Én is végigéltem egy adott sorsot. Nem az én sorsom volt, de én éltem végig.

Szünetel!

2011. október 31., hétfő

Egy kis kárpótlás...

Halihóó
Mivel, még mindig nem tudok frissel szolgálni, amit megjegyeznék, még az ünnepek alatt orvosolok!
Addig is csináltam ma, egy videót, ami nem a legszupibb, de talán néhányatoknak tetszeni fog!
Puszillak titeket!
Bee


2011. október 25., kedd

Kérlek titeket!


Sziasztok!
A minap egy újabb versenyre jelentkeztem, azonban most nem ezzel a bloggal hanem a Sunbeam Fontosabb, mint hittemmel! Pontosabban a történet 26. fejezetével. S bár teljes mértékben a versen vezetője Tiszti dönt, az olvasók véleményei által plusz pontokhoz juthatok. Itt jöttök TI képbe! Szeretnélek megkérni titeket, azokat, akik még mindig úgy gondolják Jake és Nessie története megérintette őket, hogy küldjétek el a véleményeiteket erre az email címre: sipos.krisztina@citromail.hu
Az email tárgya: Bee – Sunbeam
Az is elég, ha pár sorral jellemzitek, ha pár szóval elmondjátok mit gondoltok róla.
Előre is köszönöm!
Puszi mindenkinek!
Bee

U.i.: A frissel pedig igyekszem mihamarabb jelentkezni!

2011. október 22., szombat

Ne haragudjatok...


Kedves Olvasóim!

Van egy szomorú hírem számotokra. A héten sajnos nem tudok frissel szolgálni, ugyanis a jövő héten 3 ZH-m is lesz, amire muszáj tanulnom! Ígérem, amint tudom, megírom a 22. fejezetet!

Még egyszer sajnálom, ne haragudjatok!

Puszillak titeket!

Bee

2011. október 15., szombat

21. fejezet - La Push



A házzal kapcsolatos képeket a fejezet után találjátok! Jó olvasást és remélem lesz mit megosztanotok velem!

puszi

P. Sawyer

La Push

Úgy tűnt némileg megijesztettem a komolyságommal, ami igazából nem túl meglepő, hiszen én is egyre idegesebb és riadtabb lettem minél többet gondoltam erre. Amióta először hallottam róla kiver a verejték, elfog a rettegés, ha csak eszembe jutnak Bella szavai.

– Jamie kezdesz megijeszteni! Valaki bántott? – kérdezte, miközben az idegesség jelei egyre látványosabban megmutatkoztak rajta. Nem szerettem volna, ha túlságosan elveszíti a fejét, hiszen annak akár végzetes következménye is lehetne. Nem csak rám nézve, de annak alapján, amit mesélt nekem az érzéseiről, rá nézve is tragikus lenne.

– Paul, kérlek, nyugodj meg! Senki nem bántott engem… legalábbis még! – Az utolsó szó szinte elhalt ajkaimon, az ő figyelmét azonban mégsem kerülte el.

– Szépségem ne szórakozz az idegeimmel, ha valaki bántott vagy bántani akar, akkor mondd el! Mert jobb, ha tudod, hogy téged, Jamie Scott senki érted, senki nem bánthat, mert annak velem gyűlik meg a baja! – Eddig is tudtam, hogy Paul forrófejű, de ez a vehemenség még engem is meglepett. Részben jó érzéssel töltött el a tudat, hogy ilyen szenvedélyesen védelmezni és óvni akar engem. – Mutasd meg ki bántott! – folytatta. Jobb kezem, megemeltem majd mutató ujjammal mellkason böktem. – Hogy én? – kérdezte. Meglepődött jól látszott rajta.

– Igen te! Mástól kell megtudnom, hogy egy olyan harcra készülsz ahol akár az életed is vesztheted? – Hirtelen mintha minden a helyére került volna a fejében. Az arca meglepettből bűnbánóvá változott.

– Én csak nem szerettelek volna feleslegesen idegesíteni vagy megijeszteni. Hidd el semmiség lesz az egész. Nem is érdemes róla beszélgetnünk. – Egy szavát sem hittem. Biztosra vettem, hogy csak az én lelki békém miatt mondja mindezt, hiszen ha mindenben igaza lenne, akkor Bella mitől lenne így kiborulva?

– Ha annyira lényegtelen, mint azt te állítod akkor mégis miért tartottál attól, hogy megrémülök, esetleg kiakadok miatta? – Úgy tűnt erre nem számított s ennek tényszerű jeleként szótlanul, rezzenéstelen ábrázattal figyelt engem.

– Jamie, kérlek, hagyjuk ezt a témát. Hidd el semmi baj nem lesz. Ők jönnek, mi pedig végzünk velük.

– Én csak nem szeretnélek máris elveszíteni… – Magam is meglepődtem milyen könnyedén ki tudtam mondani, és amint megtettem szinte elemi erővel sújtott le az elvesztésének esetleges képei. S bár csak képzelet volt az egész, úgy éreztem mintha valaki vagy valami kitépné a szívem s mélyen a földbe tiporná azt.

– Nem fogsz! Ígérem! – Hinni akartam neki, hinni akartam abban, amit mondott, abban, hogy nem veszíthetek el még több embert. Mivel ajkaimat egyetlen szó sem hagyta el ezután, Paul ismét karjai meleg és megnyugtató ölelésébe fogadott s lágy csókjaival szántotta a homlokom.

Hosszú perceken, talán órákon át üldögéltünk a szikla tetején egymás karjaiban s csak néztük a heves hullámokkal tarkított vizet. Később, mikor már az idő kezdett kissé hűvössé válni, kézen fogva visszasétáltunk az autómhoz. A vázlataimat betettem a hátsó ülésre, majd miután bezártam kedvenc járgányom ismét Paul igéző szemeire és csábító ajkaira koncentráltam. Furcsa volt, hogy szavak nélkül is képesek voltunk megérteni egymást s úgy tűnt mintha már évek óta egy párt alkotnánk.

Paul hirtelen megfogta a kezem, majd a parttal ellentétes irányba kezdett húzni.

