Kérdések és válaszok
A ledöbbenéstől egy hang sem jött ki a torkomon csak álltam ott és néztem amint az imént feltűnt nő és Paul a farkas, keringenek egymás körül. Egy pillanatra megfagyott bennem a vér, amikor a nő rám emelte éjfeketén villámló szemeit. Volt egy olyan érzésem, hogy igazából, nem is én voltam a célpont, hanem Paul. Vajon ő már akkor tudta mi ő még mielőtt átváltozott volna?
Időm sem volt ezen tovább gondolkodni ugyanis a semmiből hirtelen megjelent újabb öt alak. Először nem tudtam kivenni a nagy gyorsaságukban, hogy kik ők, de amikor megszólalt az egyikük a hangja alapján villámcsapásként ért a felismerés.
– Mi a fene folyik itt? – A hangom szinte pengeként vágta ketté a két szemben álló felet. Mindegyikük felém kapta a tekintetét még a farkas is. Edward volt az első aki elindult felém, kezét feltartotta mintha ettől kicsit is nyugodtabbá válhatnék, hiszen az előbbieket látva pillanatokon belül végezhetne velem.
– Nyugodj meg Jamie eszemben sincs bántani téged! – A hangja most is olyan nyugtató és kellemes volt, mint mindig, de az agyam vagy nem is tudom, hogy mi de azt mondta, hogy menekülnöm kell innen. Teljesen eluralkodott rajtam a félelem, akárcsak a múltkor, amikor azzal a vörössel találkoztam. – Mi mások vagyunk, mint ő hidd el mi nem fogunk bántani. – Teljesen össze voltam zavarodva, lehet hogy hangosan is kimondtam volna? – Jamie kérlek, nyugodj meg, mert a végén még rosszul leszel. – Egyre közelebb és közelebb jött hozzám, miközben Paul vagyis a farkas még mindig fenyegetően, állát csattogtatva állt szemben a számomra idegen nővel és a Dr. Carlisle-lal. Majd mikor észrevette, hogy Edward egyre közelebb kerül hozzám feléje fordult mire Edward kicsit hátrálni kezdett. – Ugyan Paul, te is tudod, hogy nem fogom bántani! Ha akartam volna már rég megtehettem volna, nem gondolod? – Mintha ezen kissé elgondolkodott volna. Igazán sokkoló volt számomra ez az egész. Egyébként sem éreztem magam valami jól az elmúlt napokban és még ez is. Bár rá akartam jönni a dolgokra, most viszont mikor ennyire közel kerültem hozzá azt kívántam bár elfejthetném az egészet. – Jamie kérlek, had segítsek! – kérlelt továbbra is, majd ismét elindult felém. Most azonban Paul nem foglalkozott vele, figyelmét ismételten a szőke nő foglalta le. – Kérlek, szólj Paulnak, hogy nyugodjon meg, mert Tanya nem akart semmi rosszat. Mond meg neki, hogy nem fog téged bántani. Bízz bennem! – Szóval Tanyának hívják. Nem tudom miért, de elhittem mindazt, amit Edward mondott. Bíztam benne, hiszen ha valóban ártani akart volna, nekem már réges-régen megtehette volna. – Így van, ígérem senki sem fog bántani téged! – Olyan volt mintha belelátna a fejembe és minden gondolatomba szabad betekintése lenne.
– Honnan tudod, hogy mire gondolok, mindig azokra válaszolsz, amik a fejemben megfogalmazódnak!
– Ezt szerintem nem itt kéne megbeszélnünk, de mindent elmondok, csak kérlek, beszélj Paullal. – Nem is értettem, hogy beszélhetnék hozzá, hiszen ő egy farkas. Mit értene meg abból, amit én mondok, ráadásul miért pont rám hallgatna?
– Csak tedd, amit mondtam, hidd el te képes vagy lenyugtatni őt és utána mindent megbeszélünk! – Még mindig nem értettem miért mondja, de úgy tettem, ahogy kért.
– Paul! – A farkas hirtelen felém kapta a fejét, amitől kicsit meghökkentem. – Kérlek, hagyd őt, nem lesz semmi baj. Nem akarnak bántani. – Olyan volt mintha tépelődne, mintha nem tudná eldönteni valóban hallgasson rám vagy engedje el a füle mellett mindazt, amire kértem. Végül nagy döbbenetemre a morgása abba maradt, hátrálni kezdett az egyik bokor mögé.
