24. fejezet - Szerelmes vallomás

Szerelmes vallomás

Hiába minden próbálkozásom ellenére sem sikerült álomra hajtanom a fejem, egész éjjel zakatolt az agyam és Paul utolsó szavai csengtek fülemben. Olyan közel jártam hozzá, hogy végre kimondjam, ki mondjam, azt a szót mely megkeseríti a boldog pillanatokat. Az igazságot, melyet már oly régóta őrzök magamban, a gyűlöletes egy szót melytől egyetlen másodperc alatt borult fel ismételten az életem. Úgy hajnali négy óra is elmúlt, mikor kicsorduló könnycseppekkel arcomon végre elnyomott az álom.

(Reggel)

Madarak csipogására és az ablakon beszűrődő ritka fénysugarakra keltem. Az elmúlt éjszaka képei azonnal leperegtek előttem mitől akaratlanul is boldog mosolyra húzódtak ajkaim. Az emlékektől bódultan nyúltam Paul után azonban kezem már csak a kihűlt párnák selymes anyagát érinthették. A felismerés villámcsapásként tört rám, szemeim azonnal kipattantak, de körülnézve a szobában nem láttam mást csak az üres helyet magam mellett, a helyet ahol néhány órája még Paul feküdt. Kétségbeesett sóhajomat követvén, pillantásommal ismét végigpásztáztam a szobát s az éjjeliszekrényre pillantva megláttam egy levelet, az én nevem állt rajta. Azonnal utána kaptam s egy hatalmasra nőtt gombóccal a torkomban kinyitottam s végül olvasni kezdtem.

Szerelmem!

Igen, Te vagy az én szerelmem, a lány, aki az egész életemet felforgatta és megváltoztatta. Sosem voltam a szavak embere, nem megy ez nekem, de reggel mikor felkeltem s megláttalak magam mellett úgy éreztem mégis mondanom kell, valamit mielőtt elmegyek. Tudnod kell, hogy az elmúlt éjjel életem legszebbike volt! El sem hiszem, hogy mindez én belőlem jön, de minden sorom igaz, ahogyan az is, hogy még sosem féltem attól, hogy nem térek vissza egy-egy csatából. Most, hogy tudom, mit veszíthetek… ígérem, minden erőmmel azon leszek, hogy a lehető legsimábban menjenek ma a dolgok. Addig is melegítsd az ágyikóm, mert csak, hogy tudd, az előző éjjel még csak a bemelegítés volt, remélem, van még pár a tegnapihoz hasonló szerelésed!

Paul

Paul levelét olvasva s könnyeimmel küszködve terhes súlyként nehezedett rám ismételten az érzés, a bűntudat érzése. Elhatároztam, hogy amikor ismét láthatom őt – S teljes meggyőződéssel voltam afelől, hogy az még a mai este folyamán megtörténik –, elmondok neki mindent, történjék bármi is a vallomásom után. Még pár percig néztem sorait, melyeket csakis nekem szánt majd kikászálódtam az ágyból s hosszas készülődés után beültem az autómba és haza vettem az irányt.

Mikor hazaértem egy üres ház fogadott, sehol senki. Egyáltalán nem akartam ezt a napot egyedül tölteni, kellett valaki mellém, aki még ha lehetetlen is, de megpróbálta volna elterelni a figyelmemet. Tudtam, hogy Bella nincs otthon, viszont Cullenéken kívül nem igazán ismerek mást. Úgy döntöttem felhívom Nathant és megtudakolom merre lófrál éppen, ő elég bolond ahhoz, hogy megfeleljen a „tereljük el Jamie figyelmét” posztra. A telefonszám bepötyögése után, azonnal kicsöngött s nem sokkal később megnyílt a vonal.

– Ne kímélj Hercegnőm! – szólt bele nyomban.

– Merre vagy most? – kérdeztem. A háttérzajokból ítélve nem volt egyedül.

– A srácokkal lógunk a kosárpályán. Minden oké? Jól vagy? – Tudhattam volna, hogy azonnal aggódni kezd.