– Hova megyünk? – kérdeztem, ő azonban nem felelt. Utunk nem tartott sokáig. Végül megálltunk egy az átlagos La Push-i házaktól kissé nagyobb példánnyal szemben. Paul a zsebébe nyúlt, majd kivett valami fémes tárgyat. A mozdulatot enyhe csörömpölő hang követte s rájöttem, hogy a fényesen csillogó tárgyak kulcsok voltak. Egy ház kulcsai… ennek a háznak a kulcsai. Szó nélkül fellépett a veranda lépcsőfokain aztán megállt az ajtó előtt, a kulcsokat a zárba helyezte s kinyitotta azt. Én még mindig ott álltam ahol hagyott. Az ajtó kitárult, Paul pedig ismét felém fordult.

– Nem szeretnél kicsit beljebb jönni? – A szeretnék szó nem egészen fejezte volna ki az akaratomat. Félénk lépéseket tettem felé, kezünk ismét összefonódott és végül átléptük a küszöböt.

A ház igazán férfias hatást keltett. Leginkább a barna szín volt domináns, de ez igazán beleillett ebbe a környezetbe. Bevallom kissé elszégyelltem magam, amiért ennyire meglepett a ház látványa. Nem erre számítottam. Egy a Black házhoz hasonló kisebb szinte kunyhónak tűnő házikóra, de ez sokkalta felülmúlta ezt. A feszengésem okát jómagam sem tudtam, de biztosra vettem, hogy Paulnak is feltűnt.

– Jamie, mi a gond? Nem harapok. Persze ha csak, te azt nem szeretnéd. – Sikerült ismét eloszlatnia bennem a feszültséget. Immáron elengedve az összes furcsa és visszafogó érzést magamban széttárt karjai közé vetettem magam. Jó volt megint érezni bőrének melegségét és azt a jellegzetes Paul illatot.

– Semmi gond, nagyon tetszik ez a ház – feleltem végül. Ajkai kedves mosolyba szaladtak, amitől az én lelkem is örömódákat zengett.

– Nem erre számítottál mi? – kérdezte. Hát tényleg észrevette. Nem tudtam mit mondhatnék, hogy mivel tudnám elkerülni a megbántását. Azonban mikor ismét rá emeltem a tekintetem cseppet sem tűnt bánkódónak, sőt mosolya, ha lehetséges még hatalmasabb lett az előbbinél. Jobb kezével gyengéden végig cirógatta az arcom, miközben másikkal a derekam ölelte. Teljesen nyugodt és magabiztos volt, miközben én úgy éreztem, hogy menten öngyulladást kapok. A belőle áradó hő és illat minden pillanatban egyre jobban pedzegette a tűrőképességemet. Nem akartam még semmi komolyabba belemenni, de minden ilyen alkalommal mikor ennyire közel van hozzám, amikor a lehelete csiklandozza a nyakam, egyszerűen úgy érzem, képtelen vagyok ellenállni. Minden idegszálam pattanásig feszült s tudtam, hogy csak még egy apró löket kell s az oly erős akaraterőm megtörik.

Mintha ezzel Paul is tisztában lett volna. Megéreztem lágy ajkait a felhevült bőrömön. Szinte áramütésként ért az érzés, ami végbement bennem. Belegondolva, hogy csupán egyetlen csókról volt szó s még csak nem is ajkaimon és mégis ekkora hatással van rám. Vajon mi történne, ha még közelebb engedném magamhoz? Aléltan omlanék a karjaiba? Valószínű. Időközben Paul a karjaiba vett, szinte olyan könnyedséggel mintha egy tollpárnát kapott volna fel a földről majd a kanapéhoz vitt. Miközben ajkaink egymást falták és egyetlen pillanatra sem szakadtak el egymástól gyengéden lefektetett a kanapéra és teljes valójában felém emelkedett. Ki sem láttam a vörös ködből, ami már az egész lényem maga alá temette. Testem minden négyzetcentimétere az ő érintéseire és csókjaira vágyott. Kezei sem tétlenkedtek tovább szenvedélyes mozdulatokkal jártak fel s alá a combomon, miközben az én ujjaim csodás hátizmait simították. Néha-néha a vágy hevében körmeimmel végig szántottam és úgy tűnt, ahelyett, hogy ez bármiféle fájdalmat okozott volna számára még hevesebb és felajzottabb lett, mint addig. Észre sem vettem mikor került le rólam a kardigánom már csak arra figyeltem fel amint a felsőm egyik pántja megadva magát lecsúszott a vállamról. Paul finom ajkai követték a lenge anyag útját le egészen a felkarom közepéig. Jobb kezével épphogy hozzáérve a másik pánthoz, lecsúsztatta azt is és ugyanazon a módon kényeztetett csókjaival.

Ajkai kínzó lassúsággal haladtak az izgalomtól hevesen emelkedő mellkasom felé. Azonban mielőtt valóban kitért volna ezekre a testrészeimre is, tekintetét az enyémbe fúrta. Szemeit teljes mértékben belepte a vágy csillogó rétege, azonban még ezen a homály fedte burkon át is képtelen volt olyasmit tenni, amit én ne akartam volna. Mikor azonban tekintetem minden kérdését és aggályát megválaszolta nem habozott tovább és a tettek mezejére lépett. Oh és milyen jól tette!

A szívem már olyan tempót diktált, ami szinte lehetetlennek tűnt, mégis mintha még ennél is többre lenne képes. A gyomromat egyre több repdeső pillangó özönlötte el, amit már szinte elképzelhetetlen ép ésszel felfogni. Pillanatokon belül a trikóm is lekerült rólam, s valahol a nappali területén landolt. Egyszerűen képtelen voltam betelni Paul testének látványával. Olyasfajta érzelmeket váltott ki belőlem, amiket képtelenség szavakba önteni. Amikor ujjaim bronzos mellkasát érintették nem csak ő benne keltettek őrjítő vágyat, de bennem is.

Minden gondolatom körülötte forgott. S minden porcikám azt harsogta AKAROM AKAROM! Kezeimnek immáron találtam egyéb elfoglaltságot s habozás nélkül préseltem be magunk közé őket és remegő mozdulatokkal próbáltam kikapcsolni övének csatját. Paul azonnal megértette mit is akarok valójában, s hogy minél könnyebben hozzáférhessek, kicsit megemelte a csípőjét így már könnyedén kioldottam. A gombbal már nem vesződtem ennyit s hipp- hopp lekerült az a fránya nadrág.

