18. fejezet - Jó hír - rossz hír

Jó hír – rossz hír

Nem akartam hinni a fülemnek! Hirtelen megrémültem a hallottaktól. Úgy éreztem, ha ez valóban megtörténne, akkor ismételten elveszítenék egy számomra nagyon fontos embert.

– Én megértelek Jamie és ezért is fogok elbeszélgetni Tanyával.

– Az egy dolog, hogy a tanács és a falka eltekint a Bellával kapcsolatos terveitektől, na de, hogy már Jamie bátya is erre a sorsra jusson azt már nem engedem! – Láttam, hogy Paul kezd igazán dühös lenni és nagyon nem szerettem volna, ha bármelyiküknek is bántódása esne. Ami mégis megragadta az én figyelmemet is az a bizonyos „a falka eltekint a Bellával kapcsolatos terveitektől” dolog volt. Milyen tervek? Csak nem Bella is vámpír szeretne lenni? Végül is érthető, hiszen tudom mennyire oda van Edwardért, na meg mesélt egy-két dolgot már a kapcsolatukról. Ha valaki képes annyi vérszomjas vámpír közé merészkedni azért, hogy megmentse a másik életét, mindent elárul az igaz és tiszta szerelméről. S, ha már ennyi mindet kockára tett logikus, hogy örökké meg is szeretné tartani magának, s hogyan másképp tehetné ezt, ha nem vámpírként?

– Paul kérlek, nyugodj meg egy kicsit. Bármennyire is megvan a saját véleményünk erről az egészről, mindenben Lucas fog dönteni. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán tudja-e már Tanya kis titkát vagy sem. Meg hogy miként fog reagálni az egészre.

– Még biztosan nem tudja! Azok alapján, amiket eddig Tanya fejében láttam még biztosan nem mondta el neki. Nem olyan könnyű ilyesmit közölni azzal, akit szeretünk. – Minden bizonnyal saját tapasztalatai alapján ítélte meg a helyzetet és én el is hittem neki, mégis belegondolni, abba hogy a bátyám egy vámpír kedvese legyen, aki bármikor halálos kárt okozhat benne, eléggé rémisztő volt. – Nézd Jamie, ígérem, minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy a bátyádnak ne eshessen semmi baja. Mindazonáltal tudom, hogy Tanyában meglehet bízni. Már nagyon régóta a család barátja és biztosíthatlak róla, az önuralma vetekszik az enyémmel, s bár még tudtommal sosem volt ilyen szoros kapcsolatban egy emberrel sem, az iránta érzett szerelme segíteni fog neki abban, hogy mindig Luke biztonsága legyen számára az első. – Miközben Edward beszélt Bella olyan áhítattal és csodálattal figyelte őt, mintha valami gyönyörű angyalt látna.

– Köszönöm Edward. Remélem egy percig sem fordult meg a fejedben, hogy ez bármilyen módon is ellened illetve az ellen irányulna, ami vagy, de azért egy kicsit megijedtem. Viszont úgy gondolom, hogy a bátyámnak kijár már némi boldogság, és ha azt mondod, Tanya képes ezt megadni neki akkor én elfogadom, csak azt szeretném, ha nem történne már több tragédia a családomban. – Persze kimondatlanul is tudtuk, hogy nem csak a szüleimről beszélek, hanem saját magamról is, de mivel Paulnak nem meséltem még erről, így nem szerettem volna most sem megemlíteni.

– Akkor mi most mennénk is, holnap találkozunk a suliban. – Miután elköszöntek kiléptek az ajtón és egyenesen Bellához mentek.

Észre sem vettem, hogy már több perce csak állok az ablakban és nézek ki a fejemből. Nemrégen még azon aggódhattam, hogy ha valósak az állítások valóban meghalok rövid időn belül és akkor itt hagyom Lucast és Nathant. Most viszont mióta idejöttünk már nem csak két ember boldogsága szárad a lelkemen. Ha valóban elmegyek, itt hagyom Pault is, aki már most annyira a szívemhez nőtt és annyira magába bolondított, hogy szinte beleszakad a szívem a gondolatába is annak, hogy csak ennyi jutott nekünk. Na de minek is rágódom ezen, hiszen holnap úgyis találkozom a dokival és kiderül mennyit javult az állapotom.

Hirtelen két erős kar fonódott a derekam köré, melytől kellemes bizsergés járta át az egész lényem. Még sosem éreztem ilyen meghittséget, mint mikor vele vagyok és olyan, mintha már évek óta ismernénk egymást.

