Hello mindenki!
Felhívnám a figyelmeteket, hogy még mindig tart a blog szépségverseny ahova beneveztem a blogot! Ha úgy GONDOLJÁTOK, megérdemelném az első HELYEZÉST, akkor szavazzatok rám! itt!
Ahogy ígértem itt a következő fejezet!
Jó olvasást!
Üdv: P. Sawyer
Felfedezések
– Látod, máris megutáltál… – Egyáltalán nem erről volt szó, csupán annyira meglepett és letaglózott ez az információ, hogy nem igazán jutottam szavakhoz. Most már megértettem a bűntudatának okát és biztosra veszem, hogy én is így éreznék a helyében. Pár perc elteltével végre sikerült megtalálnom a hangomat és egy–két gondolatot is megragadni abból a millióból, ami átfutott akkor az agyamban.
– Nem utáltalak meg Bella, csak kicsit meglepett ez az egész. Ezt mégis mióta tudjátok? – kérdeztem, mert ez volt az első dolog, ami leginkább érdekelt. Bár a kapcsolatom Paullal alig két napja mélyült el, mégis ezt egy olyan információnak tartottam, amit illett volna velem közölni, ha már minden mást elmondott nekem. Aztán emlékeztettem magamat arra, amit nem szabadna elfelejtenem mégpedig, hogy nekem is van egy titkom.
– Mi már egy ideje, de Jacob és a falka még csak ma szerzett tudomást az egészről. Hidd el, bárcsak ne tették volna. Jacob a fejébe vette, hogy részt akar venni ebben az egészben, csak hogy bebizonyítsa, hogy ő a férfi, közben meg… áhh… – Láttam rajta, hogy feldühítette magát. A szívén viselte Jacob sorsát, talán kicsit másképpen is, mint a többi farkasét. Mivel nem ismerem az egész háttértörténetet és már annyiszor szem és fültanúja voltam az Edward iránt érzett imádatának nem kerítettem nagy feneket a dolognak. Azonban még mindig járt az agyam, mégpedig Paulon és azon, ami következik. Erről jut eszembe a következő kérdés, mi is az, ami következik?
– Bár Pault mindenképpen megkérdezem erről az egészről, azért szeretném, ha elmondanád te is, hogy mégis mire kéne számítanom. Mi fog történni… Nem igazán ástam még bele magam ebbe a vámpír–vérfarkas témába, így csak azokat tudom, amit elmondtak nekem a Cullen házban és az ki is merült annyiban, hogy nem táplálkoznak emberi vérrel meg hogy vannak köztük különleges képességekkel bíró vámpírok. – Sokkal többet valóban nem tudtam, hiszen nem igazán volt még időm kitérni a különösebb kérdéseimre, amik foglalkoztatnak ezzel a témával kapcsolatban.
– Hát a történet kiindulási pontját elmeséltem, most pedig ott tartunk, hogy lassan minden lépésemet figyelik. Hol Edward valamelyik rokona, hol pedig a farkasok. Annyira dühít ez az egész. Megint miattam történik minden! Ha Edward hallgatna rám, akkor már régen nem tehetne semmit Victoria. Hiszen, ha már én is egy lennék közülük, meg tudnám védeni magam, de persze ő hallani sem akar az egészről, pedig a Volturi megmondta, hogy hamarosan eljönnek és leellenőrzik azt, hogy megtartottuk–e a nekik adott szavunkat. – Nos ebben a magyarázatban több olyan dolog is szerepelt, amiről fogalmam sem volt mit akar jelenteni. Bella annyira beleélte magát, hogy a végén azon kapta magát, hogy talán olyan is kicsúszott a száján, aminek nem kellett volna vagy még nem kellett volna.
– Ami az elejét illeti, ők csak meg szeretnének védeni téged és hát abból kiindulva, amiket meséltetek szükség is van arra, hogy valaki mindig figyeljen téged, vigyázzon rád…
– Na de miért kell még több embert veszélybe sodorni? Nem elég, hogy kínzom magam, amiért Edward és a családja ilyen helyzetbe került miattam, de még ráadásképpen itt vannak a farkasok is? – Megértettem az aggodalmát, de volt egy kérdés, ami tegnap óta ott motoszkált a fejemben.
– Te is vámpír akarsz lenni? – Nem köntörfalaztam, tudtam, hogy Bellával szemben felesleges és szükségtelen lenne a mi kapcsolatunk más volt, mint az eddig felszínes barátságok, amiket Los Angelesben kötöttem.