Bár már azon keresztül is érzékeltem vágyának nyilvánvaló jelét, amikor már csak egy fekete bokszer volt rajta leplezetlenül és lankadatlan lelkesedéssel tudatta velem akaratát. Vágyaink most már áttörték a korlátokat és egyszerűen képtelenségnek tűnt abba hagyni.

És akkor a semmiből egy hangos farkas üvöltés szelte át az erdőt s egyben a kettőnket körül ölelő vörös ködöt is. Paul hirtelen felugrott, majd felkapta magára az imént levetett nadrágját, miközben én végigpásztáztam az egész nappalit az elhajított pólóm után. Paul már indulásra készen állt velem szemben, megragadta az imént keresett pólót s készségesen a kezembe adta. Arca szomorú és ideges volt egyben, miközben szemei tele voltak bánattal.

– Sajnálom, én… – Nem akartam, hogy magyarázkodjon. Egyáltalán nem okoltam őt semmiért, hisz nem az ő hibája, ha mennie kell, hát mennie kell.

– Paul nyugi! Semmi baj! Menj csak – mondtam. Egy búcsúcsókot követve sebtében megindult az ajtó felé.

– Várj meg itt. Ígérem, sietek! És érezd otthon magad! – Meg sem várta mit válaszolok, egy másodperc alatt eltűnt. Ott álltam még mindig a trikómat markolászva miközben szinte felemésztett a kielégítetlen vágyaim tüze. Beletörődve a helyzet abszurditásába visszavettem a felsőmet s egy mély sóhajt követve visszahuppantam a kanapéra. Percekig megsemmisülten meredtem magam elé és bámultam ki a fejemből, minden erőmmel próbáltam visszaszorítani a lelkemben és testemben dúló érzelmeket.

Síri csend honolt az egész házban. Az egyetlen, ami meg-megtörte ezt a harmonikus némaságot a még mindig szapora légzésem.

A tudat, hogy Ő és én majdnem megtettük annak ellenére milyen határozott elképzeléseim voltak minderről igazán letaglózó volt számomra. Hihetetlen mennyire nem vagyok ura önmagamnak, a józan ítélőképességemnek, amikor a közelemben van.

Miután sikerült, úgy ahogy túltennem magam a történteken egy újabb nagyon fontos kérdés fogalmazódott meg bennem. Vajon mi történhetett? Miért nem jött még vissza? Idegességemben fel s alá járkáltam a nappaliban. Időközben meglestem a konyhát, a fürdőszobát és minden földszinti helységet. Ami leginkább érdekelt az Paul hálószobája. S mivel a földszinten nem akadtam rá, úgy döntöttem felmegyek az emeletre. Ahogyan a mi házunkban is itt is volt egy folyosó bár kicsit rövidebb, mint nálunk. Itt további három ajtó helyezkedett el. Az egyik egy vendégszoba volt, míg mellette a fürdőszoba. Már csak egyetlen ajtó volt hátra, a hálószoba. Ez is, mint eddig szinte minden helység barna színben pompázott. Ami a leginkább feltűnő volt a szobában az a középen elterülő hatalmas fakeretes ágy. Az az igazi régies, faragott, magas matracos ágy volt. Amikor beléptem az ajtón valahogy olyan különös érzés kerített magába. Kellemes és melengető volt, ahogyan körbe néztem és minden olyan „Paulos” volt. Nem gondoltam volna, hogy férfi létére ilyen rendezett és makulátlan a környezete. Már csak a bátyáimból kiindulva is, akik után folyton pakolásznom kell. Itt viszont minden a helyén volt, az ágy gyönyörűen bevetve. Legszívesebben beleugrottam volna és mélyen magamba szívtam volna az illatot, Paul illatát, de egyszerűen nem bírtam megtenni valami visszafogott. Azt azonban nem írtam ki, hogy ne érintsem meg. Ujjaimat végig húztam az ágyneműn, a faburkolaton és az ágy mellett helyet foglaló éjjeli szekrényen. Egy ugyan ilyen állt a másik oldalán is. Szintén fából készült, mi több bár nem vagyok valami nagy szakértő, de biztosra veszem, hogy ugyanabból a fajtából, mint az ágy. Mindkét szekrényen egy-egy éjjeli lámpa, ami miután felkapcsoltam kellemes bensőséges hangulatot adott a szobának s erre némiképp rásegített a falak bordó színezése is. A padlón igazán puha krémszínű szőnyeg terült el, ami rendkívüli kontrasztot hozott létre. Csak ámultam a látványtól. Bevallom kissé utáltam a gondolatát is annak, hogy még egy ok, amiért azt mondhatom enyém a legtökéletesebb és legcsodásabb pasi a világon. Mert imádom azt, ahogyan kimondja a nevem, imádom, ahogyan rám néz, imádom azt, amit a szemében látok minden egyes alkalommal, ha csak meglát engem. Oda vagyok a mosolyáért, azokért az érzéki ajkakért. És most őszintén létezik olyan pasi, akinek a teste akár csak enyhén is vetekedhetne Pauléval? Egyszerre kiakadok és beindulok attól, hogy ennyire makacs és öntelt. Gyűlölöm és szeretem, amiért képes ennyire levenni a lábamról. És akkor most még itt van ez a gyönyörű ház is… hogy lehetséges az, hogy valaki ennyire tökéletes legyen? Valami hibájának lenni-e kell! Nem kellett sokáig gondolkodnom, mert pillanatokon belül beugrott egy és talán a legsúlyosabb hibája. Rossz embert választott társául…

Még mielőtt azonban újra maga alá temetett volna az önsanyargatás, gyorsan elhessegettem ezen gondolataimat, úgy gondoltam jobb csírájában elfojtani a dolgokat.

Nagy meglepetésemre azonban a mögöttem lévő ajtó kinyitódott és ott állt mögötte a már oly nagyon hiányolt személy.