– Mire gondolsz? – kérdezte halkan a fülembe suttogva. Forró leheletétől kirázott a hideg.

– Semmi különösre… csak bambulok azt hiszem. –Ajkai lágyan cirógatni kezdték a nyakam, s bennem pedig egészen váratlan és rég elfeledett érzések, reakciók elevenedtek fel.

– Azt hiszem jobb lesz, ha most megyek, gondolom a bátyáid is hamarosan hazaérkeznek és nem szeretnék egy a múltkorihoz hasonló kellemetlen szitut. – Bár egyetlen porcikám sem kívánta a hiányát mégis egyet kellett értenem vele, így nem sokkal később már csak egyedül voltam a nagy házban.

Annak ellenére, hogy reggel korán kell kelnem az iskola miatt, még hajnal két órakor is fent voltam. Nathan még tíz óra tájt megjött, de Luke még mindig sehol. Tudom kicsit nevetségesen hangozhat ez az egész, hiszen ő a báty és szíve joga akkor hazajönni, amikor csak akar, de azért most mégis kicsit más a helyzet.

Az idő homokja csak pergett és pergett s én egyre nehezebben tartottam nyitva a szemeimet, mígnem olyan három óra tájékán ténylegesen el nem nyomott az álom.

Az óra pontban hét órakor ébresztett s bár úgy éreztem, mint akin áthajtott egy úthenger, kénytelen voltam kikászálódni az ágyból és elindulni az óráimra. A reggelek szinte rutinszerűen mennek már mostanában. Találkoztam Bellával és Edwarddal majd az első három óránkat közösen végig ülve vészeltük át a napot. Mivel nekem tizenegy órakor jelenésem volt Dr. Cullen rendelőjében, így kicsit hamarabb leléptem.

Éppen időben érkeztem, a nővérke az én nevemet mondta.

– Jamie Scott, kérem fáradjon a rendelőbe. – Ahogy a nővér kérte beléptem a vizsgálóba s azonnal megláttam Carlisle-t és a kedves mosolyát, amivel minden alkalommal üdvözöl.

– Szia Jamie! Foglalj helyet. – Mint mindig most is az íróasztalánál foglalt helyet, én pedig a vele szemben elhelyezett székben. Nagyon izgatott voltam a vizsgálatok eredményei miatt, hiszen most volt egy dolog, ami miatt igazán akartam, hogy javuló tendenciát mutasson az állapotom.

– Jó napot, doktor úr.

– Hogy érzed magad? – tette fel a már rutinos kérdést.

– Igazság szerint remekül! – Tényleg így is éreztem. Mostanában nem éreztem rosszul magam és most már a lelki állapotom is Paulnak köszönhetően kezd rendbe jönni.

– Nekem is úgy tűnik, szinte ragyogsz. Jó ezt látni. – Láttam rajta, hogy már ő is türelmetlenül várja, hogy a kezeiben tarthassa a leleteket. – Hogy vannak a testvéreid? – tette fel az újabb kérdést. Éreztem, hogy ezzel van némi szándéka azon kívül, hogy ténylegesen érdeklődik a hogylétük felől.

– Jól, bár azt hiszem azzal maga is tisztában van, hogy aggódom Lucas miatt. Igyekszem megbirkózni ezzel is, mint eddig mindennel. Nem akarok és nem is fogok hazudni magának. Nem tetszik gondolat, hogy a bátyám is, nos tudja… – Semmi szükség nem volt szavakra, pontosan értette mit akarok mondani.

– Megértem. – Nem is fűzött hozzá többet. Időközben a nővér egy ugyan olyan mappával tért vissza, mint amilyennel minden alkalommal. A doktor kinyitotta, majd figyelmesen átnézte az adatokat. Pár perc elteltével felnézett a papírokról, egyenesen a szemembe és boldog, elégedett mosolyra húzta ajkait. – Nos azt hiszem a boldogságodnak tényleg megvan az oka. A legutóbbi vizsgálatok szerint javult az állapotod. – Percekig szóhoz sem jutottam. Az életem egy-két nap leforgása alatt szinte száznyolcvan fokos fordulatot vett. Lehetséges, hogy annyi szenvedés és bánat után minden helyre jöjjön? – Látom nem igazán találod a szavakat, ez esetben örülök neki. Viszont ne feledd, annak ellenére milyen mértékű most a javulásod a kezelést nem hagyhatjuk abba. Azt hiszem meg is beszélhetjük a következő kezelés időpontját. – Egyetlen pillanatra sem jutott eszembe a kúra abbahagyása. Addig megyek, míg lenem győzöm a betegségem.