– Már fel sem hívhatlak csak úgy? – vontam kérdőre rögvest, persze szemernyi harag sem volt bennem irányába.

– Hát hogyne hívhatnál Hercegnőm! – mondta rögtön. Hangjából könnyen kivehető volt milyen jó kedve van és már tudtam a legjobb emberhez fordultam, ő képes lesz felvidítani bármily nehéz lesz is az s nem utolsó sorban már nagyon hiányzott egy kis együtt töltött idő. Bevallom mióta Paul és én együtt vagyunk nagyon kevés időt töltöttünk együtt, mert még ha Paul járőrözésen is volt, akkor is mindig valahogy úgy alakultak a dolgok, hogy nem igazán volt időnk egymásra. Ezt most szándékomban állt bepótolni. Ami Lucast illeti, szinte minden szabadidejét Tanya társaságában tölti, és bár nagyon hiányzik egyáltalán nem bánom hisz annyi mindent tett már értünk megérdemli a boldogságot. – Mond csak, mit szeretnél a páratlan és fenomenális Nathan bátyádtól? – Az első szó, ami ezután eszembe jutott az az egoista majom volt, na, jó ez nem is egy szó, de attól még ez jutott elsőként eszembe! Persze ezt nem kötöttem drága bátyuskám orrára, hagy örüljön csak magának.

– Nem igazán tudok mit kezdeni magammal és arra gondoltam összefuthatnánk, ha már egy házban lakunk… – vetettem fel remek ötletem.

– Oké, persze akkor mindjárt indulok rendben? – egyezett bele azonnal, nekem azonban jobb ötletem támadt.

– Ne, inkább mond meg hol vagy és én megyek oda, persze csak akkor, ha a haverjaid nem bánják, hogy csatlakozom…

– Mi? Dehogy bánják, és nyugi nem leszel egyedül, itt van Matt barátnője is szóval csipkedd magad! – A Matt név hallatán újfent lelkiismeret furdalásom lett, amiért már olyan hosszú ideje nem kerestem társaságát, amiért nem érdeklődtem felőle mostanság. S bár nem hittem, hogy pont arról a Mattról van szó, mégis kellemetlenül érintett a dolog. Elhatároztam, hogy amint túl vagyok ezen a napon, felhívom és megbeszélek vele egy találkozót, persze ha még szóba áll velem ezek után.

Nathan lediktálta merre kell menjek s miután átöltöztem, egyszerű sötétkék famert húztam, egy szintén egyszerű bézs felsőt s hozzá egy a bőrdzsekimhez színében passzoló, barna, magas sarkút már neki is vágtam a kemény talán öt perces sétámnak. Nem volt nehéz megtalálnom őket, mert még ha az utat el is tévesztem a pálya felől hallatszó mély férfihangokat képtelenség lett volna elengednem a fülem mellett. Éppen meccs közben találtam őket, így a társaság pasi tagjai nem vették észre érkezésem. Lassú léptekkel közeledtem a pingpongasztalon elhelyezkedő és az adrenalintól túlfűtött pasikat bámuló két leányzóhoz.

– Sziasztok! – Köszöntem rájuk mire mind a ketten felém kapták fejüket.

– Szia, te bizonyára Jamie lehetsz! Az én nevem Meredith, ő pedig Katlyn – mutatkozott be rögvest. Egész kedvesnek tűntek és a közvetlenségük is imponáló volt.

– Ami azt illeti, igen én vagyok Jamie! Szóval ti vagytok a közönség? – kérdeztem miközben megálltam mellettük s tekintetemet én is a pályán lévő tíz hímneműre korlátoztam. A sporthoz híven mindegyik fiú egészen magasnak számított, de még így is az én szívdöglesztő bátyám volt a legkimagaslóbb közülük s ez párpercnyi figyelés után a tehetségéről is éppúgy elmondható.