– Hát itt vagy. – Nem kérdés volt. Én pedig hírtelen elszégyelltem magam, amiért csak így bejöttem ide. Hiszen ez az ember legintimebb helye a világon. A hely ahol minden éjjel álomra hajtja a fejét, ahol minden ember képes elmenekülni néhány órára a világ gondjai elől, én pedig engedély nélkül bepofátlankodtam.

– Ne haragudj, amiért csak úgy bejöttem ide, én nem akartam pofátlan lenni csak… – Azonnal előttem termett és ajkainak játékával csendre kényszerített. Na, nem mintha bántam volna, sőt nagyon is kedvemre való volt, hiszen most is, mint minden alkalommal heves és lehengerlő volt.

– Nem akarom, hogy még egyszer ilyen badarságokat ejts ki azon a gyönyörű szádon, érthető voltam? – Bár a szemeiben láttam valóban komolyan gondolja, az ajkai mégis huncut vigyorrá görbültek. – Mondtam, hogy érezd otthon magad. Oda mész be ahova akarsz, és azt csinálsz, amit szeretnél. – Újra kellemes melegség járta át a szívem és kedvem lett volna a nyakába ugrani, mint egy kisgyerek.

– Na és mi történt odakint? – kérdeztem.

– Csak egy megbeszélés volt. Jacob elmesélte a fejleményeket Victoriával kapcsolatban. – Láttam rajta a kezdeti hezitálást, de végül mégis beavatott.

– Értem. – Újra rám tört a pánik és a félelem e-miatt az egész miatt, és mint általában mindig most is lerítt rólam minden érzelem.

– Kicsim megmondtam, hogy nincs miért aggódnod. S bár imponáló, hogy ilyen fontos vagyok számodra, mégsem akarom, hogy ezt a gyönyörű pofit ráncossá tegye az a sok aggodalom. – Mondata végén mutató ujját végig húzta a két szemöldököm között ezzel is elsimítva a ráncba szaladt bőrt.

– Nem kérheted tőlem azt, hogy ne aggódjam érted. Egyszerűen képtelenség nem aggódnom mikor tudom, mire készülsz, illetve készültök. Bárcsak már túl lennénk az egészen és végre megnyugodhatnék teljesen. – A félelmeim ellenére ő rajta szemernyi kétséget vagy bizonytalanságot nem láttam. Valóban úgy gondolta, hogy ők győzelmeskednek Victoria felett és minden jól alakul majd.

– Meglátod, hogy nekem lesz igazam és biztosíthatlak, hogy hosszú, nagyon hosszú évekig nem szabadulsz meg tőlem. – Ezen szándékom legapróbb szikrája sem merült fel bennem, mert mióta csak elfogadtam az iránta érzett szeretetemet képtelen lennék önszántamból lemondani a vele töltött időmről.

– Lehet, te leszel az, aki meg akarsz majd szabadulni tőlem. – Úgy tűnt valami igazán mókás dolgot mondtam, mert hirtelen kitört belőle egy hatalmas nevetés.

– Olyan butus vagy! Ilyen nem fordulhat elő! – Én ebben sajnos nem voltam ennyire biztos, hisz ha meg tudja a titkom, könnyen előfordulhat, hogy inkább továbbáll. Tekintetem hirtelen megakadt a falon lévő órán. Már elmúlt kilenc óra és jól tudtam, ideje haza mennem.

– Azt hiszem, ideje lenne indulnom, Nate és Luke már biztosan aggódnak, hogy hol maradok ilyen sokáig. – Amióta kiderült a betegségem még aggodalmasabbak, mint voltak, szóval nem akartam feleslegesen idegesíteni egyikkőjüket sem, az hogy egyetlen porcikám sem kívánta a távozást már mellékes volt.

– Tudod, éppen azon törtem a fejem miközben hazafelé tartottam, hogy milyen jó lenne, ha a mai estét is veled tölthetném. Ha reggel mikor felébredek ott feküdnél a karjaimban és az első, amit meglátnék, az a te gyönyörű arcod lenne. – Az első gondolatom az volt, hogy ezt egyszerűen nem teheti meg velem! Miért kell ennyire csábítónak lennie minden vele tölthető pillanatnak? Aztán arra, hogy a fenébe is mennyire ugyan azt érezzük és akarjuk mindketten. Az utolsó gondolatom illetve inkább nevezhetjük egy képnek, ami megjelent az arcom előtt, Lukas és Nathan arca. Vajon mit mondanának?

– Na, de mit szólnának ehhez a bátyáim? Nem hiszem, hogy beleegyeznének… – Megfogta minkét kezem s eközben a pillantásom is fogva tartotta.

– Egy próbát megér nem? Különben is már elmúltál tizennyolc éves, felnőtt vagy. – Tekintetem egy egészen rövid ideig elmélázott a mellettünk helyet foglaló hatalmas ágyon. Felidéztem magamban milyen érzés volt megérinteni az ágyneműt, elképzeltem amint az egész testem tapintja a finom anyagot, amint Paul két karjával átölel, és együtt evezünk el az álmok óceánján. Annyira csábító képzelet… – Ígérem, jó fiú leszek és semmi olyat nem teszek, amit te ne szeretnél! Nekem az is elég, ha magam mellett tudhatlak. Legalábbis egy ideig. – Nem bírta ki, hogy ezt az információt ki nem mondja hangosan is, és ezzel újra mosolyt csalt az arcomra.

– Rendben felhívom a bátyám, egy pillanat és jövök – mondtam, mire ő egy mosolygós bólintással jelezte egyetértését. Még mielőtt kimentem volna a szobából láttam amint a szekrényből elővesz két törülközőt és mindkettőt az ágy szélére teszi. Fürdéshez készülődött. Ettől aztán igencsak erotikusan túlfűtött gondolataim támadtak, így inkább gyorsan elhagytam a szobát s tárcsáztam Lucas számát. Három csöngés után felvette.

– Merre vagy hugi? – Hallottam némi aggodalmat a hangjában és ez nem igazán segített a mondanivalóm elkezdésében.

– Szia Luke! La Pushban vagyok, Paulnál. – Szinte láttam magam előtt az elképedt arcát és akaratlanul is mosolygásra késztetett.

– És mikor érsz haza? – kérdezte. Na, most ugrik a majom a vízbe – gondoltam magamban.