– Igen. – Válasza tömör, de lényegre törő volt. S bár nagyon is sejtettem, hogy ez lesz a válasz, azért így az ő szájából hallani mégiscsak más volt.
– Lehet furcsa, hogy ezt mondom de én megértem. Ha van módod arra, hogy örökké egészséges és élő legyél akkor miért ne… mert így örökké együtt maradhatsz Edwarddal és a családjával. – A mai jó hírek ellenére is képes voltam ismét a legrosszabbra gondolni, pedig nem szerettem volna.
– Jamie, fel a fejjel, hiszen ma olyan jó híreket kaptál. Carlisle pedig a legeslegjobb orvos a világon hidd el! Ő talál megoldást arra, hogy még nagyon sokáig élhess és Paullal lehess. – Szavai jól estek és segítettek ismét a dolgok pozitív oldalát szemlélni.
– Hagyjuk ezt a témát, inkább válaszolj arra, hogy mégis ki vagy mi az a Volturi? – Bella arca alig láthatón megrándult. Most már biztosan tudtam akármit is jelent ez a szó Bellának nem fűződnek hozzá kellemes emlékei.
– Emlékszel, hogy meséltem arról a bizonyos Olaszországi kiruccanásomról, ami miatt végül a szobafogságot kaptam… és hogy annak némi köze volt Edwardhoz és még pár vámpírhoz? – bólintottam, jelezvén, hogy emlékszem, így ő folytatta. – Azon a napon Edward a Volturi segítségét kérte egy igen hatalmas butaságban, amit szerencsére ők nem teljesítettek. Ám nehogy azt hidd merő jószívűségből vagy mert annyira sajnálták volna, ha Edward… öhm… ha már nem lesz többé, csupán nem akartak egy ilyen ajándékkal megáldott vámpírt elvesztegetni, ahogyan Aro mondaná. A Volturit a vámpírok világában amolyan királyi családként tartják számon. Ők hozzák a törvényeket és persze be is tartatják azokat.
– Szóval vannak törvényeik is? – Rá kellett jönnöm, hogy rengeteg olyan dolog van még, amiről nem tudok.
– Igazából kettő, de azokat kötelezően be kell tartaniuk. Az első és legfontosabb, hogy az emberek nem szerezhetnek tudomást a létezésükről, valamint tilos a halhatatlan gyermekek létrehozása. – Elég ijesztőnek hangzott mindaz, amit Bella mondott, hiszen ha Bella tud ezekről, a dolgokról akkor Cullenék máris megszegték az első törvényt. – Gondolom, most az jár a fejedben, hogy Edward és a családja megszegte az egyik törvényt, s mivel én ott jártam a Volturinál ők is tudomást szereztek erről. A kérdés, pedig ami felmerülhet benned és bárki másban, aki hall erről a dologról az az, hogy miként lehetek még életben. Amikor már azt hittük, hogy végünk Alice hirtelen felkiáltott, hogy szeretne mutatni valamit Aronak. Aro megfogta Alice kezét majd pár másodperc múlva úgy döntött, elenged bennünket.
– Na de mi történt, amikor megfogta Alice kezét?
– Aro érintés által képes belelátni a gondolataidba, de nem csupán abba, ami épp abban a pillanatban átfut az agyadon, hanem az eddigi összes gondolatodat. Mikor meg fogta Alice kezét látni vélte egy korábbi vízióját. Egy víziót melyben én és Edward szerepeltünk, de már mindketten vámpírok voltunk. Ennek a hatására Aro úgy döntött elenged minket. A kikötése azonban az volt a lehető leghamarabb vámpírrá kell válnom. – Szóval a sejtésem miszerint önszántából szeretne vámpírrá válni téves volt?
– És ha nem teszed meg, ha továbbra is ember maradsz, akkor mi lesz? – Igazán érdekelt mennyire komoly ez az egész, mert aggódtam Belláért.
– Nos, akkor a Volturi elintézi, hogy egy ember se tudjon róluk. – Megölik, ez a szó morajlott fel a fejemben.
– Szóval akkor kényszerítenek, hogy meg tedd…– Ezen kijelentésemre Bella felkapta a fejét és hevesen megrázta azt.
– Nem, egyáltalán nem kényszer. Első sorban ez az én akaratom. Már régebb óta szerettem volna, ha így történik, de Edward hallani sem akart róla, sőt még most is, ha szóba kerül, eltereli a témát. Márpedig ha nem akarjuk, hogy a Volturi legközelebbi látogatása alkalmával még mindig ember legyek akkor már ideje volna hozzálátnunk a dolgokhoz.