– Persze, ahogy akarja.

– Akkor mit szólnál, ha mához két hétre újból eljönnél? – kérdezte, miközben a határidőnaplóját és a naptárat böngészte.

– Legyen úgy. Itt leszek – feleltem. Fel is pattantam a székből s nem igazán tudom mi vezérelt amikor megtettem, de közelebb léptem majd egy röpke puszit adtam a doktor arcára. –Köszönöm, akkor két hét múlva találkozunk! – Mikor kiléptem a vizsgálóból úgy éreztem álmodom. Biztosra vettem, hogy Bella már végzett a suliban, s mivel még mindig tart a szobafogsága – amit az Olaszországi kiruccanása miatt kapott – tudtam, hogy már otthon van. Minél előbb el akartam neki újságolni a jó hírt, mert úgy éreztem, ha nem oszthatom meg valakivel azon nyomban felrobbanok attól a rengeteg boldogságtól, ami most átjárt.

Nem tartott sokáig, míg hazaértem. A mi házunk előtt parkoltam le a kocsit, majd átrohantam Belláékhoz. A furgonja már a feljárón parkolt, így feltételezésem igaznak bizonyult. Az ajtóhoz léptem, majd becsengettem.

– Szia Jamie! – Amint megláttam őt, tudtam, hogy valami aggasztja őt. Már napok óta éreztem a belőle és Cullenékből áradó feszültséget, de mindeddig nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Most viszont úgy döntöttem a végére járok a dolognak.

– Szia, zavarlak? – kérdeztem, miközben felsétáltunk az emeletre, Bella szobájába.

– Nem dehogy! Sosem zavarsz – felelte, majd leült az ágyra. – Na de mi szél hozott? – kérdezte.

– Ma voltam Dr. Cullennél a vizsgálatok eredményéért. – Hirtelen igaz érdeklődéssel kezdett figyelni rám, ami rettentő módon jól esett, hiszen ez is mutatja fontos emberek vagyunk egymás számára.

– Tényleg? Miért nem ezzel kezdted és mit mondott? – kérdezte lelkesen.

– Jaj Bella annyira boldog vagyok! El sem tudod hinni, hogy mit érzek most. Dr. Cullen szerint az állapotom nagymértékben javult. Ráadásul ott van az a dolog Paullal… – Bella térdeire ülve feljebb kucorodott az ágyán s jelezvén, hogy én is tegyem ezt kezeivel megpaskolta maga előtt a helyet.

– Annyira örülök, végre valami jó hírt is kapunk! – Láttam rajta, hogy tényleg örül annak, amit mondtam, de mégis valami beárnyékolja a hír hallatán érzett jókedvét.

– Bella, nem akarok tolakodó lenni, de már napok óta látom rajtad, hogy valami aggaszt. Van valami baj? – Tényleg nem szerettem volna, ha túl kotnyelesnek gondolna, viszont úgy éreztem tudnom kell mi történik.

– Nem nincs! – vágta rá gyorsan, ami felettébb gyanússá tette számomra.

– Ugyan Bells nekem elmondhatod, hiszen tudod, hogy senkinek sem fecsegem el és talán még segíthetek is… – Bár nem élek itt hosszú ideje Bella mégis igazán a szívemhez nőtt. Már az első találkozásunk alkalmával tudtam, jó barátok lehetünk.

– Sajnos nem tudsz segíteni… Sőt azt hiszem még az is előfordulhat, hogy megutálsz engem, és megvetsz majd. – Megdöbbentem ezen a feltételezésén, hiszen mi történhetne, ami miatt megvetném őt?

– Ne beszélj már butaságokat még, hogy megutállak és megvetlek! A legjobb barátnőm lettél ez alatt a rövid idő alatt – vallottam be.

– Te is nekem, de ami történni fog… Ami történhet megváltoztatná a véleményed, mert minden az én hibám az én lelkemen fog száradni mindenki bánata… halála. – Már végképp nem értettem miről van szó. Mégis miért lenne hibás bárki halála miatt és főleg miért utálnám őt meg?

– Bella kérlek beszélj világosan, mert ebből nem értek egy szót se! – Mély levegőt vett majd belekezdett a részletesebb mesélésbe.