– Tudod arra gondoltam, hogy inkább itt maradnék. Reggel pedig első dolgom, hogy haza megyek, ígérem! Persze, csak akkor, ha nem gond! Tudom, hogy furcsa ez most számodra és talán még kissé kellemetlen is de… – Az eddigi síri csend hirtelen megtört és Luke a szavamba vágva beszélni kezdett.

– Jamie, ne magyarázkodj, maradj, ha ezt szeretnéd. – Először azt hittem, hogy rosszul hallok. Ilyen könnyen ment volna? Semmi győzködés és magyarázkodás?

– Akkor tényleg nem gond? – Muszáj volt még egyszer visszakérdeznem, hogy biztos lehessek benne.

– Biztosan ezt szeretnéd? – Felesleges dolog lett volna gondolkodnom ezen, hiszen anélkül is biztosan tudtam, hogy a válaszom igen.

– Igen. – Nem is kellett többet mondanom, egy utolsó mély sóhajt követve Luke elköszönt.

– Ígérd meg, hogy vigyázol magadra! – kérte. Az egyik olyan dolog, amiben teljesen biztos voltam az az, hogy amíg Paul a közelemben van senki és semmi nem árthat nekem.

– Ígérem.

– Akkor szép álmokat Hercegnőm! – Furcsavolt ez a szituáció, nem az első alkalom, hogy nem alszom otthon, mégis mindketten tudtuk, hogy ez most teljesen más helyzet. Tudtuk, hogy ez sokkalta többet jelent. Észre sem vettem, hogy könnyek lepték el a szemem.

– Nektek is Luke! – Még mielőtt bontottuk volna a vonalat jól kivehetően hallottam amint felsóhajt és elképzeltem amint szomorúan lehunyja a szemét és végül megnyomja a gombot. Nem akartam, hogy Paul észrevegye könnyáztatta arcom így inkább bementem a földszinti mosdóba és kicsit felfrissítettem az magam. Mikor a tükörbe néztem egy csillogó tekintetű lány nézett vissza rám. Haja méz szőke hullámokban omlott a vállára, arcán némi pirospozsgás ékeskedett. Telt ajkai még mindig az elmúlt csókoktól égett.

Jobbnak láttam, ha visszamegyek Paul szobájába és elmondom neki a jó hírt. Épp akkor lépett ki a fürdőből, amikor én megérkeztem. Egy fehér törülközőt tekert csípője köré miközben felsőtestén megannyi vízcsepp gyöngyöződött. Minden egyes mozdulatát követve egy újabb csepp kelt útra izmain, hogy végig gördüljön testén, egészen addig, míg el nem tűnt a törülközője szegélyében.

– Nos, beszéltél a bátyáddal? – kérdezte. Azt hiszem eltelt pár másodperc mire sikerült felfognom kérdését és mivel hang valahogy nem akart kijönni a torkomon egy határozott bólintással közöltem vele a választ. – Reméltem, hogy így lesz. Ha gondolod, nyugodtan menj és fürödj meg, én addig megyek és eszem valamit. – Újabb bólintás. Jamie szedd már össze magad az isten szerelmére! Jobbnak láttam, ha tényleg lezuhanyozom, mert muszáj volt némiképp lehűtenem a gondolataimat illetve a felhevült testemet. Az ágyon heverő törülközőért nyúltam, majd elindultam a fürdőszoba felé. Paul útközben egy csókot nyomott a homlokomra és kiment a szobából. Az utolsó gondolatom, ami átfutott az agyamon az volt, hogy remélhetőleg mire kijövök, felöltözik, mert különben semmi értelme a hűsítő fürdőnek.

Ahogy elterveztem inkább langyosabb vízben fürödtem s próbáltam teljesen más dolgokra gondolni. Azonban ezt sem csinálhattam huzamosabb ideig így végül elzártam a csapot és miután szárazra törültem magam rájöttem, hogy semmim nincs, amit felvehetnék. Így magam köré tekertem a törülközőmet és kilépem az ajtón. Mikor átmentem a szobába Paul már ott állt velem szemben kezében egy világoskék inggel.

– Gondoltam ez megfelel majd, nagyjából a térdedig fog érni, de a célnak tökéletes – mondta miközben az önelégült vigyora letörölhetetlenül ott virított a képén.

– Köszi, azt hiszem tökéletes lesz – visszarohantam a fürdőbe és pillanatokon belül már Paul ingjében feszítettem. Egészen a combom közepéig leért így kellőképpen takart mindet, amit kellett. Az első kettőt kihagyva végig begomboltam és úgy tértem vissza a hálóba. – Ugye te is egyetértesz velem abban, hogy ez sokkalta jobban áll nekem, mint neked? – Az előbbi kacérkodása miatt vissza szerettem volna vágni, úgyhogy elhúztam azt a bizonyos mézesmadzagot az orra előtt. Fedetlen combom kikandikált az ing alól s dekoltázsom sem volt valami szűzies állapotban. Szemei rögtön kiguvadtak s bár próbálta rendezni vonásait tudtam, hogy nyert ügyem van.

Olyan gyorsasággal szelte át a kettőnk közti távolságot, hogy szemmel alig érzékeltem, már csak a körém fonódó forró kezeket éreztem. Ajkait mohón vetette rá az enyémre és el sem engedte hosszú perceken keresztül. Mikor ajkaink elváltak némi lélegzetvételnyi időre, Paul mindkét kezét a fenekem alá csúsztatta majd egy határozott mozdulattal megemelt s lábaimat csípője köré fonta. Lassú léptekkel közeledtünk az ágyhoz, s mikor elértük azt, Paul gyengéden ráfektetett s tovább folytatta testem cirógatását. Érintései nyomán a bőröm libabőrős lett annak ellenére, hogy úgy éreztem lángokban áll a testem, miközben néhány halk nyögés is elhagyta ajkaim. Paul hirtelen eltávolodott tőlem és miután vett egy mély levegőt felült én pedig ott maradtam felperzselve egyedül.

– Megígértem, hogy jófiú leszek! Szóval, ha lehet, mellőzd ezeket az akciókat rendben? – Arca láttán kitört belőlem egy jókora nevetés, amit először felvont szemöldökkel figyelt, ám végül ő is csatlakozott hozzám.