– Na és megbeszéltétek már egy időpontot? Igazából fogalmam sincs, hogyan működik ez az egész vámpírrá válásos dolog…
– Az érettségi és a suli végezte után. Ami pedig az átváltozást illeti, ahhoz, hogy valakiből vámpír legyen arra van szükség, hogy a mérgük az emberi szervezetbe kerüljön. Onnantól kezdve megkezdődik az átalakulás. – Éreztem, hogy nem ilyen egyszerű ez az egész. Biztos voltam abban, hogy valamit elhallgat előlem, valamit amitől, ez az egész átváltoztatósdi szörnyűbbnek tűnne, mint ahogyan azt ő állítja.
– Na és Jacob… ő mit szól ehhez az egészhez? És mi lesz a szüleiddel? – Hiszen, ha neki át kell változnia ahhoz, hogy életben maradhasson a titok miatt akkor minden bizonnyal a szülei nem szerezhetnek tudomást erről az egészről. Idővel viszont biztosan feltűnne nekik is, hogy a lányuk nem változik többé. Jacob pedig a nyilvánvaló érzései miatt merült fel bennem kérdésként.
– Nem hinném, hogy van beleszólása ebbe az egészbe Jacobnak. Ez az én életem, én döntök a felől hogyan élem és kivel. Ami a szüleimet illeti, nos igen fájdalmas lesz az elválás, de nem igazán van választási lehetőségem ezen a téren, ha nem akarom őket veszélybe sodorni jobb, ha nem tudnak ezeknek a misztikus dolgoknak a valódi létezéséről. Talán számodra is érthetetlen és felfoghatatlan, amit most mondani fogok, de hidd el, hogy így van. Edward számomra nem olyan, mint általában a tizenévesek első szerelme. Amikor nem volt velem úgy éreztem nincs többé miért élnem. Charlie volt az egyetlen, aki miatt felkeltem reggelente és tettem, amit kellett. Iskolába mentem, haza jöttem és elvégeztem az itthoni teendőket, de ezzel ki is fújt. Úgy éreztem, mintha egy felem egy igazán nagy részem Edward távozásával meghalt volna bennem. Nem voltam kerek, nem voltam egy egész. Az egyetlen dolog, ami képes volt tartani bennem a lelket a tudat, hogy mindaz, amit átéltünk igaz volt, hogy megtörtént és bár nem velem, de valahol messze létezik Ő. Csak ez számított. Most, hogy visszakaptam nem engedem. Bármire képes vagyok azért, hogy ő és én örökké egymáséi lehessünk, ha ehhez az kell, hogy vámpír legyek hát legyen úgy. S bár fájdalommal jár a szeretteim elvesztése, apa, anya és Jacob… de úgy érzem érte megéri megtennem. – Bella minden szava őszinte volt. Nem is lehetett kétség e felől. Most ebben a pillanatban még nagyobb tiszteletet éreztem iránta. Tiszteltem, hogy ennyire bátran felmeri vállalni a véleményét és az érzéseit, még ha tudja is, hogy lemondásokkal és szenvedéssel is jár majd.
– Egyáltalán nem felfoghatatlan számomra ez az egész. Megértem, hogy nem akarod őt többé elveszíteni, és ha ember maradsz előbb vagy utóbb így lenne. Jacob pedig idővel túlteszi majd magát ezen az egészen. Akármi is leszel, te mindig ugyan ez a Bella maradsz, aki most vagy csupán némileg erősebb és gyorsabb. Hidd el ezt ő is be fogja látni és barátok maradtok.
– Remélem úgy lesz, ahogy mondod, bár nem látok rá sok esélyt. Na de ne beszéljünk többet rólam. Inkább arról mesélj mikor mondod el Paulnak azt, hogy beteg vagy… – Na igen a legkevésbé kellemes téma, amiről beszélni szerettem volna.
– Még nem akarok szólni róla, ahogy most alakulnak a dolgok, lehet, hogy sikerül meggyógyulnom és hát akkor meg minek zaklassam fel szegényt? – Még saját magamnak sem tudtam bevallani, hogy ami leginkább visszatart ettől az az arckifejezés, amit akkor látnék, ha bevallanám neki az igazságot. Az a lesújtott és sajnálkodó tekintet. Nem akarom ezt látni.