– Jó… Az egész azzal kezdődött, hogy ideköltöztem. Megismertem Edwardot és a családját majd visszavonhatatlanul beleszerettem az egyikkőjükbe és mindketten tudjuk kibe. A Cullen család rendszerint választja időtöltés és szórakozásképp a baseballt. Egy ilyen alkalommal én is velük mentem, na nem mintha aktív játékosként vettem volna részt amolyan bíró pozíciót töltöttem be. A játék már javában folyt, amikor Alice-nek látomása volt három nomád vámpírról, akik a tisztás felé tartanak. Már nem volt időnk arra, hogy Edward és én elhagyjuk a helyszínt, így maradtunk. Mikor azonban megérkezett a három alak James, Laurent és Victoria a légkör enyhén kifejezve magamat feszültté vált. Nem tagadom én is ideges lettem és kissé rémült is. Tisztában voltam azzal mit jelent a nomád kifejezés az ő körükben és addig sosem találkoztam olyan vámpírokkal, akik emberek vérével táplálkoztak. Az elején úgy tűnt megoldódik a helyzet és Edwarddal simán leléphetünk anélkül, hogy bármelyikük is észrevenné a kilétemet. Azonban, mint általában mindig a balszerencsém akkor is velem volt s egy erős szél feléjük vitte az illatomat. Mindegyikük szemében hirtelen vadság gyúlt. Abban a pillanatban tudtam lebuktunk. Cullenék rögtön a védelmükbe vettek, úgy tűnt meg is értették velük, hogy ez az ő területük ahol nekik tilos a vadászat, én pedig az ő családjukhoz tartozom, azonban ők nem tudták, amit mi, hogy Edward képes a gondolataikba olvasni. Látta James fejében, hogy eldöntötte én leszek a következő áldozata. Ugyanis ő egy nyomkövető vámpír volt. – A volt szó némiképp megragadta a figyelmemet.

– Volt? Úgy érted már nem él? – kérdeztem.

– Úgy. Edward és a családja azonnal elvittek a városból, hogy amíg megtalálják őt addig biztonságban legyek, azonban James így is a nyomomra bukkant és majdnem véghezvitte a tervét. Megharapott… – Jobb kezén feljebb húzta a pólóját s azonnal láthatóvá váltak a csuklóját tarkító furcsa hegek. – Edward sikeresen megvédett végül, ám ezzel még nem volt vége az egésznek. Nem sokkal utána furcsa dolgok kezdtek történni. Eltünedeztek a cuccaim és a különös halálesetek száma is egyre inkább nőni látszott.

– Na de ennek az egésznek mi köze van hozzád?

– Bosszút akar állni Edwardon amiért megölte Jamest és ezt csak úgy teheti meg, ha egy olyan személyt bánt, aki fontos Edward számára. Amolyan szemet szemért – párját párjáért módon. – Azonnal megértettem mit akart ezzel mondani. Mivel Edward megölte Victoria párját Jamest, így Victoria is megöli Bellát. – S most rengeteg új vámpírt hozott létre annak érdekében, hogy végezhessen velem. Jamie én nem akarom ezt! – Hirtelen könnyezni kezdett, a cseppek végig folytak az arcán. Annyira sajnáltam őt, de még mindig nem értem, hogyan jön ide az a rész, hogy majd én meggyűlölöm őt.

– Bella, ne sírj! Minden rendben lesz! Még mindig nem értem miért utálnálak én meg téged mindezért…

– Azért mert most éppen azt tervezgetik hogyan fognak rajtuk ütni. Nem akarom, hogy bárkinek is bántódása essen miattam. Nem bírnám elviselni! Az meg, hogy most már Jacob és a falka is csatlakozni akar ehhez az egész örültséghez csak hab a tortán és fogalmam sincs, hogyan akadályozhatnám meg az egészet, vagy hogyan lehetnék a segítségükre. – A falka szó kissé megütötte a fülemet. Falka… tehát minden farkas és a minden farkasba beletartozik Paul is.

– Paul… – Olyan halkan ejtettem ki ezt a nevet, mintha attól félnék, ha hangosabban tenném tényleg valóságossá válna számomra is az egész… Hiába próbáltam úgy tenni mintha ez egy semmiség lenne, nem tehettem, nem tudtam megtenni.

Lehetséges az, hogy hiába minden jó, ami ebben a pár napban lett azzá lényegtelen, ha egyszer csak, hipp-hopp, elvesztem, ami már szinte éltető számomra?