– Jó, jó! Becsszó abba hagyom! – mondtam, ám még mielőtt tényleg jó útra tértem volna felé hajoltam s úgy tettem, mint aki csókot akar lopni majd nyelvem hegyével körbe rajzoltam ajkainak ívét s szinte láttam amint a szeme még sötétebbé válik, ahogy a vágy ismét eluralkodik testén. Nevetve próbáltam menekülni előle azonban nem meglepő, hogy ő sokkal gyorsabb és erősebb volt nálam. Immáron ismételten az ágyon feküdtem ő pedig felettem.

– Megőrjítesz Jamie! – Jó volt ilyesmit hallani tőle. Mindkét karom nyaka köré fontam és egy gyengéd puszit adtam az ajkaira.

– Mondhatnám, hogy sajnálom, de akkor bizony hatalmasat lódítanék, és azt viszont nem szeretném. – Mióta csak vele vagyok a vigyor letörölhetetlenné vált az arcomról. Nem szólt egy szót sem, fejemet a párnára hajtottam majd ő is mellém feküdt s miután a bebújtunk a meleg takaró alá, egymást karjaiban merültünk álomba.



2011. október 7., péntek

20. fejezet - A vonzás hatalma

A vonzás hatalma

Nyíltan kimutattam mire vágyom, hiszen ha akartam volna, sem lettem volna képes elrejteni. S bár már teljesen maga alá temetett a vágy vörösen pulzáló burka, az agyam egy része még képes volt a tiszta és épeszű gondolkodásra. Az az egy apró része képes volt visszafogni s megállítani még mielőtt valami butaságot tennék. Paul még mindig felettem feküdt, miközben csókjaival borította be a testem minden négyzetcentiméterét. Tudtam, hogy most kell megállítanom, még mielőtt túlságosan belemerülnénk a dolgokba.

– Pa… Paul – Hangom alig volt hangosabb a suttogásnál, de még ezt is elég nehezen sikerült kierőltetnem magamból. Persze a tekintete rögtön az enyémet kereste, és amikor meglátta azt, szavak nélkül is tudta, hogy mit kell tennie, így egyik kezével a lehullt törülköző után nyúlt, gyengéden elém tette és felállt. Azonban, mikor már az én fejem is kitisztulni látszott rájöttem, hogy épp távozni készül. Megijedtem. Talán félreértette a reakciómat, esetleg azt szűrte le mindebből, hogy meggondoltam magam és mégsem akarom őt, és mivel a bevésődés köti, azt teszi, ami nekem a legjobb. De én nem ezt akarom… én akarom őt! Jaj, de még mennyire, hogy akarom már az első pillanattól kezdve erre vágyom, az ölelésére, a csókjaira és az érintésire. – Ne, kérlek, ne menj el! – Tekintetét azonnal felém kapta s hirtelen nem tudtam eldönteni mit is látok valójában az arcán. Csalódott? Meglepett? Évődő? Igazából egyiket sem szerettem látni rajta. Nem igazán tudta eldönteni, hogy most tényleg maradjon-e vagy inkább távozzon. Végül felálltam majd a fehérneműs fiókba benyúlva kivettem egy toppot s miután magamra húztam egyenesen Paulhoz irányítva lépteimet, meg fogtam a kezét és ismét az ágy felé kezdtem húzni.

– Nem akarok a terhedre lenni Jamie, inkább elmegyek – mondta, miközben próbálta kezét kihúzni az enyémek közül, ám nem hagyhattam, hogy tévesen ítélje meg az iménti reakciómat. Lassú léptekkel közelebb férkőztem, majd egy lágy, de érzelmes csókot leheltem édes ajkaira. Egy pillanatig sem tiltakozott. Ajkaink rögtön felvették egymás ritmusát és hosszú percekig el sem váltak egymástól. Mikor aztán a csókunk véget ért s szemeink kinyíltak, Paul gyönyörű szemeivel találtam szembe magam.

– Talán, mégis maradhatok… – Végre visszatért az a pimasz vigyora, aminek hatására a szívem újabb vad vágtába kezdett.

– Helyes! – feleltem. Egy hirtelen ötlettől vezérelve ismételten benyúltam a szekrénybe, elvettem egy tiszta törülközőt és Paul kezébe nyomtam. Persze nem értette mit is szeretnék ezzel pontosan. Megálltam előtte, miközben a szemkontaktust egyetlen röpke másodpercre sem szakítottam meg vele. Két kezem a nadrágja gombjaira tettem és kikapcsoltam azt. Paul mellkasa a magasba emelkedett s szinte hallani lehetett, ahogyan megdobbant a szíve izgalmában. – Menj és fürödj meg nyugodtan. Szeretném, ha velem töltenéd ma az éjszakát. – Kicsit meglepett volt, de nem kérdezett semmit, megfordult és eltűnt a fürdőszoba ajtaja mögött. Hallottam amint megnyitja a csapot. S bár nem állt szándékomban semmi ilyesmin gondolkodni mégis akaratomon kívül elképzeltem amint bent áll az én zuhanyzómban s a tusolóból csorgadozó víz végig folyik a testén. Amint az első vízcseppek végig gördülnek az arcán, az ajkain át egészen az izmos mellkasára ahonnan eljut a gyönyörűen kidolgozott kockákig… Annyira belemerültem az ábrándjaimba, hogy észre sem vettem mikor Paul kijött a fürdőből s már csak a fülembe suttogó hangjára tértem észhez.

– Mi jár a fejedben? – kérdezte. A lehelete simogatta a nyakam s ettől kellemes borzongás futott végig a testemen. Sikerül olyan kérdést feltennie, amire nem szívesen válaszoltam volna… hazudni meg nem akartam így inkább a hárítás mellett döntöttem.