– Nem ment el, csak átváltozik – felelt Edward egy újabb kimondatlan kérdésemre. Pár pillanattat múlva az imént eltűnő farkas sehol sem volt, a bokor mögül ismét az ismerős arc bukkant fel, Paul arca. Én még mindig a fának támaszkodva álltam. Végig járattam tekintetem az előttem álló csodalényeken. Az elmém nem bírta tovább és hirtelen sűrű fekete köd lepte el az agyam.
Fél órával később
Ismételten abban a házban tértem magamhoz, mint egy héttel ezelőtt. A különbség csupán az volt, hogy most a nappaliban voltam a kanapén. Reménykedtem abban, hogy nem vették észre az ébredezésem. Éppen hangos vitában voltak, bár nem hallottam mindent, azért annyit ki tudtam venni belőle, hogy rólam van szó.
– Ha nem jelenik meg a legújabb szőkeségetek, akkor most nem történt volna ez! – Bár Paul nem kiabált, a hangja mégis tele volt haraggal és dühvel.
– Jobb, ha visszaveszel magadból kutya, mert nem állok jót magamért! – A gondolattól, hogy Paulnak bármi baja eshet kirázott a hideg és egy egészen röpke pillanatra összeszorult a szívem. Tisztában voltam azzal, hogy mit láttam az erdőben, mégis átfutott rajtam a rémület.
– Elég legyen! Nem történt semmi. Mind tudjuk, hogy Tanya nem akarta bántani Jamie-t, és hogy Paul is csak azért reagált így, mert nem is igazán tehetett volna másképpen. – Úgy tűnt Carlisle az, aki hatni tud rájuk, ezek után nem szólalt meg egyikük sem. Úgy gondoltam, ideje lenne lelépnem. Arra gondoltam talán most kicsit megfeledkeznek rólam és észrevétlenül kisurranhatok az ajtón, de épphogy tettem pár lépést mind megjelentek a nappaliban.
– Jamie! – Paul és Edward egyszerre mondták ki a nevemet és én azonnyomban feléjük kaptam a tekintetem. Edward, mint mindig most is hibátlanul festett, az arcán nem láttam semmi jelét annak, hogy bántani akarna, sőt mintha kicsit frusztrált és aggódó lett volna a tekintete. Paul, nos az ő arcáról egyetlen érzelem volt leolvasható mégpedig a kétségbeesés. Vajon mitől tartott ennyire? Mikor tekintetem arcáról meztelen felsőtestére siklott eszembe jutott a parton eltöltött idő.
– Mik vagytok ti? – kérdeztem. Számomra is meglepő volt a határozottság, ami a hangomban rejlett, ugyanis legbelül egyáltalán nem éreztem magam ilyen bátornak, sőt rettegtem.
– Jamie kérlek, megmagyarázok mindent! – mondta Paul, miközben tett néhány bátortalan lépést felém.
– Hallgatlak! – mondtam, ám a lábaim gondolkodás nélkül cselekedték, amit a tudatalattim sugallt nekik. Paul minden egyes lépésével egyre csak hátráltam.
– Azt láttam, hogy mi Paul, de ti Edward mégis mik vagytok? – Egyszerűen nem találtam ésszerű magyarázatot mindarra, amit láttam.
– Ezt nehéz elmagyarázni… – kezdte.
– Csak mond ki, mond, meg mik vagytok ti! – Végig néztem az egész Cullen családon, ott állt a túlbuzgó, de mindig kedves Alice, Jasper aki igazán sosem kereste a társaságom, valamint a mindig poénkodó és néha már perverz Emmett, akit annyira kedvelek, Rosalie akivel eddig is eléggé feszült volt a kapcsolatom… Dr. Carlisle akiben úgy megbíztam, akire rá bíztam az életem. Most mégis attól rettegek, hogy ők lesznek azok, akik az életemre törnek.
– Erről szó sincs Jamie egyikünk sem akar téged bántani. – Már megint egy olyan kérdésemre válaszolt, amit fel sem tettem.