– Úgy tűnik! Tudod Nathan nagyon ügyesen játszik, kicsit kilóg a sok két ballábas közül – Úgy tűnt nem én vagyok az egyetlen, akinek ez feltűnt hanem Katlynnek is és amilyen szemekkel meredt Nate-re joggal gondolhattam, hogy nem ő Matt barátnője. Megmosolyogtatott a gondolat, milyen lenne ha Katlyn és Nate összekovácsolódásával mindhármunknak szerelem nyújtotta boldogságba lehetne részünk. Hosszas megfigyelés után rájöttem, ha ezen a lányon múlik nem várat már sokat magára ez a dolog.

– Nathan úgy ötéves kora óta kosarazik. Los Angelesben az egyik legjobb kosárcsapat tagjaként játszott. Ő amolyan kulcsfontosságú játékos volt. Szerintem, ha igazán akarna és néha a saját álmaival is foglalkozna, igazán híres kosaras válhatna belőle akár még az NBA is szóba kerülhetne. – Egyáltalán nem éreztem túlzásnak mindazt, amit mondtam. Jól tudtam, ha nem jövünk el ide és ő nem hagyja ott a csapatot miattam, kis idő kérdése lett volna csupán, hogy valaki felfedezze őt.

– Jó, hogy ennyire hiszel benne, biztosan nagyon jól kijöttök egymással. – Meredith fején találta a szöget, ami pedig a másik dolgot illeti, nem csak abban hiszek, hogy tehetséges és még sokra viszi majd az életben, hanem, hogy nála és Lucasnál odaadóbb és szerethetőbb ember nem igen létezik a világon! Ők azok, akiknek a lehető legtöbb boldogság jár az életben, és ha ez még sem így történik majd az évek során, akkor biza nincs igazság a Földön.

– Mi az, hogy jól! A legjobban! Imádom ezt az idiótát! – Ez volt az a pillantat, amikor végre felém kapta pillantását s amint észrevett faképnél hagyta a labdát, a srácokat és egyenest megindult felém. Hatalmas fogsormutogatós mosoly terült el arcán s mikor végre elért hozzám, karjába kapva forgatott körbe s körbe.

– Jó, jó, jó tegyél le, mert elszédülök! – sipítottam a magasból. Készségesen letett s bár pár másodpercig tényleg forgott a világ hamar kitisztult a látásom és immáron én vetettem magam a nyakába. Tényleg régen volt már időnk egymásra vagy inkább mondhatni nekem volt régen időm ő rá.

– Ennyire hiányzott már szerény személyem? – Nem nehéz kitalálni vajon melyikünk szájából hangzottak el ezek a szavak, de hát most mit tagadjam, ha valóban nagyon hiányoltam az utóbbi időben.

– Bár tudom nagy hiba, de be kell valljam, hogy már nagyon is! – Újfent megölelt, szorosan tartott a karjaiban, arcát vállamra hajtotta.

– Te is nekem Hercegnőm! – suttogta fülemhez hajolva. Egy röpke pillanatra lehunytam a szemem és csak újrajátszottam magamban ezt a pár szót.

– Mi van haver már be sem mutatsz? – szólalt meg egy számomra ismeretlen srác. Haja szőke, szeme mogyoróbarna színű. Magas sarkú cipőmnek köszönhetően majdhogynem egy magasak voltunk, testalkata Nathanéhoz hasonló s úgy tűnt hatalmas önbecsülésük is nagyrészt megegyezik.

– Srácok, ő itt az én gyönyörű húgom, Jamie – mutatott be egyúttal a többieknek is. A kilenc fiú közül az összes szimpla fejbiccentéssel üdvözölt kivéve persze egyet és az az egy, az előttem álló szőke szépfiú volt természetesen. Ő ugyanis közelebb lépett, kezét felém nyújtotta, majd várt. Mivel ma közel sem voltam túlzottan a toppon úgy döntöttem egye-fene s jobb kezem az övébe helyeztem. Igazán, hát hogy is mondjam mókás volt mikor ajkaihoz emelve megcsókolta azt. Persze minden bizonnyal le akart venni a lábamról, ezt mi sem mutatta jobban, mint az, ahogyan rám nézett. Tipikus tini lányok kedvence. Csábos mosoly, egészen jó testfelléptés, bugyi lebeszélő duma, minden, ami egy naiv kislány elcsábításához szükséges. A hangsúly ez esetben a naiv szón van, ugyanis én ezt a tulajdonságomat már régen elhagytam valahol.