– Semmi fontos, csak úgy bambultam – feleltem végül. Még mindig a hátam mögött volt és ettől rettenetesen furcsa érzés járta át a testem. Az érzelmeim és a vágyaim folytonos harcban álltak az agyammal, ami folyton megállásra kényszerített. Hatalmas évődés dúlt a lelkemben, mert legszívesebben már most, sőt már jó pár perccel ezelőtt átadtam volna magam ennek az érzésnek. Ennek az érzésnek, ami már hetek óta itt fortyog és izzik bennem, de tudtam, hogy még korai lenne s szerencsére sikerült megtartanom a nyugodtságom és a józan eszem. Jobbnak láttam, ha megfordulok és lefekszem végre, azonban ez egy rettentően rossz döntés volt. Amikor megláttam Pault a lélegzetem elakadt útközben és a szemeim is kigúvadtak egy egész rövid ideig. Egyszerűen nem bírtam elviselni ezt az intenzív érzékiséget és szexualitást, ami Paulból áradt. Az sem segített, hogy egy fekete bokszeren kívül nem takarta semmi a csodásan kidolgozott izmokat. S bár én sem viseltem sokkal többet azért mégis más szemszögből láttam őt… vagy talán én is ilyen gondolatokat és érzéseket váltok ki belőle ebben a pillanatban? Képtelen voltam leolvasni bármit is az arcáról, a szeméből. Annyira magabiztosan állt ott. Tudta, hogy jól néz ki, tisztában volt azzal, hogy tetszik nekem, hogy tetszik, amit magam előtt látok és ez kicsit sem tetszett nekem. Nem akartam túlságosan is kiszolgáltatottnak tűnni, nem akartam, hogy abban a téves hitben éljen, hogy csak mert ellopta a szívem már mindent megtehet velem, mert nincs így.

Már azt sem tudom mióta állhattunk ott egymást bámulva és azon spekulálva vajon mi járhat a másik fejében, amikor tett néhány lépést felém. Mikor már szinte lélegzetvételnyi távolság sem volt közöttünk ajkait gyengéden – nem olyan vehemenséggel és vadsággal, mint az előbbiekben –, az enyémekhez érintette. Csókja nem csak az ajkaimat érintette, de a lelkemet is kellemesen simogatta. Kezeit a derekamra téve gyengéden simogatni kezdte a fedetlen bőrömet, majd mindkettőt lejjebb csúsztatva onnan a fenekemre vándoroltak ujjai s a csók végeztével kellemesen belemarkolt. Újabb kínzás volt ez a már így is szenvedő testemnek, amiért nem adom meg, amire mindennél jobban vágyott.

– Gyere, feküdjünk le, mert reggel korán kell kelned. – Ekkora szélhámost. Tudta nagyon jól, hogy hogyan játszhat velem, de ezért csak még jobban imádtam. Abban viszont biztos voltam, hogy ezt még visszakapja, és nem leszek könyörületes.

– Rendben. – Mindketten bebújtunk a fekete szaténtakaró alá. Paul a hátára feküdt én pedig automatikusan mellkasára hajtottam a fejem. Annyira kellemes érzés volt, ahogy a bőrünk egymáshoz ért, ahogy hallottam szívének minden dobbanását s lélegzetének kellemes ritmusát. Míg balkezével gyengéden átölelt, jobb kezével kellemes cirógatásba kezdett a karomon.

– Szép álmokat Szépségem! – Nem is kellett sokat várnom, az álmok tengere hamar magával sodort s ennél kellemesebb éjjelem még sosem volt.

Reggel mikor kinyitottam a szemem fájószívvel tudatosult bennem a tény miszerint egyedül vagyok. Talán álmodtam az egészet? Azonban amikor megláttam a mellettem heverő párnán egy hirtelenjében összehajtogatott papírdarabot felsóhajtottam megkönnyebbülésemben. Nyomban érte kaptam s türelmetlen gyorsasággal nyitottam szét azt. A benne lévő soroktól boldog mosolyra húzódtak ajkaim és tudtam, hogy a mai napomat nem ronthatja el semmi. Még az autóban is ezek a szavak csengtek a fülemben: „Szép jó reggelt Álomszuszék! Remélem jól aludtál! Sajna hív kötelezettség, de minél hamarabb látni akarlak! Paul”

A suliban töltött idő a szokásos mederben folyt, szóval semmi izgalmas és említésre méltó nem történt. Már alig vártam, hogy vége legyen. Minél hamarabb beszélni akartam Paullal, mert úgy éreztem itt az ideje, hogy elbeszélgessünk valami nagyon fontosról.

Úgy döntöttem elmegyek, La Pushba és ott meglátogatom Pault. Az út úgy húsz percembe telt és bár csak egyszer voltam itt egész könnyen idetaláltam. Jacobék házát egyből kiszúrtam s mivel fogalmam sem volt arról vajon melyikben lakhat Paul arra gondoltam talán Jake vagy az apukája segíthet nekem. Közel a házhoz leparkoltam, kipattantam az ajtón és egyenest a vörös burkolatú Black házhoz léptem. Bekopogtam. Először azt hittem nincs itthon senki, mert semmi mozgást nem észleltem bentről s éppen, amikor menni készültem az ajtó kitárult és egy idősebb tolószékes férfi jelent meg mögötte.

– Segíthetek valamiben? – kérdezte. Haja egészen a válláig lelógott s bár még mindig fekete volt néhol ősz tincsek tarkították azt. Mosolya kedves és barátságos. Jacob egyáltalán nem hasonlított rá, de biztosra vettem, hogy ő Billy, az édesapja.

– Jó napot uram! A nevem Jamie Scott és…

– Pault keresed – fejezte be helyettem a mondatot. Kissé meglepett, ezt meg mégis honnan tudta? A logikus az lett volna, ha azt feltételezi a fiát keresem, de ő pontosan tudta kihez jöttem.

– Honnan tudja? – kérdeztem meg végül.

– Ugyan, nincs itt olyan ember, aki ne hallott volna rólad Jamie drágám. – Ez, ha lehet még inkább meglepett. Szóval Paul úton útfélen rólam mesél. Ez akár ki is akaszthatott volna, de éppen ellenkezőleg azok a fránya pillangók eszeveszett repkedésbe kezdtek a gyomromban s az ajkaim is automatikus mosolygásba kezdtek.

– Oh vagy úgy! Ezt nem tudtam. – Egy kicsit zavarba jöttem, de mivel ő mindvégig kedvesen nézett rám ez az érzés hamar elmúlt. – Nos meg tudná nekem mondani, hogy merre találom Paul házát?