– Bár fogalmam sincs, hogy csinálod ezt, de jobban örülnék, ha arra a kérdésre válaszolnál, amit feltettem. – Az idegeim pattanásig feszültek. Már napok óta azon töröm a fejem, hogy milyen lény lehetett, akivel az erdőben találkoztam most meg rá kell jönnöm, hogy mindvégig ott volt a szemem előtt.
– Vámpír. – Hirtelen síri csend lett a házban. Szinte hallani lehetett, ahogy lélegzem. Nem akartam hinni a fülemnek. Ez badarság, vámpírok nem léteznek! – Hidd, el rengeteg olyan dolog van még a világon, amiről az emberek nem tudnak, mégis létezik – mondta Edward. – Jamie kérlek, üljünk le és beszéljük meg a dolgokat. – Mikor a hátam mögé pillantva megláttam a nyitott ajtót, első gondolatom az volt, hogy valahogy ki kell jutnom innen. Hátrálni kezdtem, miközben Paul ismét tett felém pár lépést.
– Paul, megijeszted! – figyelmeztette őt Jasper, mire az arca olyan fájdalmasra torzult, mint még eddig soha. Nem igazán attól féltem, hogy bántani fog, hiszen amikor a tisztáson voltam, akkor is megvédett engem a vöröstől, hanem leginkább az a tudat volt számomra hihetetlen hogy ő volt az a farkas. Arról meg aztán, hogy a Cullen család vámpír ne is beszéljünk. Aztán hirtelen eszembe jutott Bella…
– Bella tudja ezt? Tudja, mik vagytok? – kérdeztem, mire Edward válasza csak egy bólintás volt. Tehát ő is mindvégig tudott az egészről és mégsem félt tőlük, sőt szereti Edwardot ebben biztos voltam. Nem értem akkor mégis, hogyan bírják megállni, hogy rám ne vessék magukat?
– Mi nem táplálkozunk emberi vérrel – válaszolt Edward.
– Akkor mégis mivel? – Meglepődtem, de valahogy mégis megnyugtató volt számomra, hogy a barátok, akikre itt szert tettem mégsem hidegvérű gyilkosok, ahogy azt elsőre gondoltam.
– Kizárólag csak állatokkal táplálkozunk. Nem bántunk senkit… de kérlek, ülj le és mindent elmagyarázunk, ígérem. –Átsuhant annak a gondolata a fejemben, hogy butaság és kész öngyilkosság lenne úgy tenni, ahogy kért, de valamiért még mindig megbíztam benne, bennük.
– Rendben – feleltem végül, majd elindultam a nappaliba és leültem az egyik fotelba. A többiek pedig követtek, helyet foglaltak a körülöttem lévő kanapén, fotelokban. Egyedül Paul volt az, aki nem ült le, továbbra is mereven és ugrásra készen állt alig három méterre tőlem. – Szóval azt mondod, nem bántotok senkit? – kérdeztem újra.
– Nem, ha csak nem Tapsihapsiról vagy Bambiról van szó – szólalt meg Emmett, fülig érő vigyorral a képén. Nem tehettem róla, de egy halvány mosoly mégis megjelent ajkaimon. Láttam Paul arcán, hogy meglepő volt számára a reakcióm, hiszen mindezidáig félelemmel teli szemekkel néztem vissza rájuk. Most valahogy mégis egyre inkább elszivárgott belőlem az az érzés és egyre inkább nyugodtabb voltam, ahogy végig néztem rajtuk ugyanazokat az „embereket” láttam, mint eddig mindig.
– Ezt jó hallani, bár még mindig nem értem, hogy miért estetek egymásnak. Mármint ti és Paul… – A neve hallatán figyelme, ha lehet még éberebbé vált és a kérdésem után mindenki pillantása felé irányult. Tőle várták a választ, ahogy én is.
– A vérfarkasok, jobban mondva alakváltók és a vámpírok már létezésük óta ősi ellenségek. Mi azért vagyunk, hogy megvédjük az embereket tőlük.
– Mint akkor ott az erdőben? – kérdeztem.
– Igen Jamie. Ő is egy undorító vérszívó volt – felelt, miközben szemében mérhetetlen düh csillogott. Pillantásom rögtön Edwardékra csúszott. Nem láttam csöppnyi meglepettséget sem az arcukon.