– Ez a nagy nőcsábász pedig Alex – mutatta be végül őt is Nathan. Ez után elég sokat beszélgettünk, hülyültünk, igazán jól éreztem magam a barátaival. Igaz nem telt el olyan perc, hogy eszembe ne jutott volna Paul és a többiek, de olyankor ismét mondtak valami oltári hülyeséget, ami kissé elterelte a gondolataimat. Az eltelt idő alatt Alex sem adtam fel, ami alatt azt értem, hogy folyton ott keringett körülöttem, mindig talált valami ürügyet, amiért hozzám érhet vagy olyan témákat hozott fel, amivel az ő meglátása szerint elcsábulhatok. Ami Katlynt és Nathant illeti szinte forrt köztük a levegő ezt még a vak is látta, szóval én nagyon drukkoltam nekik. Kat kedves lánynak tűnt, s azoknál, akikkel eddig a bátyám összekeveredett biztosan jobb választásnak bizonyult.

– Na és mi a helyzet veled Jamie? – fordult ismét hozzám Alex.

– Mire gondolsz pontosan? – kérdeztem vissza. Arcán mosoly játszott, tekintete szinte vetkőztetett, ami kissé kezdett kellemetlenné válni, de megpróbáltam magamban tartani.

– Pasik terén természetesen. Bevallom, nagyon reménykedem abban, hogy még egyetlen vetélytársam sem akadt. – Tény és való, hogy egyetlen pillanatig sem kertelt. Kerek perec kimondta, amire gondolt. S ez még egyes esetekben imponálhat is, de lehet ő akármilyen jóképű, akármilyen szórakoztató, nem tud hatással lenni rám, az életem bármennyit is jelentsen az, immáron egyetlen férfihez kötődik s az a férfi most épp életét kockáztatva küzd valahol a fák rejtekében.

– Haver, ne is reménykedj! Hidd el, tudom mit beszélek! – szólalt meg hirtelen Nathan még mielőtt én megtehettem volna. Arcán jól ismert mosolya látszott.

– Lebecsülöd a vonzerőmet, haver! – reagálta le bátyám iménti figyelmeztetését. Megvallom mulatságos volt, ahogyan megvitatják a dolgot, főleg úgy, hogy ott álltam velük szemben. Néha-néha visszafoghatatlan kacajok törtek fel belőlem, de hát mit tehettem volna, ha egyszer nevetnem kellett, akkor nevetnem kellett.

– Nem becsülök én le semmit! Fogalmazzunk úgy, hogy te nem az én húgom esete vagy! Hidd el én csak az elkövetkezendő csalódásoktól akarlak megóvni. A srác, akivel versenyezned kéne, hát enyhén fogalmazva nem éppen ajánlanám neked. – Jött a következő csapás melyet Nathan mért Alex önbecsülésére persze mindezt meghagyva a baráti csipkelődés szintjén.

– Úgy ismersz, mint aki megtántorodik egy kis kihívás elől? – kérdezte dacosan.

– Hé, hé fiúk nagyon élvezem ezt a kis előadást, de én is itt vagyok és köszi bátyus, de azt hiszem innentől átveszem én. – Gondoltam jobb, ha itt vetek véget ennek a nem is tudom minek, amit az elmúlt öt percben hallhattunk. A jó az volt, hogy mindvégig valóban csak hülyéskedtek egymással, még ha azért mindamellett minden mondandójukban voltak valós gondolatok is. – Ami a srácot illeti neve is van, méghozzá Paul. S bár én nem egészen így fogalmaztam volna, de a bátyámnak igaza volt abban, hogy közted és közte még hosszú kutatás után sem találhatnék hasonlóságokat. Félre ne érts tök cuki vagy meg minden, de azt hiszem ezt a vonatot lekésted. – Úgy hittem ez a kisebb monológ éppen elég ahhoz, hogy feladja a további próbálkozást, de ahhoz nem, hogy túlsértő legyen.