– Nem akarok beleszólni ebbe, de szerintem jobb lenne, ha még most szólnál neki. Hiszen tényleg javul az állapotod. Gondolj bele mi lesz, ha esetleg történne valami és kiderülne, hogy… Gondolj bele milyen lenne megtudnia, hogy ennyi és netovább. – Tudtam, hogy igaza van és össze kéne szednem magam, de még nem voltam rá készen. Nem mondtam semmit csupán egy bólintásra futotta tőlem. Az ottlétem hátralevő részében kellemesebb témákról fecsegtünk a suliban lévőkről és a bátyáimról. Elmeséltem neki, hogy a rajz mellett énekelni is szeretek. Megígértette velem, hogy minél hamarabb mutatok neki valamit a hangomból is. Már sötétedett és jobbnak láttam, ha elindulok.
Mikor aztán beléptem a házba a várt csend és sötétség helyett hangos kacajokra és a konyhában világító lámpára érkeztem meg. Luke és Nathan hangját egyből felismertem, de volt még valaki. Egy nő.
Az előszobában lepakoltam a cuccom majd beléptem a konyhába. S bár tudtam, hogy egyszer eljön majd ez a pillanat, de azért kicsit letaglózott amint megláttam Luke–ot az ölében ülő Tanyával.
– Sziasztok! – Látszólag nagyon lekötötte őket Tanya, mert csak akkor vettek észre, amikor rájuk köszöntem. Arcukat hirtelen felém kapták Nathan pedig rögvest megindult felém. Mikor mellém ért magához ölelt és hirtelen a karjaiba kapott. – Héééékás mit csinálsz? Járni még képes vagyok magamtól is – mondtam, és mint általában most sem bírtam megállni nevetés nélkül. Miután Nathan elért a Lucasszal szemben lévő fotelhez leült, de engem még mindig fogva tartott.
– Hugi csak hogy tudd nagyon nagy bajban vagy! – Szemöldököm a magasba szaladt s meredt tekintettel néztem bele Nate szemébe. Bajban? Mégis mit tettem?
– Én? Megtudhatnám, hogy miért? – kérdeztem, mire egy röpke pillantást vetett Tanyára aztán vissza rám. Nem értettem mi volt ez az egész, de kíváncsian vártam mi lesz ennek a vége.
– Ma voltál Dr. Cullennél… – Abban a pillanatban szúrós pillantások hada lövellt egyenesen Nathan arcába. Hogy jut eszébe Tanya előtt ilyesmiről beszélni? Tudja nagyon jól, hogy nem akarom senki orrára kötni a betegségemet.
– Nathan! Magadnál vagy? – Kiugrottam az öléből és rezzenéstelen arccal néztem vele farkasszemet. Nem sokáig bírta elviselni a pillantásomat, fejét lehajtva inkább a kezét kezdte fürkészni.
– Jamie, kérlek nyugodj meg! Majd megbeszéljük később. – Luke volt mindig az, aki tisztafejjel gondolkodott, ő volt, aki elvágta a vitát Nathan és köztem.
– Ha szeretnétek, akkor kimehetek és megbeszélhetitek a dolgot. Nem nagy ügy – kezdte Tanya. Na persze kimegy. Azzal sem érnénk el semmit, hiszen kilométerekről hallaná miről beszélünk.
– Ugyan ne fáradj Tanya. Ne haragudjatok, amiért nem hívtalak titeket azonnal csak annyira nem ezen a földön jártam. Carlisle jó hírekkel szolgált. – A végén már persze kedvesen mosolyogtam a fiúk szeme pedig boldogan felcsillant. Mindketten felálltak és oda jöttek hozzám, majd egyszerre öleltek magukhoz. Olyan erősen tartottak a karjaikban, hogy már félő volt megfulladok közöttük, de annyira jól esett, hogy ennyire örülnek ennek a hírnek és az, ahogy Luke gondolkodás nélkül ugrott fel Tanya mellől miattam, csak hab volt a tortán. – Na srácok én azt hiszem megyek és lefekszem. Majd reggel találkozunk. Jó éjt! Neked is Tanya! – Minden éjjel mikor elköszönök a bátyáimtól puszival teszem azt. Ez ma sem volt másképpen, de egy hirtelen ötlettől vezérelve ezúttal Tanyának is adtam egyet. Láttam rajta, hogy ő épp úgy meglepődött ezen, mint a két fiú. Én azonban nem kerítettem nagy feneket az egésznek. Felmentem a szobámba és miután megfürödtem és elvégeztem a szokásos és mindennapi teendőimet kiléptem a fürdőből. A szobában sötét volt, én kapcsoltam le a villanyt, amikor fürdeni mentem. Már az ágyam felé tartottam, amikor hirtelen a villany felkapcsolódott. Egy kitörni készülő sikoly akadt a torkomon, amikor megláttam az ágyam szélén ücsörgő Pault. – Jesszus, a szívbajt hoztad rám! – róttam, meg amiért hangtalanul jár–kel a szobában.