– De akkor nem értem, hogy ha nem bántanak embereket, akkor miért vagytok ellenségek? A másik meg, ha nem táplálkoztok emberekkel, akkor az a vörös miért akart megölni?
– Victoria más, mint mi – folytatta Edward. –, vagy akár fogalmazhatnék úgy is, hogy mi vagyunk mások. Victoria, akivel az erdőben találkoztál a nomád vámpírok közé tartozott. Ami annyit jelent, hogy sosem telepednek le hosszabb ideig egy helyen, de ami még ennél is fontosabb, ők ember vérrel táplálkoznak! – Mindenki ismét engem nézett, a reakciómat várták. Be kell, valljam először meg állt bennem az ütő, aztán eszembe jutott egy igen fontos kérdés… – Rajtunk kívül még egy család van, akik ilyen életmódot folytatnak mint mi. Legalábbis ennyiről tudunk. – Mindent töviről-hegyire elmagyaráztak, elmeséltek. Megtudtam, hogy Carlisle változtatta át valamennyiüket, valamint hogy ő volt az, aki rávezette őket erre az életmódra. Tudomást szereztem a farkasok és Cullenék között köttetett egyességről is, ami mindezidáig sértetlen maradt. Legnagyobb meglepetést mégis az okozott, amikor elmondták kinek milyen plusz képessége van persze az alapokon kívül, mint például, emberfeletti erő, gyorsaság, örökélet. A legkínosabb az volt, amikor tudomásomra jutott, hogy Edward gondolatolvasó és minden eddigi gondolat, ami a közelében átsuhant a fejemben nyitott könyv volt számára.
– Tehát mindenki fejébe belelátsz? Azt hiszem, néha elég kínos lehet… – Itt természetesen a saját gondolataimra is céloztam, ugyanis sikerült néha-néha elkalandoznom az itt töltött hetek alatt.
– Nem mindenkiébe. Egyetlen kivétel van, Bella. – Rögtön azon kezdtem agyalni, hogy ennek vajon mi lehet az oka. – Erre még mi magunk se jöttünk rá, volt egy két feltételezés, de biztosat még mindig nem tudunk.
– Értem. – Láttam rajtuk, hogy van még valami, amit el szeretnének mondani végül Dr. Cullen szólalt meg.
– El hisszük, hogy ez most nagyon megdöbbentő, esetleg rémisztő dolog, de tudnod kell, hogy tőlünk sosem kell tartanod! Azt hiszem, beszélhetek mindenki nevében, ha azt mondom, hogy megkedveltünk téged. – Erre a kijelentésre nem csak Rosalie, de Paul is felhorkantott. – A mi világunk mindezidáig titokban maradt és szeretném, ha tudnád, hogy ennek így is kell maradnia. Hidd el ez nem csak a mi, de a te biztonságodat is garantálja. Az embereknek nem szabad tudomást szerezniük rólunk, sem a farkasokról. Megígéred nekünk, hogy senkinek sem szólsz egy árva szót sem arról, amit láttál illetve hallottál ma? – kérdezte. Az igazság az volt, hogy egész idő alatt még csak fel sem merült bennem annak a lehetősége, hogy világgá kürtöljem a létezésüket. Tudom, hogy legelőször hihetetlen és lesújtó volt mind az, amire fény derült, de ahogy az idő telt és mindent megtudtam róluk rá jöttem, hogy ők ugyan azok, akiket eddig ismertem csupán sokkal, de sokkal erősebbek és különlegesebbek, mint hittem.
– Ígérem! – Mindenki arcán kedves és legfőképpen megkönnyebbült mosoly terült el. Először Dr. Cullen volt az, aki oda jött hozzám, már előre sejtettem miről szeretne velem beszélni így még mielőtt bele kezdett volna, megnyugtattam.
– Ne aggódjon, nem szabadul tőlem, továbbra is maga lesz, akire rá bízom az életem. – Mivel nem szerettem volna, ha mindenki meghallja, főleg nem Paul így éppen hogy suttogtam.
– Ennek örülök – örvendezett, majd tovább sétált. A következő, aki oda jött hozzám nem más volt, mint Edward.
– Ne haragudj, amiért annyiszor belelestem a fejedbe. Hidd el legtöbbször nem direkt van.
