett mennem.

Másnap reggel

Mondanom sem kell, hogy rettentőn fáradt és nyúzott voltam reggel, amikor az ébresztőm megszólalt. Mégsem tehettem mást, minthogy felkeltem felöltöztem és elindultam az iskolába. Reggel a parkolóban találkoztam Bellával és Edwarddal akik, mint eddig is minden nap ott vártak rám a Volvo mellett.

– Sziasztok! – Mindketten eléggé furcsán néztek rám, mintha valami űrlényt látnának.

– Minek köszönhetjük ezt a fene nagy jókedvet? – kérdezte Bella, persze Edward egyetlen szót sem kérdezett hisz minden bizonnyal mindent kiolvasott a fejemből, ami nem volt nehéz ugyanis semmi máson nem jár az agyam tegnap óta, mint az este történteken.

– Majd a barátod elmondja, mert nekem most sietnem kell, de az ebédnél találkozunk. Sziasztok! – És meg sem vártam mit reagál, mentem is az első órámra, ami földrajz volt, bár ebben az állapotban akár lehetett volna bármi más én képtelen voltam odafigyelni. A nap csigalassúsággal telt, s hogy miért biztosan, azért mert már alig vártam hogy találkozhassak Paullal. Tisztában voltam a veszélyekkel, hogy nem szabadna nagyon beleélnem magam ebbe a kapcsolatba, hiszen bármi megtörténhet, de annyira jó volt végre hosszú évek után igazán boldognak lenni és örülni valaminek. S különben is holnap lesz a következő felülvizsgálatom és mostanában teljesen jól éreztem magam, ami remélem azt jelenti, hogy az állapotom tovább javult.

Az ebédnél, mint azt már reggel megbeszéltem velük, Bellával és a többi Cullennel töltöttem. Bellát továbbra is furdalta a kíváncsiság, ezek szerint Edward nem mondott neki semmit, amit nem igazán értettem. Alice is tök furcsán nézett rám mintha ő már tudna valamit, amit én nem… bár hogyne tudhatna olyat, amit én nem hisz ő egy vámpír, aki mellesleg a jövőbe lát.

Miután Bella és én végeztünk az ebéddel elköszöntünk a többiektől, majd a következő óránkra siettünk, ami közös volt. Biztos voltam benne, hogy most meg fogja ragadni az alkalmat, hogy kifaggasson, de nagy megdöbbenésemre egyetlen árva szóval sem említette meg a reggelt. Ez volt az utolsó óránk szóval amint kicsengettek indultunk is a parkoló felé ahol, mint mindig Bellát már ott várta Edward, de ami meglepő volt, hogy most rám is várt valaki…