– Ne haragudj nem ált szándékomban. Gondoltam beugrom és megnézem hogy vagy… – Aranyos volt, ahogy egyre közelebb és közelebb jött hozzám miközben szemét egy pillanatra sem vette le rólam, mi több elég feltűnően végig mért. Általában a szobámban szoktam felöltözni és ezt most sem terveztem másképpen így a fürdőbe egyetlen bugyin kívül nem vittem mást. Szóval ott álltam a falatnyit törülközőmbe csavarva ő pedig megbabonázva közeledett felém.
– Nem haragszom, de azért ha lehet legközelebb add jelét annak, hogy itt vagy és akkor nem lesz idő előtt szívinfarktusom. – kértem miközben a karjaiba zárt. Szorosan ölelt magához, két karja a derekamat fonta körül én pedig mélyen magamba szívva az illatát élveztem a helyzetet.
– Ez nem valami hízelgő… – kezdte.
– Mármint mi? – kaptam fel a fejem.
– Hát tudod az, hogy miközben én mindkét karommal azon vagyok, hogy minél közelebb tudhassalak magamhoz, te közénk préseled a tiedet… Szólj és lelépek, ha azt szeretnéd… – Eszembe sem jutott ilyesmi és az sem, hogy ő majd esetleg ebből ezt a következtetést vonja le. Ugyanis a valódi ok nagyon is egyszerű volt.
– Én is szeretnék minél közelebb lenni hozzád, csak az a gond, ha elengedem ezt a nyamvadt törülközőt, akkor több mint valószínű, hogy azon nyomban a földön végzi és az ugye nem lenne olyan jó… – Illetve nekem nem lenne jó, ő benne minden bizonnyal már nem ez a gondolat futott át.
– Hát azért én ezzel vitatkoznék kicsit, ha nem bánod. – Egy szívdöglesztő mosoly került az arcára, amitől a szívem egy akkorát dobbant, hogy félő volt átszakítja a bordáimat. Még mindig felfoghatatlan, hogy ez a férfi milyen reakciókat tud ki váltani belőlem.
– Azt valahogy mindjárt gondoltam! – Jó ízű kacajom szinte betöltötte a szobát. Ám rá kellett jönnöm, hogy ezt talán a bátyáim is meghallhatták odalent. Amikor viszont nem hallottam senki közeledtét megnyugodtam. Paul megfogta az egyik kezemet, majd odavezetett az ágyhoz s miután leült az ölébe vont. Hosszú percekig csak néztük egymást és nem bírtunk betelni a látvánnyal. Aztán Paul balkezét a tarkómra téve beletúrt a hajamba, amitől kellemes borzongás rázta meg a testem. Ajkaimra hajolt és lágy csókokkal hintette be azokat. A helyzet kezdett igen csak érzékivé válni. Idővel már nem csak a hajamat simogatta, hanem végig a gerincem vonalán, a törülközőből kibúvó lábamat egészen combközépig. Minden egyes érintése a lelkemig hatolt. Végül nem bírtam tovább elengedtem a törülközőt, és míg jobb kezemmel a hajába túrtam addig a bal kezemmel próbáltam minél közelebb húzni magamhoz. Paul persze egyetlen pillanatig sem ellenkezett. Lábamat áttéve a másik oldalra immáron egymással szemben ültünk miközben csókunkat egyszer sem szakítottuk meg. A heves mozdulatainknak köszönhetően a testemet körülölelő lepel lehullott és én ott ültem az ölében egyetlen apró fekete bugyiban. Nem lenne igaz, ha azt állítanám nem ijedtem meg, de amikor megláttam a tekintetét, amivel immáron fedetlen melleimet nézte minden ijedség és félelem elpárolgott s helyét átvette a felfokozott boldogság. Ezt követve már az ágyamon feküdtem s felettem ott tornyosult ő. A világ legérzékibb és legcsodálatosabb pasija.
Egyáltalán nem gondolkodtam csak azt tettem, amit a szívem és a testem diktált…