– Szóval előfordult, hogy direkt kutakodtál az agyacskámban? – Hihetetlen arcot vágott, amin akaratlanul is, de nevetnem kellett, mire mindenki felénk kapta a fejét. Még mielőtt azonban ő is elment volna, a fülemhez hajolt és ennyit suttogott.
– Nyugi, megőrzöm a titkaidat. – Tisztában voltam vele, hogy itt nem csak a betegségemről volt szó, hanem a Paulról alkotott véleményemről is… aztán eszembe jutott, hogy miket gondoltam róla mikor először megláttam Belláéknál és hát ugye mondanom sem kell, hogy fülig vörösödtem. Miközben Tanya is oda jött hozzám és elnézést kért az imént történtekért, éreztem, hogy Paul egy pillanatra sem veszi le rólam a szemét. Az elmúlt két órában szinte mindent megtudtam a vámpírokról, de a farkasokról csupán annyit, hogy azért vannak, hogy védelmezzék az embereket az ősi ellenségük a vámpírok ellen. Mindenképp szerettem volna többet megtudni róluk… róla… mert ha lehetséges az eddigi húzó erő, ami vonzott felé még erősebbé vált az elmúlt órákban. Miután mindenkitől elköszöntem, Edward vállalta, hogy haza visz, aminek Paul először nem igazán örvendett, de hát mivel más választása nem nagyon volt, bele kellett nyugodnia, de csak azzal a feltétellel, hogy ő is velünk jön. A hangulat igencsak feszült volt az autóban. Annyira erős hatással volt rám a jelenléte, hogy legtöbbször inkább lehúztam az ablakot csak, hogy egy kis friss levegőhöz jussak, hogy kellőképp kiszellőztethessem a fejem. Nem tartott sokáig a hazavezető út, s még mielőtt kiszálltam volna megköszöntem Edwardnak a fáradságot, ő pedig egy kedves mollyal az arcán visszafordult. Mivel tudtam, hogy estig egyik bátyám sem fog beállítani arra gondoltam ez a legmegfelelőbb idő arra, hogy többet megtudhassak.
– Nem akarsz bejönni? – Megtorpant, majd pár pillanat múlva megfordult, talán biztos akart lenni abban, hogy jól hallotta-e amit mondtam. Próbáltam egy igazán kedves mosolyt erőltetni magamra, de a gyomromban dúló kavalkád miatt eléggé nehezen ment. Fogalmam sem volt mi lesz velem, ha kettesben kell maradnom vele megint ráadásul egy házban, ahol aztán bármi megtörténhet, ha ismét elborul az agyam. Mégis szerettem volna beszélgetni vele, és hát mi a legalkalmasabb hely a beszélgetésre, mint az otthonod?
– Tényleg szeretnéd? – lepődött meg miközben egyre közelebb és közelebb került hozzám.
– Igen – válaszoltam. Nagyon reméltem, hogy elég határozottnak hangzott. Tekintetem inkább elkaptam róla és a táskámban kutakodtam a kulcs után. Miután kinyitottam az ajtót, szélesre tárva azt jeleztem, hogy nyugodtan menjen be. – Nyugodtan nézz körbe, addig én felmegyek és átöltözöm rendben? – kértem ő pedig bólintott. Ahogy azt mondtam felszaladtam, felkaptam egy egyszerű fehér v nyakú pólót és egy színben passzoló fehér nadrágot, majd visszasiettem a nappaliba. Paul éppen a kandalló felé kitett képeket nézte, amikor beléptem. Ő persze rögtön észrevette az érkezésem és azonnal felém fordult. Tekintetét végig futatta rajtam, és bár semmi feltűnőt nem viseltem. Arckifejezésén jót mosolyogtam, természetesen csak magamban.
– Kérsz valamit inni, esetleg enni? – kérdeztem miközben elindultam a konyha felé.
– Egy kis narancslevet elfogadok. Köszönöm. – szólalt meg, miközben utánam jött a konyhába. A pultra téve két poharat teletöltöttem aztán úgy gondoltam mégis a kanapé lesz a legideálisabb hely így elindultam felé és helyet foglaltam. Ő még mindig ott állt, kezében a narancslével. Annyira aranyos volt, ahogy próbált nyugodtságot erőltetni magára, miközben szinte érezni lehetett a feszültséget, ami belőle áradt.