– Először is, ha lehet inkább tegezz azért annyira talán még nem vagyok vén, a másik pedig persze, hogy meg tudom mondani. De biztosan tudom, hogy nem fogod otthon találni. A falka jelenleg az erdőben bóklászik valamerre. Szóval mivel Paul úgyis mindig ide jön Jake-kel, akár itt is megvárhatod őt, ha szeretnéd. – Az ajánlata nagyon kedves volt, de még sem szerettem volna a terhére lenni. Arra gondoltam talán lemegyek a partra és rajzolok kicsit, már úgy is régen volt alkalmam ilyesmire.

– Rendben, ígérem nincs több magázás, ami pedig a másik dogot illeti köszönöm, de azt hiszem inkább lesétálnék a partra. Eddig csak egyszer volt alkalmam megcsodálni és most jól esne egy kis friss levegő. – Reméltem, hogy nem bántom meg azzal, ha elutasítom a kedvesen felajánlott gesztusát.

– Ez egy nagyon jó ötlet. Ma csodásan süt a nap és a part mindig nagyon gyönyörű itt La Pushban. – Örömmel hallottam, hogy csöppnyi harag sem keletkezett benne, amiért visszautasítottam. S mivel már így is elég ideig feltartottam jobbnak láttam, ha el is indulok.

– Köszönöm szépen a segítséget, ha lehetne még egy kérésem, akkor megmondaná… áád, hogy keressen meg a parton? – Majdnem sikerült megint magázódnom, de még idejében eszembe jutott és kijavítottam magam. Persze Billy észrevette és jót mosolygott rajtam.

– Persze, szólok neki – felelte.

– Köszönöm, akkor megyek is. Szia. – Tekintve, hogy a part közel volt Jacob házához visszarohantam az autómhoz, de csak azért, hogy kivehessem a rajzoláshoz szükséges cuccaimat. Amint ezzel is megvoltam még egy utolsó pillantás Billy felé aztán megindultam a víz irányába.

Amint kellő közelségbe kerültem az orromat megcsapta a sós víz illata és hallottam a tenger kékesszürke vize felett keringő keselyűk hangját. A kilátás csodás volt, az emlékezetemben élő kép szegényes mása, mindannak ami most a szemem elé tárult. Jó pát méteren keresztül sétálgattam, majd megállapodtam annál a sziklánál ahol anno Paullal találkoztam… Amikor majdnem megtörtént az első csókunk. Kényelembe helyeztem magam aztán neki kezdtem a rajzolásnak. Semmi elképzelésem nem volt csak néztem az előttem elterülő tengert, hagytam, hogy a kezem önmagától suhanjon a papíron. Teljesen belefeledkeztem a munkába miközben egy régi kedvenc dalomat dúdoltam.

– Hallom engem keresel. – Na, jó kicsit megijedtem, de folyton ezt teszi velem ez a pasi. Mégsem tudtam haragudni rá, mert amint érzem, hogy a közelemben van minden gondom, és problémám elszáll, csupán az az egy számít, hogy ismét egymás mellett lehetünk.

– Igen, de mivel fogalmam sincs melyik házban laksz, kénytelen voltam Jacobhoz menni, de mivel ő sem volt otthon Billy segített. Felajánlotta, hogy várjalak meg ott, de én szerettem volna sétálni kicsit és itt kötöttem ki – feleltem.

– Látom megint előtört belőled az alkotói éned – mondta s kezemben tartott képre mutatott.

– Kedvem támadt hozzá, mostanában nem töltök elég időt ilyesmikkel. Valami illetve valakit túlságosan is leköti a figyelmemet – Persze ő is tudta jól, hogy ő rá célzok és hát ezt mi mással fejezhette volna, ki mint egy érzéki csókkal. Nem is tudtam mennyire hiányzott már, csak amikor ajkaink ismét érintették egymást. A csókkal együtt jött az a lehengerlő és kezelhetetlen erősségű vágy és érzelem hullám. Fogalmam sincs, hogyan csinálja, de minden alkalommal ez történik velem, ha a közelembe kerül, s mégis minden alkalommal újult erővel csap le rám az érzés. Azonban még mielőtt teljesen elvette volna az eszem kényszerítve magamat kicsit távolabb húzódtam tőle, ami persze eléggé meglepte őt. – Most nem hagyom, hogy elvedd az eszem… – kezdtem.

– Azt tenném? – kérdezte kacéran, s bár most is sikerült megmosolyogtatnia nem hagytam, hogy eltántorítson a terveimtől, ami miatt elsősorban idejöttem.

– Folyton, de most azért jöttem, mert beszélnünk kell valamiről, valami nagyon fontos dologról…

2011. október 2., vasárnap

Bezárjam a blogot?


Hello!

bezárjam a blogot?

Már elég hosszú ideje töröm a fejem, mit tegyek. A fejezetek rendszeresen hozom, a blogot folyton szerkesztem, hogy minél szebb és áttekinthetőbb legyen. Ennek ellenére semmi visszajelzést nem kapok arról, hogy egyáltalán olvas e valaki! Kivéve persze GG és Klau. Olyan nagy kérés lenne, hogy megosszátok velem a gondolataitokat, amik a cselekményekkel kapcsolatban felmerülnek bennetek? Még ha negatív kritikáról is lenne szó akkor is kíváncsian várnám, de semmi. Így hát nem meglepő hogy felmerül bennem a kérdés vajon MEGÉRI FOLYTATNOM EZT AZ EGÉSZET? Ennyi erővel irogatom magamnak és ennyi. Ha nincs igény a történeteimre, akkor nem muszáj blogolnom. Már készen van a Harc a végzet ellen 20. fejezete illetve az Álmok útján 9. fejezete de nem tudom érdemes e feltennem. Szóval indítok egy szavazást ami eldönti mi is legyen valójában. A kérdés egyszerű: Folytassam – Ne folytassam! Amennyiben a többség a folytassam mellett dönt az egyet ért azzal amit most közöltem veletek és ezentúl minden új fejezethez kritikát írnak majd.

Puszilok mindenkit!

Bee