– Igazán kíváncsivá tettetek ezekkel az egekig magasló ódákkal, amiket Paulról zengtetek. Érdekelne mégis mi az, amire a húgod bukik. – Jött az újabb reakció, amit én továbbra is csak megmosolyogtam.

– Az ínyenc falatokra természetesen! – válaszoltam fülig érő mosollyal arcomon. Lelki szemeim előtt megjelent Paul arca, a csókjai, amikkel az elmúlt éjjel édesítette meg a pillanatainkat majd a levél mely nyilalló fájdalmat lövellt szívem legmélyére.

– Ezt jól megkaptad haver! – hangzottak fel a többiek hangos megnyilvánulásai. Időközben besötétedett s erre feleszmélve azonnal az órámra pillantottam. Az idő eszeveszett gyorsasággal pergett. Meglepődve jöttem rá, hogy már elmúlt este hét óra, de Paul még mindig nem hívott. Nem tagadom kezdett eluralkodni rajtam a pánik s azt semmiképp sem szerettem volna, ha itt mindenki előtt történik meg. Nathan hamar észrevette rajtam, hogy nincs minden rendben így miután elbúcsúzott mindenkitől elhagytuk a pályát s ezzel együtt a még mindig stírölő Alexet.

– Paul miatt aggódsz? – kérdezte azonnal amint hallótávolságon kívül értünk.

– Nézd mennyi az idő, már rég besötétedett és még mindig nem keresett. Mi van, ha valami baja történt? – tettem fel a leginkább aggasztó kérdést, ami bennem kavargott abban a pillanatban.

– Ne gondolj rögtön a legrosszabbra kérlek! Biztosan csak óvintézkedéseket tesznek vagy az is lehet, hogy épp nálunk van és ott vár rád. Mondjuk, ami még ésszerűbb, hogy otthon van és azt várja mikor érsz már oda hozzá. – El sem tudjátok hinni mennyire akartam, hogy igaza legyen. Kissé szaporábbra véve a lépteinket hamar hazaértünk a házban lévő égők azonban nem fénylettek, az egész ház sötétségbe burkolózott. Gondolom nem meglepő, hogy ekkor kezdtem csak igazán pánikolni. Nathan tanácsára a telefonom után nyúlva betárcsáztam Paul számát, azonban nem ért meglepően, amikor a hosszas csengést kísérve sem talált fülekre. Az utolsó lehetőség, amit képes lettem volna elviselni, ha valóban otthon van és rám vár. Mondanom sem kellett Nathan magához vette a kulcsokat és meg sem álltunk La-Pushig. Remegő térdekkel és a tokomban dobogó szívvel szálltam ki az autóból s emeltem tekintetem a házra, a házra ahol életem legszebb pillanataiban volt részem, a házra, amelynek üres látványa most ólomsúlyú nehezékként zuhant törékeny lelkemre. Egyetlen lélek sem volt bent ezt jól tudtam és legbelül éreztem is. A könnyeim innentől fogva megállíthatatlanul patakzottak végig az arcomon, melyet segítségemre siető bátyám vállán tettem nyugovóra. Összezúzott szívvel, s erőt vesztett lábakkal álltam ölelésében. Hangfoszlányokat hallván, fejemet annak irányába fordítottam s akkor megláttam az ablakpárkányról felreppenő, összetéveszthetetlenül kékellő madarat, amint a magasba emelkedik, majd gyors szárnycsapkodással tovatűnik a messzeségben.

– Jamie… – hallottam egy hangot, de akkor már visszafordíthatatlanul magába nyelt a sötétség.

Alex