– Gyere, ülj le mellém – kértem ő pedig helyet foglalt.
– Nos, minek köszönhetem ezt az egészet? – kérdezte.
– Igazából szeretném, ha mesélnél nekem a farkasokról, magadról – fejtettem ki elképzeléseimet.
– Mit szeretnél tudni? – érdeklődött s egy egészen kicsit közelebb húzódott hozzám.
– Mindent, amit úgy érzel, hogy elmondhatsz nekem – feleltem.
– Nos, mint azt mondtam, mi azért vagyunk, hogy megvédjünk titeket. – Akaratlanul is eszembe jutott, hogy ő és Jake folyton együtt lógnak, amiről arra következtettem, hogy talán ő is egy alakváltó.
– És Jake… ő is egy alakváltó, mint te?
– Igen, az. Bár nála később aktiválódott ez a gén –felelte.
– Hogy érted, hogy aktiválódott? Mi befolyásolja azt, hogy kiből lehet farkas és kiből nem?
– A génjeinkben van, apáról fiúra száll, de csak akkor aktiválódik, ha vámpírok kerülnek a közelünkbe. Ezért is volt, hogy hosszú évtizedeken keresztül nem volt példa arra, hogy új farkasok alakultak volna át, mivel nem éltek itt vámpírok, de amikor Cullenék ideköltöztek beindították az egész folyamatot és most már ott tartunk, hogy a kezdeti falka, ami hármunkból állt, mára tizenkettőre nőtte ki magát. Egyre fiatalabbak…
– És azon kívül, hogy farkasbőrbe bújtok, mivel jár ez az egész? – A kezdeti félénkségem kezdett egyre inkább eltűnni és egyre bátrabban tettem fel a kérdéseimet.
– Akárcsak a vámpírok mi is emberfeletti erővel rendelkezünk, a gyorsaság is a főbb jellemzőink közé tartozik. Ami leginkább feltűnő az a rohamos időn belüli testi változások. Nem csak a magasságunk, de a testalkatunk is gyökeresen megváltozik. – Végig mutatott a még MINDIG félmeztelen testén. – Sokkal kifinomultabb a hallásunk, a szaglásunk valamint a látásunk, mint például a tiéd.
– És ti is örökké éltek, mint Edwardék?
– Nem. Mi is megakadunk abban az életkorban, amit a fejlődés végeztével elérünk, nagyjából a 25 éves életkornak megfelelőt. Mindaddig így nézünk ki, amíg fel nem adjuk a farkas létet.
– Feladni?
– Igen, ha huzamosabb ideig nem változunk át, akkor újra öregedni kezdünk, de ehhez persze rengeteg gyakorlás és önmegtartoztatás szükséges, amit időbe telik megtanulnunk.
– Na, de mégis mi okból dönthetnétek úgy, hogy feladjátok? Hisz amit tesztek az nagyon szép dolog – fejtettem ki az őszinte véleményem.
– Például, ha valamelyikünk megtalálja a szerelmet. Ha családod szeretne alapítani. A szerelmével együtt megöregedni. – Annyira furcsa volt az ő szájából ilyesmiket hallani, hiszen mindig olyan macsó természetű, aki megszerzi mindig, amit vagy éppen akit akar, de sosem bonyolódik mély érzelmi kapcsolatokba.
– Értem. – Miután egy ideig nem tettem fel újabb kérdést, ő volt az, aki megtörte a csendet.
– Jamie ugye nem félsz tőlem? – Kérdése eléggé meglepett, kerestem a megfelelő szót, amivel kifejezhetném azt, amit érzek, mert az nem éppen a félelem lett volna. – Hidd el, hogy soha eszembe sem jutna bántani téged! Sőt senki másnak sem engedném, hogy akár egy újjal is hozzád érhessen. Ugye elhiszed nekem? – Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, mintha onnan akarta volna kiolvasni mit érzek, miközben egyre közelebb hajolt hozzám, annyira hogy már szinte éreztem a leheletét amint végig simogatja a bőröm. Egy pillanatra lehunytam a szemem, ám amint megéreztem forró ujjait a lábamon, azt amint végig simítanak azon azonnal kipattantak. Még mindig engem nézett.
Megerősítésre várt…
